Június 12., csütörtök
Programok az Oroszlános kútnál
15.45 – AKatasztrófavédelem Központi Zenekaradíszegyenruhába öltözve az Erzsébet híd pesti hídfőjétől végigmasírozik a Váci utcán és a Vörösmarty téren, az Oroszlános kút előtti színpadnál rövid, kb. 10 perces koncertet ad. Karnagy: Dóra László.
16.00 –Ünnepélyes megnyitó:Spiró György, Kossuth-díjas író
18.00 – A Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében (Budapest, V. Károlyi Mihály u. 16.) ünnepélyes díjátadás. ASzép Magyar Könyv 2013 Versenyelismeréseit veszik át a kitüntetettek.
Június 13., péntek
Programok az Oroszlános kútnál
10.00 – Zenés színpadnyitás – kürtös herold: Bekker Péter kürtművész
Keresztury Tibor írja: ALiteraidei könyvheti programja a szokás szerint elképesztően gazdag kínálat egy szeletét tudja csak a Vörösmarty téren felvillantani. A szerkesztő arra törekedett, hogy hagyományos, azÜnnepi Könyvhétlistájáról elmaradhatatlan kiadványok és valódi meglepetést ígérő, sikergyanús könyvek éppúgy figyelmet kapjanak. Így került be a színpadi programba aKörképés aSzép versekcímű reprezentatív antológia, melyek összeállítói minden bizonnyal a mai prózánk és líránk „állapotáról”, legfontosabb tendenciáiról, fejleményeiről is beszélnek majd.
- Házigazda: Keresztury Tibor
- Király Levente (szerk.) Körkép 2014 (Magvető),
- Szegő János (szerk.) Szép versek 2014 (Magvető),
- Szörényi László: Borozgató magyar irodalom (Kortárs) és
- Sorokszorító 1 (Nap) című esszéköteteiről,
- Aczél Géza: (szino)líra – toborzószótár (Jelenkor) című verseskötetéről.
12.30 -13.00 A Magyar Napló programja: Mezey Katalin Ismernek téged című új prózakötetéről, Oláh János Közel című regényéről,az Irodalmi Magazin – Írók az első világháborúban című új
lapszámáról Oláh János és Réger Ádám szerkesztő beszél.
13.00-13.30 – Bemutatkozik a Történelmiregény-írók Társasága. A beszélgetést Bokor Pál, az Atlantic Press főszerkesztője vezeti.
13.30-14.00 -Bertók László: Ott mi van? című verseskötetéről (Magvető) a szerzővel Tarján Tamás beszélget.
14.00 -15.00 – Buda Ferenc: Míg élsz című lírakötetéről (Holnap),Egressy Zoltán: Százezer eperfa című regényéről (Európa), Szabó T. Anna: Kerített tér című verseskötetéről (Magvető).
15.00 -17.30 -Sándor Iván: A kő visszahull – Napló 1989-2014 könyvéről (L’Harmattan), Sajó László:A futball ábécéje és egyéb történetek című tárcakötetéről (Osiris), Sziveri János: Pasztorál című verseskötetéről Reményi József Tamás beszél (Vajdasági Magyar MűvelődésiIntézet), Péterfy Gergely: A kitömött barbár című regényéről (Kalligram),Kovács András Ferenc: York napsütése zengő tombolás című verseskötetéről (Magvető), Tolnai Ottó:Balkáni babér című verseskötetéről (Jelenkor).
18.30 –A Göncölszekér Együttes koncertje
A Vörösmarty szobor előtti színpadon
12.00 – 12.30 – Vizsy Ferenc: Színjátszó novellák (Littera Nova) című könyvbemutatója.Beszélgetőpartner: Gyimes László író, költő.Közreműködik: Kegye János pánsípművész.
14.00 – 14.45 – A Cigány Tudományos és Művészeti Társaság bemutatója
15.00 – Bán Magda vendégei: Desewffy Tibor: A gonosz szociográfiája (Geopen) című könyvéről. Kiss Judit Ágnes: Négyszög című verseskötetéről (Európa). Szántó T. Gábor: Kafka macskái című regényéről (Noran Libro).
17.00 – Baranyai László: Pszeudo (Jelenkor) című könyvéről a szerzővel Szkárosi Endre beszélget
Június 14., szombat
Programok az Oroszlános kútnál
10.00 – Zenés színpadnyitás – kürtös herold: Bekker Péter kürtművész
Aprae.huáltalános művészeti portál munkatársai a kortárs magyar felnőtt és gyerekirodalom tendenciáinak, új hullámainak és divatjainak bemutatása mellett a legfontosabb fiatal és tapasztalt szerzőkkel beszélgetnek az Ünnepi Könyvhét nagyszínpadán – de a sokszínűség jegyében kitekintünk a pszichológia, történelemtudomány és társadalomtudományok felé is, értékes és érdekes beszélgetésekkel.
10.05 – 12.00
- Sárkányjárgány és kistehén: Rutkai Bori: Sárkányjárgány (Kolibri), Kollár Klemencz László – Igor Lazin: Felhős mese (Manó). A beszélgetést vezeti: Szekeres Niki
- Kettős mérce: Tallér Edina: A kettes villamos (Pozsonyi Pagony), Finy Petra: Kettő (Pozsonyi Pagony), Kollár Árpád: Milyen madár (Csimota Kiadó). A beszélgetést vezeti: Pál Dániel Levente
- Fiatal költők: Tóth Kinga: All Machine (Magvető), Fehér Renátó: Garázsmenet (Magvető), Tinkó Máté: Meddőhálók (FISZ). A beszélgetést vezeti: Benedek Anna
12.00 – 14.00
- Legendák: Balázs Attila: Szép kis történetek (zEtna), Kováts Kriszta-Nádasdy Ádám: Budapest bámészko – Budapesti legendák (Kossuth), P. Horváth Tamás: Tündérváros (prae.hu – Palimpszeszt). A beszélgetést vezeti: Benedek Anna
- Szilánkok egy kert romjai alól: Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok (Magvető). A beszélgetést vezeti: Benedek Anna
- A pedagógusképzés megújítása – aktuális kérdések, új szemlélet: Szivák Judit és Lénárd Sándor. A beszélgetést vezeti: Pál Dániel Levente
- Beszélgetés Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat című új könyvéről (Magvető) a könyv szerkesztőjével, Péczely Dórával. A beszélgetést vezeti: Balogh Endre
14.00 -14.30 – Az első világháború centenáriuma – Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Gerő András, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója és Békés Márton történész, a Jobbklikk főszerkesztője (XXI. Század Intézet).
14.30 -15.00 – David Szalay:Az ártatlanság című regényéről (Typotex) Pál Dániel Levente beszélget.
15:00 – 18:00
- Tarka madárvilág: Schmidt Egon: Tarka madárvilág Műszaki Kiadó. A beszélgetést vezeti: Balogh Endre
- Zsidó identitás és irodalom: Komoróczy Géza: Zsidók a magyar társadalomban (Kalligram), Szűcs Teri és/vagy Schein Gábor: „Zsidó” identitás a 20. századi magyar irodalomban (ELTE Eötvös). A beszélgetést vezeti: Balogh Endre
16.00.
- Jókai Anna: Ne féljetek című könyvének 25. kiadásáról (Széphalom Könyvműhely) a szerzővel Mezey Katalin beszélget.
- Politikai szélsőségek: hogyan működik az emlékezet és a történelem? Tények és tévhitek: Máthé Áron: A zuglói nyilasok pere (1966-1967): értelmezési lehetőségek (Századvég). A beszélgetést vezeti: Pál Dániel Levente
- Mesés Balaton – folytatódik a Helka: Nyulász Péter: Ciprián (Betűtészta). A beszélgetést vezeti: Besze Barbara
- Egy tölgy négy felvonásban: Mikó Csaba: Veszélyben a Tölgy (Kolibri), Csikós Attila: Mindjárt itt az este (Kortárs). A beszélgetést vezeti: Pál Dániel Levente
Könyvek éjszakája
18.00 – A Kaláka Együttes koncertje
19.40 – Budapest bámészkodó – a Kovács Kriszta Kvintett koncertje
21.00 – Utcabál (Harmónia Táncegyüttes)
A Vörösmarty szobor előtti színpadon
10.30 – 11.00 Kolibri könyvek bemutatója: Gróh Ilona: Ringató – Sárkányparipán vágtattam. Különleges Ringató foglalkozás az új kötet jegyében.
11.00 – 12.00 A Csimota Kiadó varázslatos doboza, a Papírszínház. A Japánból eredő és igen népszerű Papírszínház, a kamishibai, a mesekönyveket mintegy színházzá alakítja. A Csimota Kiadó 2006 óta jelenteti meg a Papírszínház-meséket, a könyvhétre Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér ésJanikovszky Éva: Bertalan és Barnabáscímű meséivel találkozhatnak a színpadon. A Papírszínház előadását – hagyományteremtő szándékkal – hallássérült gyerekek akadálymentesen, jelnyelvi tolmács közreműködésével élvezhetik. Mesélő: Hoós Gabriella, Jelnyelvi tolmács: Bödök Ilona, Együttműködő partner: 90 decibel Project.
12.15 – 13.00 – A Könyvmolyképző Kiadó programja : Könyvről könyvért játék – meglepetéssel
13.15 – 14.15 – Paradicsomleves betűtésztával – etetős versek a menzáról Lackfi János tálalásában. Megzenésített versek a Kompánia Színház és Lackfi János tálalásában.
14.30 -15.00 – Csapody Kinga – Pásztohy Panka: Tesó lettem (Manó) c. könyvéről a szerzőkkel és Béres Alexandra fitneszbajnokkal beszélget Bán Magda
15.00 -16.00 – Az Aranyelme Képességtár szerzője, Demeter Lázár Katalin játékos foglalkoztatást vezet óvodásoknak és kisiskolásoknak (Napvilág)
16.15 – 16.45 – Kelecsényi Lászlóval FilmSZEXtétika c. könyvéről Puzsér Róbert beszélget (Scolar)
17.00 – Gryllus Vilmos műsora
Június 15., vasárnap
Programok az Oroszlános kútnál
10.00 – Zenés színpadnyitás – kürtös herold: Bekker Péter kürtművész.
Másfél évtizede, hogy a könyvhetet alapítóként szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése megkereste a Magyar Rádió Művészeti Főosztályát, lenne-e kedvünk a könyvhét központi helyszínén, a Vörösmarty téri Oroszlános kút előtti színpadon esztendőről esztendőre bemutatni a könyvhét újdonságait, a könyvheti könyvek jeles szerzőit, s a könyveiket gondozó kiadókat. A könyvhét 85. születésnapján meghívtam mindazon kollégáimat, akikkel a másfél évtized alatt közösen szerkesztettük, vezettük a könyvheti műsort, így többek között Győri Lászlót, Kőrösi Zoltánt, Marton Évát, Szabó Tibor Benjámint, Tarján Tamást. Remélem, velük ma is sikerül megidézni a régi rádiós irodalmi műhely sokszínű hangulatát.
10.05 – 11.00 – Bán Magda vendégei: 20. századi magyar elbeszélők 1936-1956 (Palatinus) – a a könyvsorozat szerkesztője, Szilágyi Zsófia beszél az új kötetről, Szávai Géza: Kivégezzük nagyapádat című regényéről (Pont), Szegedy Maszák Mihály: A sors kísértései című tanulmánykötetéről (Ráció).
11.00 – 12.00 – Szabó Tibor Benjámin vendégei: Békés Márton: Az utolsó felkelés című kötetéről (Századvég), Róbert Katalin: Nalávia titkai című gyermekkönyvéről (Naphegy), Sándor Klára: A székely írás nyomában (Typotex) című kötetéről.
12.00 -13.00 – Marton Éva vendégei: M. Nagy Miklós: Ha nem is egy bomba nő – Szerelmesregény (Cartaphilus), Lovas Ildikó: Cenzúra alatt című regényéről (Kalligram), Mautner Zsófia: Főzőiskola középfokon című könyvéről (Libri).
13.00 -13.30 – Jankovics Marcell: Lékiratok című önéletrajzáról Steiner Ágotával beszélget (Helikon).
13.30 -14.00 – A torinói lepel leleplezése – Ungvári Tamással Gálvölgyi János beszélget (Scolar).
14.00 -15.00 – Győri László vendégei: Sztanó László: Taljánok, olaszok, digók című kultúrtörténeti könyvéről (Corvina), Tábori Zoltán: Cigány rulett című szociográfiájáról (Európa), Örkény István: Önéletrajzom töredékekben című regényéről (Palatinus) Reményi József Tamással és Radnóti Zsuzsával.
15.00 – 16.00 – Zelki János vendégei: Krusovszky Dénes: A fiúk országa című elbeszéléskötetéről (Magvető), Kiméletlen szentimentalizmus című esszékötetéről (L’Harmattan), Térey János: Átkelés Budapesten című verseskötetéről (Libri), Nemes Z. Márió: Környezetismeret című verseskötetéről (Libri).
16.00 – 16.40 – Tarján Tamás vendégei: Markó Béla: Fűszál a sziklán című verseskötetéről (Bookart), Tóth Gábor Ákos: Szerelmem Balaton című kötetéről (XXI. Század Intézet).
16.40 -17.00 – Bornai Tibor: Ülünk a mólón – Balaton 2013-2014 című regényéről (Ab Ovo) Kőrösi Zoltánnal beszélget.
17.00 -17.20 Nemes Nagy Ágnes: Útinaplók című kötetéről (Helikon) Ferencz Győzővel és Buda Attilával, a kötet szerkesztőivel Tarján Tamás beszélget.
17.00 -18.00Kőrösi Zoltán vendégei: Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene című regényéről (Magvető), Horváth Péter: Kedves Isten! című regényéről (Noran Libro).
18.30 – 9.30 – A Sebő Együttes koncertje
20.00 – Rájátszás – költészet popritmusban
A Vörösmarty szobor előtti színpadon
10.30 – 11.30 Az Aranyelme Képességtár szerzője, Demeter Lázár Katalin játékos foglalkoztatást vezet óvodásoknak és kisiskolásoknak (Napvilág).
11.30 – 12.30 – Huzella Péterműsora
13.00 – 14.00 – A Bergengóc Zenegóc Társulat zenés interaktív játéka a Bergengócia című lemez bemutatásával. Bölöni Réka – ének, Petrus Bölöni Júlia – fuvola, furulya, népi fúvós hangszerek,
Pleskó Béla – ütős hangszerek, Schumeth István – akusztikus basszusgitár, Windisch László – akusztikus gitár.
15.00 – 15.30 – Ijjas Tamás – Lackfi János: A világ legrövidebb meséinek interaktív zenés könyvbemutatója, a szerzők és Molnár György (Sajtkukac zenekar) közreműködésével (Móra).
16.00 – 16.30 – Mechler Anna-Hajba László: Pedró, a tűzoltóautó (Manó)
16.30 – 17.00 – Tolerancia a gyerekkönyvekben a Csimotával. A most megjelenő Az ellenség című könyv kapcsán beszélgetnek a toleranciáról és elfogadásról a Csimota Kiadó szerkesztői és az Amnesty International magyarországi képviselője.
17.00 – 18.00 – Kuruttyoló békakirály – világ körüli utazásra hívnak Tarján Veronika és Mogyoró Kornél zenés meséi (Kolibri)
Június 16., hétfő
Programok az Oroszlános kútnál
14.30 – A Dixie Bandérium koncertje
A 85. Ünnepi Könyvhét és a 13. gyermekkönyvnapok
A Magvető Kiadó programjai
Június 4., szerda
18.00 – A fiúk országa – Krusovszky Dénes új elbeszéléskötetének bemutatója aKazimir Bisztróban(1075 Budapest, Kazinczy u. 34.). A szerzővel Darvasi Ferenc, a kötet szerkesztője beszélget.
Június 5., csütörtök
19.00 – Garázsmenet – Fehér Renátó új verseskötetének bemutatója aFugában(1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.). A szerzővel Szegő János, a kötet szerkesztője beszélget.
Június 6., péntek
18.00 – Lett este és lett reggel – Horváth László Imre új regényének bemutatója aNyitott Műhelyben(1123 Budapest, Ráth György u. 4.). A szerzővel Király Levente, a regény szerkesztője beszélget.
Június 10., kedd
19.00 – Macskák és férfiak – Lángh Júlia memoárregényének bemutatója aNyitott Műhelyben(1123 Budapest, Ráth György u. 4.). A szerzővel Varró Szilvia újságíró beszélget.
Június 11., szerda
18.00 – Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk változat – Esterházy Péter új regényének bemutatója aRózsavölgyi Szalonban(1052 Budapest, Szervita tér 5.).
Június 13., péntek
19.00 – Szilánkok – a Magvető Kiadó Ünnepi Könyvhétre megjelenő köteteinek premierje aRadnóti Színházban(Budapest VI. Nagymező u. 11.). Fellépnek: Bertók László, Erdős Virág, Esterházy Péter, Fehér Renátó, Grecsó Krisztián, Kiss Tibor Noé, Kovács András Ferenc, Krusovszky Dénes, Lángh Júlia, Szabó T. Anna, Tóth Kinga.
Horváth László Imre és Rakovszky Zsuzsa regényéből Kováts Adél és Pál András olvas fel. Közreműködik: Simkó Beatrix és Grecsó Zoltán, a Duda Éva Társulat táncosai.
Az est házigazdája: Bálint András és Szilasi László.
Jegyek válthatók: Budapest, VI. Nagymező u. 11., (06-1) 343-6792, 321-0600/112.
Könyvek éjszakája a Vörösmarty téren, a Magvető pavilonjánál
Június 14., szombat
19.00 – Direktpozitív Magvető. Közös polaroid képet készítenek Önről kedvenc szerzőjével, amit azután dedikálva hazavihet! Alkalmi fotómodelljeik: Bodor Johanna, Erdős Virág, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Kun Árpád, Tóth Krisztina, Závada Pál. Fotózás közben Sándor Zsolt borász, egy elfeledett borvidék feltámasztója mutatja be borait a könyvhéten náluk vásárló olvasóknak. Támogató: Sándor Zsolt borász, büki borvidék. (Polaroidképet csak korlátozott mennyiségben tudnak készíteni, előre is köszönik a megértésüket.)
Móra Kiadó programja
Június 13., péntek
16.00 – 17.00 – Dóka Péter: Lila királylány – könyvbemutató
Közreműködnek: Dóka Péter, Anne Pikkov észt grafikus, Dian Viktória. Moderátor: Tsík Sándor. Helyszín: Aranytíz (Budapest, V. ker., Arany János utca 10.)
Az Írók Boltjának könyvheti rendezvényei a Liszt Ferenc téren
Június 12., csütörtök
17.00 – Megnyitó – Írók Boltja. Megnyitják: Simon Márton költő és Hassay Zsófia Terézváros polgármester asszonya
17.30 – Könyvbemutató – Írók Boltja. Libri: Nemez Z. Márió új kötetének bemutatója
Június 13., péntek
16.00 – Könyvbemutató – Írók Boltja. Helikon: Zirkuli Péter: Noktürn, avagy A sánta ördög visszatér
A kisregényt bemutatja, és a szerzővel beszélget:Margócsy István.
Június 14., szombat
14.30 – Könyvbemutató – Írók Boltja. Móra: Komáromi Gabriella: Janikovszky Éva – Pályakép mozaikokban. A szerző beszélgetőtársai: Rigó Béla, Janikovszky János. Moderátor: Oláh Andrea
17.00 – Könyvbemutató – Írók Boltja. Kolibri – Magvető: Szalóki Ági: Körforgás – dalok és mesék
Erdős Virág: Négyeshatos. Beszélgetőtárs: Oláh Andrea
17.00 – Liszt Ferenc tér: Szilágyi Sándor bells-zenész
Június 16., hétfő
17.30 Rendezvény, beszélgetés – Írók Boltja. József Attila Kör: Frissítő. Beszélgetés és felolvasás fiatal szerzőkkel. Vendégünk lesz: Kiss Tibor Noé (Aludnond kellene) és Krusovszky Dénes (A fiúk országa) A sorozat házigazdája Gaborják Ádám
Az Alexandra kiadói csoport programja
Június 12., csütörtök
18.00 – 20.00 – Bunyevácz Zsuzsa: Túlélési kézikönyv elvált anyáknak II. – Újabb történet – újabb tanácsokkal című kötetének bemutatója. A szerzővel Vasvári Judit újságíró, a Life.hu szerkesztője beszélget (Nyugati téri Alexandra Pódium, 1055 Budapest, Nyugati tér 7.)
Betűtészta Kiadó programja
Június 13., péntek
10.30 – Nyulász Péter: Ciprián – a Balaton hercege című kötetét bemutatja a szerző és Szepesi Szűcs Barbara illusztrátor. Helyszín: „Hét határon” kiállítás, a Művelődési szint (MÜSZI) – Budapest Blaha Lujza tér 1. – a régi Corvin Áruház III. emeletén. (Bejárat a Somogyi Béla u. felőli oldalon, zöld, MÜSZI logós ajtó.)
Magyar Napló programja
Június 14., szombat
Hajózzon a magyar irodalommal! 2014. június 14-én, szombaton este tartjuk szokásos könyvheti városnéző hajóutunkat. Beszállás 18.45.től a Vigadó téri hajóállomáson. Kikötés 22 órakor. A hajó neve: Budapest. Belépők igényelhetők a Magyar Napló könyvheti standjánál és a szerkesztőségben (1092 Budapest, Ferenc krt. 14. Telefon: 413-6672).