Kolozsvár. 2010-es évek eleje vagy közepe. A szokásos bábszínházi előadás helyett valami szokatlant látok, Az árnyak színházát. Megdöbbent. Honnét jön? Mit akar? Ez nem is gyerekeknek való! Ez pont nekem való! Varázslat, ami napokig fogva tart, úgyhogy beharangozom az ismeretségi körömben, ez az a a muszáj előadás, amit látni kell. Nincs gyerekem, jön a válasz. Nem baj, erősködöm, ezt neked kell látnod, nem a létező vagy nem létező gyerekednek. De hopp, mire dolgom végeztével kényelmesen hátradőlök és befejezem „térítő” munkám, többé nem adják elő a darabot. Nem értem, miért nem, és furcsamód marad bennem egy nagyon hátha mégis, hátha egyszer érzés. Ahányszor bábszínházba megyek, velem marad. Aztán már csak ritkán járunk bábszínházba, sőt, aztán már csak egyedül járok, és az érzés bennem, hogy hátha lesz ismét
Az árnyak színháza mindannyiszor eleven.
Kolozsvár. 2022 ősz. A Főtéren iszom egy kávét Patka Ildikóval, bábszínész barátnőmmel, aki ‘Az árnyak színházában’ a főszerepet játssza, Oféliát. Ismét zajlik a próbafolyamat, újságolja, télen lesz a bemutató. Készítem a lelkem a befogadására. Aztán ellobbannak az utolsó őszi vörösek, megbarnulnak az októberi sárgák, a csupasz fák ágai között sétálgat a decemberi napfény. A meleg télben tartogatok magamnak egy karácsonyi ajándékot, a december huszonharmadikai Árnyak színháza bemutatót.
Közben még az élet is tartogat számomra pár meglepetést. December derekán Simon Gyuri barátunk többedmagával száll le a vonatról. Mire odaérek hozzá, az egyik útitársától már elbúcsúzik, a másikkal elindul felém. „Ő Rumi László!” – mutatja be a mellette állót, mire én egy lélegzetvétellel ellelkesedem a jajdejót, hogy a bemutató dátuma a kalendáriumomban ékeskedik, és hogy végre! Gyuri barátom ámul kicsit azon, hogy ennyire tájékozott vagyok bábszínházilag, és hogy pont egy számomra ilyen kedves embert hoz magával, ‘Az árnyak színháza’ rendezőjét, akit addig személyesen nem ismertem, viszont a neve velem maradt a tíz év alatt. Mindannyian betuszkolódunk az autóba, ahol vár a férjem, Paco Alfonsín, aki mozgásműhelyi gyakorlatait újabban egy bábos kollégája hozzájárulásával gazdagítja. Bár kicsi a kocsi, a világ, ami benne nyílik, végtelen. Sok szál, közös ismerős kucorog ott velünk, láthatatlanul ugyan, de általunk olyan nagyon érzékelhetően, hogy még jó, hogy nem állít meg a rendőrség. Mire Rumi Lászlót egy lámpánál kitesszük, érzem, valami elkezdődött.
A bemutató előadáson találkozom pár felnőtt ismerősömmel is.
A játék más, derűsebb, játékosabb, vidámabb, színesebb, úgy érzem, ez most már inkább szól a gyermekeknek, mint a felnőtteknek.
Bár az első előadás részleteire nem emlékszem, a lenyomata bennem másról mesél. De az is lehet, hogy akkor én is teljesen más lelkiállapotban voltam, ezért maradt meg bennem más hatás. Vándorolunk Oféliával és barátaival a kinti-benti tájakon, a fényes-árnyas lényekkel, egybeér bennünk a két világ, mint egy lemniszkáta*. Végül is nincs is más, csak az egy, amelynek szüksége van a két pólusra a mindenség végtelen sziporkájának a megteremtéséhez.
Ofélia akkor sincs egyedül, amikor igen, hiszen barátai, az árnyak, régi színházi szerepek otthontalan árnyai vele vannak. Mint ahogyan mi sem csak négyen ültünk a kocsiban azon a decemberi délutánon, hanem legalább ötvenen, mindazokkal, akiket ott hirtelenjében felemlegettünk, mint közös ismerősöket, vagy mint lehetséges jövőbeli kapcsolódásokat. Nincs egyedüllét, sem függönyön innen, sem függönyön túl, sem léten innen, sem léten túl, hiszen a mindenség úgy üres, hogy folyton tele van, önmagával terhes. S a lemniszkáta* középpontja csak egy barátságos átjáró, és ezt az átjárót,
a Halált (és/vagy újjászületést?) gyönyörűen, a gyermekek számára is elfogadhatóan varázsolja színpadra, egy bábelőadás keretén belül Rumi László.
Úgy nyúlni a legnagyobbhoz, hogy a legkisebb is be tudja fogadni, ez számomra a legmagasabb művészet.
Oana Pop fotósorozata az előadásról:
A kolozsvári Puck Bábszínház. A Rumi László által rendezett Árnyak színháza című darabot az intézmény székhelyén (I. C. Brătianu utca, 23. szám) adta elő.
Az Árnyak színháza gyermekelőadás története egy kisvárosban játszódik, ahol az események főszereplője, Ophelia kisasszony, színházi súgóként dolgozik. Számos évadot végigizgult a színészekkel együtt, mindig ügyelve arra, hogy „nehogy megakadjon az előadás”. Ám egy napon, a színház megszűnt, a színészek szétszéledtek és Ophélia magára maradt. Magányában, egy este, árnyak látogatták meg: az általa jól ismert szerepek és szereplők árnyai. Ophélia játszani kezd velük, sorra feleleveníti a régi előadások hangulatát. Az árnyak mindenhova elkísérik: a piacra, az utcára, a sétatérre. Ophelia úgy dönt, kialakít egy színházi társulatot az árnyak segítségével, mellyel világkörüli turnéra indul, sikert sikerre halmozva.
Szereposztás: Balogh Dorottya, Patka Ildikó, Péter Izolda, Laura Pünkösti, Domokos Szabolcs, Kötő Áron, Mostis Balázs, Szűcs Tamás.
Rendező és dramaturg: Rumi László; Díszlettervező: Molnár Jacqueline; Zeneszerző: Bakos Árpád; Rendező asszisztens: Pünkösti Laura.
(A társulat:)
* A lemniszkáta egy speciális Cassini-görbe. A Cassini-görbék a sík olyan pontjainak mértani helyei, melyekre igaz, hogy két adott ponttól való távolságának szorzata állandó. Azt a Cassini-görbét nevezzük lemniszkátának, amelyiken rajta van a két adott pontot összekötő szakasz felezőpontja. A lemniszkáta egy 8 (vagy ∞ infty ) alakú, negyedrendű síkgörbe. (- Megj. szerk.)
