Weiner Sennyey Tibor
Három király éneke
Mi vagyunk a háromkirályok. Jöttünk hóból, jöttünk sárból,
jöttünk a sivatag porából, hogy megkeressük az újjászületetett.
Megkeressük mesterünk. Jöttünk Perzsiából, jöttünk Afrikából,
és jöttünk a fenséges hegyek legmagasabb fokáról. Miatta,
hogy őt megtaláljuk, akit ismerünk, akiről tudjuk, hogy ha meghal,
eltemetik, feltámad, és újból közöttünk lehet majd. Akiről tudjuk,
hogy – amint felnő – eljön az aranyló völgyekbe, guru lesz ott is
és a kasztokon átível tanítása. Tudása meghaladja az ész tudását,
értelme meghaladja az ész által belátható birodalmakat, vagyona
több mint valamennyi kincs a földön, mert vagyona az éberség.
Vagyona az, hogy ő teljes egészében részesül a lét csodájában,
mert megteremtett minket az úr a kezdeti és a mindenben és a
mindenütt jelenlévő. Nevezd őt bárha Allahnak, bárha Krsnának,
nevezheted őt Istennek, Ő a mindenben és mindenütt jelenlévő.
Belőle indult és ő az aranyfonál, amely minden léten szövődik át.
Ő az út és mi vagyunk az Ő vándorló álmai. Boldogságunk oázis,
bánatunk pedig végtelen sivatag, hitünk mint a felmelegített
ház a hóval betakart tájban. És még ha térdig is merülünk a sárban,
és még ha derékig is süllyedünk a sárban, és még ha nyakig is
süppedünk a sárban, és még ha el is nyel minket a világot borító
sár, nekünk akkor is kezünk ügyében marad az aranyló fonál;
mert magunkat húzzuk ki a bajból, magunkat emeljük fel hozzá,
mert királyokká lettünk, mikor rájöttünk, hogy mi vagyunk a mi
saját birodalmunk. Mert uralkodókká váltunk mikor megtanultuk,
saját magunkon hogyan uralkodjunk. És te tanítottál erre minket,
te tanítasz most, születésedkor, életedben és halálodban is, rabbi
a legtisztább szavakkal és a legegyszerűbb tettekkel: hogy szeressük
egymást, hogy szeressük magunkat, hogy a szeretet utat mutathat.
Ez a szeretet volt most is a mi lámpásunk ezen a hosszú sötét
éjszakán, míg lelked világok között bolyongott. Ezért érkeztünk
ide, mi ezért jöttünk hóból ezért jöttünk sárból és a sivatag porából.
És valahányszor újra és újra a világóra körbe jár és újra kattan,
mi újra útra kelünk és újra megtesszük hosszú utunkat, mert a
legegyszerűbb tanítás, a legtisztább tanítás, a legnagyszerűbb
tanítás, még a három királynak is, ó, törékeny Jézusurunk, te
tudhatod: mindig újramondható és mindenkor a legszebb.
