Hintaló

Meg kéne most is, ugyanúgy, mint mindig

alázkodni az undok tél előtt, de

ez másik óriás, szándéka alvadt,

jegén a kutyák nem csúsznak el.

Vágott dohányban, ázó teafűben

szálakkal játszó fekete bogarak,

elrejtőznek egymás elől,

ahogy fák között a gyerekek.

Aztán az ikrás méz-sötétből,

pihegve, lassú enyhülésül

a zavaros, nagyszerű, húsevő csendnek

a bogarak újra előteremnek.

Előtted állok, remeg a térdem,

titokban, mint a hintalovaknak.