„Az év legsikeresebb szerzője" egy költő: Ughy Szabina
Arra emlékeztek még, hogy a 2015-ös könyvhetes DRÓT TOP10-ben legjobbnak Ughy Szabina Séták peremvidéken című kötetét tartottuk? A költőnő most átvehette kiadójától „az év legsikeresebb szerzője" megtisztelő elismerést, mivel az ő könyve fogyott a leg
Ughy Szabina
Új hazák
Útnak indulsz már megint,
a szépség láthatatlan nyomai vezetnek.
A horizontba zuhan le minden,
ami volt, ott gyűlik össze,
amerről a hullámok indulnak,
onnan hozott el anyád, s azóta
a visszatérés kórja emészt.
Nem látsz semmi olyat,
amit ne láttál volna eddig:
elhagyott erdei ösvények,
napszakok és évszakok egei,
madárrajok röptének alakzata,
narancsligetek, esők és a tenger,
mind azt mondják,
nem önmaguknak látszanak.
Semmi nem maradt, csak menni,
érzékenynek lenni, mint a talpad,
lépteiddel húzni meg új hazád határait.
Fata morgana
Azt hittem elkéstem, szabadkozom,
mire vendéglátóm szája elé teszi a kezét, mutatva,
ki ne ejtsem többé a szót, késő.
A szigeten ez az egyetlen tiltott szó,
nehogy megzavarjuk a part menti halrajok ívását.
A helyiek nyelvében nincs jelen,
jövő, se múlt idő, csak a régmúlt.
Tetteikkel nem azonosítják maguk.
Temetkezési szokásaikról,
fogazatukról vagy fegyvereik fejlettségéről
sem ismerhetem meg az itt lakókat.
A sziget másként mutatkozik meg,
ha valaki a tenger felől jön,
vagy a szárazföldről tekint rajta végig.
Más arcát mutatja a gyermekként érkezőnek,
és másikat annak, aki már csak emlékeiben él.
Sokan hajóznak el mellette anélkül,
hogy észrevennék. Fata morgana,
elméjüket a hitetlenség párája borítja.
Ez a sziget nem beszél magáról,
tükre az égbolt, csak az látja benne meg
hegyeinek fehér vonulatát,
a városok csillagrendszerét
vagy az elhajlott fűszál erezetét,
ki távolság lesz maga is.
A felejtés városa
Létezik egy hely, a szél emlékeiből tudom,
térkép vagy írás nem említi,
az a város csak érkezőket ismer.
Mindannyian valaki mássá akarnak válni,
többségük valami pusztító szenvedély rabja,
s mikor már mozdulni sem bírnak,
akkor jelennek meg előttük a város követei,
hogy elvigyék őket az egyetlen helyre,
hol fájdalom nélkül válthatják meg önmaguk.
Hogy az elvonás tüneteit könnyebben viseljék,
kezdetben tárgyakat cserélnek a helybeliekkel, akik
a hiány csillapítására szolgáló titkos szerekkel kereskednek.
Idővel a vágyakozók már nem csak ruháikat, ékszereiket,
hanem szavaikat, mozdulataikat adják az árusoknak.
Tétlenül, szinte már boldogan ténferegnek az utcán,
míg áttetszővé nem bomlanak,
nyelvüket, testük tulajdonságait
ott hagyják az emlékek vámszedőinél.
Igen
Leírni, rögzíteni próbáltam a látványt,
vonzása nem csökkent,
a végtelenségig hagyta kérdezni magát.
Ő volt a válasz, csak nem emlékeztem,
mi volt a kérdés, melyet nyugalma kioltott.
A hegyek, a víz, a napfény.
Újra és újra visszatértem,
hátha lassan erejüket vesztik,
mint minden, mi betöltötte célját.
A szél örömére
Napok jöttek és múltak.
Hazátlan reggelek,
jóság mindenütt.
A látás megfeszülése fájt,
mint árnyék a fénynek.
A felismerés egyszerű volt,
mint a horizont vonala,
a sirályok fehérsége.
Idegenné utaztam magam a létben.
Csak mikor feltámadt a szél,
voltam kevésbé egyedül.
Álltam benne,
hogy megismerjen,
gyalogoltam benne,
hogy átadjam magam,
s hogy gyönyörködjön,
futottam vele.
Ughy Szabina 1985-ben született Ajkán. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett bölcsészdiplomát. A Fiatal Írók Szövetsége és a József Attila Kör tagja. Kötetei: Külső protézis (2011), Séták peremvidéken (2015), amit a DRÓT a 2015-ös Ünnepi Könyvheti TOP 10-ben első helyen értékelt, és kiadójától „az év legsikeresebb szerzője" megtisztelő elismerést kapta. A pesti nő oldal írója, a Kis Hungarikum Határozók egyik szerzője, szerkesztője. Azt mondja, minden más fontos a versekben van.
