Anti

„Szeptember végén jártak, amikor egy kiadósabb éjszakai esőzés utáni reggelen Nánás Gyuri úgy döntött, aznap nem mennek erdőlni, nem gyúrják a sarat. Anti gondolta, kihasználja a szabadidőt, s nekifog almát szedni a kertben, de a fák vizesek voltak, ahogy egynek nekitámasztotta a létrát, máris jött a hideg zuhany, a létrafokok is átnedvesedtek, csúsztak.”
Zsidó Ferenc 1976-ban született Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron él. Író, kritikus, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője. Készülő regénye az ‘Anti’ egy szociografikus elemekkel átszőtt társadalomregény a székelység mai állapotáról. A DRÓTon most részletet olvashattok készülő könyvéből.

Zsidó Ferenc: Keményről keményen

Megvallom őszintén, évek óta nem gondoltam Kemény Zsigmondra, s ha nem jön a DRÓT, vélhetően továbbra sem gondolnék. Most, hogy ez a felkérés kiprovokálta, próbálom összefésülni, ami kuszán, inkább érzések szintjén kavarog bennem róla, s annyit máris tudok, hogy nem erdélyi szerzőként kartotékolom. Kemény János, a leszármazott, az oldalági rokon, ő más. Ő talán túlságosan is erdélyi. De Kemény Zsigmond az én agyam nagyon rejtett zugában a túlhajszolt német/francia romantika honi képviselője elsősorban.