Itt fekszem a hóban, esténként nesztelen léptekkel jönnek az állatok, hogy egyenek belőlem. Nem fáj, amikor rágják a keményre fagyott húst, hiszen halott vagyok. A hold fényében megcsillan az úttörővasút keskeny sínpárja. Hátam vastag fenyőnek támasztom, mintha csak pihennék.
Infernális bűnök – Dante körei
Dante a Pokolban huszonhét bűnt említ, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a képmutatók vagy a tolvajok szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.
Erre nem jár ember, csak rókát és madarat látni. Tegnap volt egy kutya is, a gazdája jól leszidta, hogy dögöt hozott. Köpöd ki! Fejem felett jégtüskékkel kavarog a szél, körülöttem szűz hó. Volt annyi gyógyszer bennem aznap, hogy biztosan elaludjak, és hosszú álom legyen az egész. Az elején élveztem is, ahogy lassan elborított a nyugalom, hallgattam a kirándulók távoli zsivaját. Mehettem volna elvonóba, új életet kezdeni, de olyan sokszor megtörtént már, elvesztettem minden erőm. Kezdetben öröm volt az anyagozás, úgy éreztem magam, mint a mezőn vágtató csikó, a végén csak fáradt kábulat maradt. A zsebeim most is tele tablettákkal, persze a vadak ezt nem eszik. Ha valaki megtalálna, könnyen rájöhetne mi történt, az irataim nálam. Látom amint kitavaszodik, olvad a világ, zöld fű sarjad körülöttem. Szagom is lehet már. Néhány részem hiányzik, elhordták az éhes szájak. Az utolsó nap elköszöntem a barátaimtól, aki nem vette fel a telefont, az ráfázott, marhatja a lelkiismeret-furdalás. Mint a nyíl zuhantam éveken át, a végzetem bukásra ítélt, az lett a sorsom, hogy a vesztes lapot húzzam. Szépen akartam, valahogy nem sikerült. Most hordágyra fektetnek, már ami megmaradt belőlem, a testem elment, mégis itt vagyok. Nézem, hogyan múlnak az évszakok, nőnek a fák, folyton változik a táj. Kidől az is, ahol pár éve, talán évszázada befejeztem. Nem érzem az időt, mintha megállt volna, lassan eltűnik az erdő. Már senki se él azok közül, akiket ismertem, nem emlékeznek többé rám. Gépek jönnek, gödröt ásnak, falat rak egy furcsa szerkezet, ezt jóval utánam találhatták fel. Egyik reggel lakók költöznek be, végignézem az életüket, sok sors, megannyi névtelen ember, kicserélődik minden arc, mások jönnek helyükre, aztán megint, és újra. Az épületeken repedés fut végig, betörnek az ablakok, összerogynak a tetők, elhagyatott lesz minden.
Szúrós bokrok foglalják el az otthonok helyét, szél süvít a kopár sivatag felett, a homok mindent beterít. Nem látni élőlényt többé, pusztaság, homokdűnék. Egyszerre megrázkódik a föld, beomlik a mélybe, tűz lepi el az eget. Világító pontok gyúlnak, alattam nincs talaj, igen, ezek csillagok mindenfelé. Majd egy robbanás és a semmi, csak a sötétség, de én még mindig itt vagyok egyedül.
9. erőszakosak önmaguk személye ellen – A Pokol hetedik körében középen nem csak az öngyilkosok vannak, de a szerencsejátékosok is, akik saját javaikat pusztították el. A lelkek növényekké váltak, sűrű, tüskés, majdnem áthatolhatatlan bozótost alkotnak, amit a Hárpiák tépnek, csonkolnak. A megsérült növényekből vér bugyog.
Kerényi Tamás
fotó: Köböl Vera
Kerényi Tamás 1973-ben született Debrecenben. 2014-ig Budapesten élt, ezután családjával Angliába költözött. Végzettségét tekintve szociológus, jelenleg teherautó-sofőrként dolgozik. Idén kezdett publikálni, írásai eddig a kulter.hu, valamint a Prae folyóiratokban jelentek meg.
Köböl Vera 1949-ben született Budapesten. A Lipcsei Grafikai és Könyvművészeti Főiskola könyvtervezés–alkalmazott grafika szakán diplomázott. Tizennégy évig dolgozott a Corvina Kiadóban, 1984-től szabadfoglalkozású könyvtervező, alkalmazott grafikus, fotográfus. A Szép magyar könyv zsűritagja, majd szakmai vezetője volt, főiskolai diplomamunkák opponense. 1978-tól a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tagja. Képei többnyire az épített, tágabb értelemben az ember teremtette világ apró részleteit, a rácsodálkozás pillanatát rögzítik.
