A gyermekvállalás pro és kontra egy végeérhetetlen vita, amelybe nem kívánok beleszállni. Ha valaki azért nem vállal gyereket, mert elolvasott egy cikket, amiben azt mondták, hogy inkább ne, mert akkor „boldogságdöccenésed” lesz, akkor lehet jobb is, ha nem fog bele. Egyébként szerintem a cikk és a mellette megjelent beszélgetés a 444-en nem igazán ezt mondta, hanem azt, hogy a szülőkkel a gyermekvállalás első éveiben érdemes lenne foglalkozni, különösen az anyákkal, mert a szülés utáni depressziót, ami igenis egy létező és gyakori jelenség, időben kezeljék. Mindez valóban megfontolandó. De teljesen mindegy, mert sokan környezetemben is úgy értették, hogy a „boldogságdöccenés” azt jelenti, hogy inkább ne vállalj gyereket.
Lehetséges, hogy itt egy félreérthető szóhasználat van, s nem a „boldogság döccen meg”, amikor gyermeket vállalunk?
Ahogy az is egy létező jelenség, hogy sokan meg azért vállalnak gyermeket, mert abban reménykednek, hogy akkor felvehetnek valamilyen hitelt, vagy a gyerekeik eltartják majd őket, vagyis végső soron igenis vannak, akik „pénzért szülnek”. A mai magyar politika egyébként elég erőteljesen tolja azt az emberek arcába, hogy vállaljanak gyermeket, mintha ez lenne az élet egyetlen értelme, s akkor mindenféle támogatást, sőt adó-visszatérítést kapnak. Megjegyzem szerintem az adózásban – vagyis a közös teher viselésében – minimum kérdéses egyes állampolgárok között pusztán azért különbséget tenni, mert van vagy nincs gyermekük. Mint ahogy szerintem az sem különösebb értéke egy politikusnak, hogy hány gyermeke van, sokkal fontosabb az, hogy mit mond és mit tesz, ha hatalma van vagy lesz, de úgy lehet, hogy ezzel a véleményemmel egyedül vagyok. Ahogy az is lehet, hogy csak én gondolom azt, hogy talán helyesebb lenne olyan országot építeni ahol az emberek boldogan és szorongás nélkül, sőt tervezhetően (!) belevághatnak a családalapításba, mert biztosított megélhetésük, erős a szociális háló, jó az egészségügyi ellátás, remek az oktatási rendszer, és a nyugdíjuk miatt sem kell aggódniuk. Így biztos nem lennének olyanok, akik „pénzért szülnének” még egy gyereket, hanem mert tényleg szeretnének és – ez különösen fontos lenne – alkalmasak szülőnek. Esetleg még fel is készítik őket a szülőség feladatára, de tudom, hogy ez csacska álom a mai magyar valóságban.
Az igazság az, hogy inkább az a jellemző, hogy egészen egyszerűen
az embereknek vagy lesz gyermeke, vagy nem.
Sajnos ritka az, hogy tudatos családtervezéssel találkozunk, s igen nagyra becsülendő, hiszen felelősségteljes magatartás. Tudatos családtervezés lehet az is, hogy valaki tudatosan nem vállal gyermeket. Ez éppen úgy a szíve joga, mint az, hogy valaki vállal.
Az egyén és a pár döntése és felelőssége is a gyermek vállalása, vagy nem vállalása.
S közben meg van akinek egyszerűen lett gyereke – akár akarta, akár nem –, meg aztán van, akinek nem is lehet. Az, hogy valakinek van gyereke vagy nincs még önmagában nem erény vagy hátrány, hanem egy állapot, amit vagy jól, vagy rosszul tud kezelni ő és környezete. De a norma ma Magyarországon az, hogy kell, hogy legyen minimum két, inkább három gyereked, s ezt mind a társadalom, mind a politika elég erősen rátolja az egyénre és a párokra, hogy akkor is frusztrált vagy, ha nincs, és akkor is, ha csak egy van mondjuk. Tegyük hozzá, hogy szerintem nem mindenki való szülőnek, s
a gyermekvállalás – ezt talán a felelős és értelmes szülők tudják a legjobban – tényleg „hosszútávfutás” és nem pedig „boldogságdöccenés”.
Most azonban arról van szó, hogy magával a boldogsággal, mint érzéssel és fogalommal van gond. Lehetséges, hogy a magyar emberek valójában nem nagyon tudják, hogy mi az a boldogság és mi az ami „döccen”?
Tehát a boldogság fogalmát érdemes lenne tisztáznia mindenkinek, de azt hiszem, hogy
az igazi boldogság nem abból fakad, hogy valamid vagy valakid van vagy nincs.
A boldogság – nem csak az én értelmezésemben – egy stabil, kiegyensúlyozott, jó és szép lelkiállapot, amelyben a nehézségekkel és a sikerekkel egyaránt jól tud bánni az ember, a kihívásokkal meg tud küzdeni, és az örömöknek pedig tud örülni. A boldogság értelmezése számomra tehát nem sokban különbözik a „nemes egykedvűségtől”, a „harmonikus lelkiállapottól”. Ezt a lelkiállapotot sokan és sokféleképpen próbálják elérni, szerintem a nagy világvallások etikai alapvetései (én például elsősorban a tízparancsolatot és a nemes nyolcrétű ösvényt tartom magam számára mérvadónak) ezt elég jól elmondják. Praktikus tanácsok ezek ahhoz, hogy hogyan legyen nyugodt lelkiismereted, s ebből fakadóan hogyan legyél boldog. Jézus nagy tanítása pedig a felebaráti szeretet, illetve maga a szeretet, amit ha megért és megél az ember, akkor valóban boldogabb életet élhet. Ha például szereti magát, környezetét és szeretettel fordul az ismeretlenek felé is. Mindez együtt adhatja szerintem a boldogság általános és tartós érzetét, ami aztán tényleg nem arról szól, hogy mid vagy kid van vagy nincs. A valóban boldog ember még a szomorúságot, a krízist, a gyászt, a veszteséget is jobban éli meg. Az igazi boldogságot meg lehet élni gyermekkel és gyermektelenül is, ahogy a boldogtalanságot is. Messzire visz, amit a beszélgetés végén emelt ki a 444 újságírója, Mészáros Juli, hogy vajon a boldogság-e az élet célja?
Itt inkább egy olyan dolgot látok körvonalazódni, különösen a cikk és a beszélgetés értelmezői között, amely már régóta érlelődik a magyar társadalomban, azaz, hogy vannak a – különböző okokból – gyereket vállalók és a gyermeket – különböző okokból – nem vállalók. Ezeknek az embereknek az egymás ellen való kijátszása számomra nem túl szimpatikus, de hát szinte teljesen tehetetlenek vagyunk az általános elhülyüléssel szemben.
Egyszerűen van, akinek van gyereke és van akinek nincsen. Van, aki nem vállal, van, akinek meg nem is lehet. Attól még nem lesz sem jobb, sem boldogabb ember valaki, ha van neki, vagy nincsen. Ezek helyzetek. Helyzet az, ha van és az is helyzet, ha nincs. Ha boldog ember vagy – lásd a fentebbi definíciómat a boldogságra –, akkor meg tudsz küzdeni azzal is, ha van és azzal is ha nincs, akár jó, akár nem jó. Én
most a boldogság és a gyermek vállalásának, vagy nem vállalásának összemosását igyekeztem elválasztani.
Természetesen sok boldogság forrása lehet a gyermek, ahogy sok szomorúságé is, de ez a boldogság és szomorúság külső tényezőkre vezethető vissza (adott esetben a gyermek létére vagy nem létére), tehát nem az a boldogság fogalom, amit fentebb vázoltam, ami, ahogy mondani szokták „belülről fakad”.
Ez az írás nem tükrözi a DRÓT alkotó közösségének valamennyi tagjának véleményét. Amennyiben leírnád te is gondolataid a témában és szeretnéd, hogy megjelenjen a DRÓTon, akkor ide küldjed: [email protected]
