A vas, az avatatlan fém alkotja a földmag jelentős részét. A föld mélyében található fémek megtisztíthatók és átalakíthatók. Az alkimisták ennek jegyében dolgoztak: tevékenységük emléke a lelki felemelkedés szimbolikus jelentését hordozza.
A világkorszakokról szóló különböző tanok alapján a legsötétebb korszak, a vaskor gyermekei vagyunk…
A vas szimbolikája ambivalens, mint ahogy a kovácsoké is, akik gyakran a közösség kirekesztettjei voltak, mert azt tartották róluk, hogy közvetlenül hozzáférnek az alvilági tűzhöz… a nyers, – ősi felfogás szerint égből aláhullt – tehetetlen anyagot szerszámokká, életet, művelést segítő eszközökké és pusztító fegyverekké alakítják a kezdetek óta.
A vas erősen kapcsolódik a legsűrűbb anyagi szférának megfelelő transzcendens tartományhoz: ártó szellemek fegyvere, de egyben a leghatékonyabb védelmet is jelenti velük szemben!
Bolygója a Mars, a harcos akarat kohója.
Rabóczky Judit Rita szobrász pont ennek a nehézfémnek adózik. Megszállott. Csak az anyag érdekli, pontosabban az anyag szelleme, a szobor. Szenvedéllyel, elektromos tűzzel alakít a vason, hogy azt végül a legárnyaltabb lírai köntösben mutassa be nekünk, fénytöréseivel, s mindent elnyelő fekete lyukaival együtt. Munkái erőteljesek, hiszen az átszellemítés nem jelent törékenységet, sőt ellenkezőleg. A műtárgyak szokatlan mélységeket bejárt tapasztalatokat közvetítenek…legutóbbi munkái, a Kölykök ezt az intim hangot vállalják.
Magukkal rántanak minket a gyerekkorba, ami kevesek számára lehetett langyos élmény. Nemrég, egy légtérben láthattam őket, az Andrássy úti Platán Galériában. Ott randalíroztak…ki tudja, merre járnak azóta! (Néhányuk a Fundamenta Lakáskassza Zrt. székhelyén látható.)
A vasgyerekek a művész tudatalattijából pattantak ki, hogy kaput nyissanak nekünk a gyermekre, akit magunkban hordozunk. Ez a kalandos, sérelmekkel teli, érzékeny időszak mindannyiunkban lenyomatot hagy, melyet mélyre rejtett lélekmozdulatokban tárolunk. Nem veszünk tudomást róla, hiszen már felnőttünk, és ugyan, mit tudna hozzátenni ez a kis lény a mi érett, alaposan megtervezett felépítményeinkhez. Hajlamosak vagyunk ezért önmagunktól elidegeníteni őt… Előfordul azonban, hogy elhagyatott részünk, a „kölyök”, lázadásba kezd… váratlanul, sötét helyekről tör elő, mint egy kísértet, és eszköztelenek vagyunk vele szemben.
Elkezd átrendezni minket.
Ki más hozhatna üzenetet róla, róluk, mint a művész, ez esetben Rabóczky Judit, aki nyíltságával, és önfeledten koncentrált életvitelével maga is a mágikus gyermek archetípusából közelít az alkotáshoz. ¬
Merüléseivel mély lélekrétegeket céloz, ahol a nyers életösztön közvetlenül fellelhető, s ez felkavaró élményt jelenthet a befogadó számára. Azonban a műveken tükröződő indulatok – a tehetetlenség dühét rejtő hisztigörcs fémálarcai, vagy egy-egy ártalmatlan, oxidált színes jelmezbe bújtatott kitörő üvöltés maszkjai – már átalakított erőegységek.
A művek lemezekből állnak, a gyerekek mutatják a szerkezetüket, a vázukat, „belátni” szakadásaik közé. A hiányzó végtagok hézagain át lelkükbe láthatunk, az üres vascsendbe. Ez a csend elmondja nekünk a belső gyermek titkát, és védelmez minket, az alkotás mágiájáról beszél, az önterápiáról, a szimbólummá válásról.
Ez a csend, vagy ha úgy tetszik, kollektív tudattér, a felszabadulásról szól. Rabóczky saját magán elvégzett munkájával tapasztalatot ad át, szobrokat ad nekünk, melyek bevilágítanak a szükséges helyekre, megröntgeneznek minket, gyógyítanak, és teremtenek bennünk.
