Ez a világ megőrült. „Pepe Satan, pape Satan, aleppe.” Vagy mindig is az volt. „Óh, Sátán, Óh, Sátán! Te, aki a kezdet vagy!” Még szerencse, hogy a Pokolban rendszer van! Ide nem kell javasasszonyt, papot vagy pszichoanalitikust hívni, hogy kiűzze a megveszekedettekből az Ördögöt. Ezt az elfoglaltságot meghagyják az élőknek, annak a világnak, ahol bármi megtörténhet bármikor.
Infernális bűnök – Dante körei
Dante a Pokolban huszonhét bűnt említ, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a képmutatók vagy a tolvajok szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.
Itt a föld alatt a logika, az észszerűség, az átláthatóság és a szabályok uralkodnak. Attól eltérni nem lehet. Akkor jön Plutusz – újabb szörny, újabb irtózat – és üvölt. Vergilius – minden titkok tudója – bátorít. Nincs itt semmi baj. Nem kell komolyan venni. Az üvöltés jelen esetben tünet – magyarázza a mester −, amolyan freudi elszólás. Ez a lény egy genetikai tévedés, amely leginkább farkasra emlékeztet, azért süvöltözik, mert pszichológiai problémái vannak. Ugyanis kibillent a lelki egyensúlya, ennek következtében elvetette az érzelmi sújkot és most emiatt frusztrált, más szóval haragszik. Haragudni ugyan nem bűn, minden ember érez ilyesmit, azonban magunkban dédelgetni, majd ijesztő szörnyeteggé növeszteni már az. Ezekkel van tele a pokolnak eme bugyra. Azokkal, akikben elbillent az egyensúly. Erre vagy arra. Mert egyik irány sem jó, mindegyik a pokolba vezető utat jelenti. Ha túl sok pénzt szórsz szét, azért fogsz itt bűnhődni; ha minden garast a fogadhoz versz, meg azért. A pénz, a pénz – minden baj forrása. Firenze veszte. A világ pusztulása. Mert ha van pénz, az a baj. De ha nincs, az még nagyobb gond. Mert a pénz olyan, mint az ember. És az ember olyan, mint a pénz. Ezért két államforma ismert: a fösvény és a pazarló. Középút nincs. Nem is lehet. Itt tehát nincs mentsége senkinek. Mert igenis vegyünk fel hitelt, mert akkor jobb lesz mindenkinek! De nem, szó sem lehet róla, hogy mi hitelezzünk azoknak, akik a takarékosság helyett inkább a napon süttetik a hasukat, vagyis lopják Isten szent napját, sőt mások keservesen megkeresett pénzét két kézzel szórják. Pokolra mindenkivel: hitelezővel, hitelfelvevővel, a bankárral, a szegénnyel, a közgazdásszal, a kapitalizmussal és a kommunizmussal.
Azonban egy különbség mégis csak van pénz, ember és államforma között. Csak az ember képes kárhozatra jutni. Így aztán csakis neki kell elszenvedni az infernó összes kínját névtelenül és reménytelenül. „De buták vagytok, emberek! / A tudatlanság a ti bajotok!“ Így aztán nem marad más, mint a kavargó tömeg, aki mellén súlyt görgetve tölti büntetését. A súly visszagurul – a Pokolban mindig újra kezdődik a vesszőfutása a kárhozott lelkeknek. Ezeknek. A mutatónévmás, nem stilisztikai véletlen, hanem metafizikai valóság. Az út pedig halad tovább. Lefelé. Az út mindig lefelé halad, minél jobban győzködjük magunkat, hogy felfelé tartunk, annál jobban süllyedünk. A mélység felé. Mert születésünk pillanatától kezdve lassan öregszik a test és borzolódik a lélek. Pusztulnak a sejtek, romlanak a gének, korrumpálódik a morál, elveszítjük a lelket, de megtaláljuk az igazit, aki persze nem szőke herceg fehér lovon, vagy nem éppen az alvó Csipkerózsika, majd megtanuljuk elfogadni a magányt, de mire mindez megtörténne, névtelenül kötünk ki a Pokol negyedik bugyrában a mértéktelenek közt. Mert hiszen mi más lehetne az élet, mint kiszámíthatatlan mértéktelenség.
5. pénzimádók – A Pokol negyedik körében nagy a tömeg, mert ez az egyik legelterjedtebb bűn. A tömegben mindenki nagy súlyokat görget, taszigál. Itt vannak a kuporgatók és a túlzott költekezők is, egyik csapat az egyik, másik csapat a másik félkörön vándorol oda-vissza, a kör két pontján ütköznek, találkoznak, és egymást gyalázzák – minek szórod, minek kuporgatod.
fotó: Balassa László
szöveg: Magyary Ágnes
Balassa László (1977– 2019) Budapesten született fotóművész, civilaktivista, alapítványi, karitatív fotós projektek, workshopok résztvevője és szervezője, amatőr zeneszerző. A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Keystone Press Agency svájci fotóügynökség tagja, a National Geographic munkatársa. Magyarországon kezdett el autodidakta módon fotózni, majd Spanyolországban telepedett le, ösztöndíjasként a Barcelonai Egyetem (Universitat de Barcelona Facultad de Bellas Artes) nagy múltú képzőművészeti fakultásán folytatta tanulmányait. Témái szerteágazóak, portré- és tájképei komor, hideg hangulatúak. Különös figyelmet szentelt a magyar underground művészek, hajléktalanok, bűnözők, nyomorúságban élők világának. 2015–18 között, BWS néven ingyenes workshopokat szervezett Budapesten.
Magyary Ágnes 1975-ben született Kolozsváron, 1989 óta Budapesten él. Első kötete, a Periton 2004-ben jelent meg. Ugyanebben az évben odaítélték neki a Méhes György-debütdíjat, majd 2007-ben Mikó-díjat kapott. Második kötete Az Ördög operába készül és más történetek címmel 2013-ban látott napvilágot. 2014-ben elnyerte a Fehér Klára Irodalmi Díjat. Rövidzárlat az alvilágban című regényét 2016-ban adta ki a Magyar Napló. Ugyanitt jelent meg 2018-ban a Víziló a Szamosban című regénye. 2019-ben Látó-nívódíjban részesült. 2021-ben József Attila díjas lett.
1995 óta publikál, hazai és határon túli (erdélyi, romániai) lapokban, könyvkiadóknál.
