Anna a Holdfény utca tizenhatból

Sok évvel ezelőtt a tanárképző főiskola aulájában ültünk a ruhatáros pulton. Egy antológiát adtunk kézről –kézre. Emlékszem a címére Holdfény utca tizenhat.
Körül rajongtuk a kötet egyik költőjét, aki a csoporttársunk volt. A szerkesztők az ő verssorát, a Holdfény utca tizenhatot választották a 11 költő és novellista műveit tartalmazó könyv címadójául.
A mi költőnk kockás inges, kordnadrágos tizenkilenc éves fiú volt.
Lapozgattuk a könyvet. Olvasgattuk a verseket, nézegettük a szerzők fotóit, mert a szerzőkről fotók is készültek.
Őzikeszerű, törékeny, riadt kislány voltál az antológiában szereplő fotódon, Anna.
Emlékszem, hogy irigyeltek 2000-ben azon a színtelen délelőttön a tanárképző aulájában.
„És az a lány, ügyes? Tudod az a gimnazista, valami Anna?” – kérdeztem a kockásingest, amikor a Kazinczy utcán baktattunk egymás mellett.
„Még csak 16 éves. Nagyon fiatal és nagyon tehetséges. Szerintem a szerkesztő is őt szereti a legjobban.” – mondta a költő.
Anna, irigyeltem tőled K. K. „szeretetét”
„Tulajdonképpen te is szerethetnéd, Johanna helyett őt.” – ajánlottam a költőnek, akinek a 2000-es évek elején Johanna volt éveken áttartó, reménytelen szerelme.
„Egy gimnazistát. 16 éves!” hördült fel méltatlankodva a költő.
„Különben is magánakvaló, zárkózott lány” – tette hozzá.
Ma is olyan fakó délelőtt van, mint sok éve ott a Kazinczy utcában. Olvasom a versedet, Anna, utána azt, amit elmondtál. Felkapta az összes hírportál.
Olvasom, és eszembe jut a zárkózott, gimnazista költőlány a Holdvilág utca tizenhatból, akire irigykedtem, többek között a Recsket megjárt nagy költő- irodalmár elismerése miatt.
A KÖLTŐ, apám kedvence, akiről szuperlatívuszokban beszélt, a mártírról, a hősről, Gérecz Attila őrangyaláról, a Rákosi börtönlíra egyik legjobbjáról.
Te nem nevezted nevén.
A Holdfény utca tizenhatban sok fiatal lány lakott.
Most hallgatnak.
Te elmondtad.
Tavaly leveleztem a költő–szerkesztő, feleségével. Gérecz Attiláról írtam egy cikket, ahhoz kerestem anyagot. Többször hívtam a kiadót, de nem vették fel. Aztán kaptam pár rövid emailt, melyekben többnyire ilyenek álltak: „K.K. nagyon beteg. Nem tudnak segíteni. Ápolásra szorul” Emlékszem még jobbulást is kívántam, meg hálálkodtam a börtönlíráért, a saját meg apám nevében.
Végig futottam a művein. A menyasszony vetkőztetése. Ez a címe, az egyik regényének.
Talán apám is olvashatta, lehet, hogy meg van otthon a könyvei között. Ha haza megyek, megkeresem és kidobom, Anna.
A kilencvenes években apámat és konzervatív körét mélységesen felháborította az „istenkáromló” Petri György Kossuth –díja.
Most nem lesz országos felháborodás.
A prominens, nagy beteg öregúr fejéhez nem vagdossák a Bibliát, amelyben a Szent családon kívül többek között a következő is ott áll.
„De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.”