Hintaló
Meg kéne most is, ugyanúgy, mint mindig
alázkodni az undok tél előtt, de
ez másik óriás, szándéka alvadt,
jegén a kutyák nem csúsznak el.
Vágott dohányban, ázó teafűben
szálakkal játszó fekete bogarak,
elrejtőznek egymás elől,
ahogy fák között a gyerekek.
Aztán az ikrás méz-sötétből,
pihegve, lassú enyhülésül
a zavaros, nagyszerű, húsevő csendnek
a bogarak újra előteremnek.
Előtted állok, remeg a térdem,
titokban, mint a hintalovaknak.
