– Neve?
– Ulysses Brave – mondta, és átnyújtotta a személyit az ősz hajú úrnak. Aztán megnézte a szobát. Falusi turizmusra hajazó parasztbútorok, faragott székek, rusztikus, ám kényelmes ágy. A cserépkályhából jóleső meleg áradt, és ebben az esős-ködös szutyok időben ez volt a legfontosabb. A házigazdák, Zakopan és Zakopanné – vélhetően lengyel emigránsok – körbevezették a házban. A konyha takaros, a nappali tágas, vadászházak hangulatát idéző. A falakon trófeák és állatbőrök, hátul kandalló. A nappali közepén két mennyezetbe fúrt kampón gyerekhinta lógott, benne sugárzó szépségű hatévesforma lányka ült. Olyan lendülettel hajtotta a hintát, hogy a lábával majdnem elért egy falon függeszkedő vaddisznótrófeát.
Infernális bűnök – Dante körei
Dante a Pokolban huszonhét bűnt említ, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a képmutatók vagy a tolvajok szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.
– Az unokánk, Devilla – büszkélkedett Zakopanné. Aztán a vendéglátókra jellemző szűk mosollyal hozzátette – Menjen, dőljön le egy kicsit, majd vacsora előtt felébresztjük. Ulysses Brave utazó ügynökként járta a falvakat, városokat, a cég weboldalán forgalmazott textilmintákat mutatta be kisvállalkozóknak, árengedményekről tárgyalt, ami a rendelt mennyiség függvényében változott. Igazából nem is a munkáját szerette, hanem az utazást. Bejárni, megismerni távoli vidékeket, új embereket, esetleg hölgyeket, akikkel izgalmas éjszakákat tölthet. Már-már azt mondhatnánk, egyensúlyban élt önmagával, ám alvás közben gyakran gyötörték lidérces álmok. Csatakos, izmos emberek közt állt, vasvértekben kaszabolták egymást, mindenütt vér. Most is a meggyilkoltak jajszavára ébredt, aztán ráeszmélt, hogy nincs baj, csak Zakopanné hívja a vacsorához.
A vaskos parasztasztalon mindenféle nehéz ételek sorakoztak: sültkolbász, rántotthús, főtt sonkacsülök, hozzá röstiburgonya, torma, bagett. Súlyos, gránitszerű bögrében Zakopan úr teát tolt elé:
– Ezt meg kell kóstolnia, a ház specialitása! – Aztán kedélyesen falatoztak, beszélgettek, az öregek az utazásairól kérdezték. Amikor a kislány belépett a konyhába, Zakopanék elhallgattak.
– Szia! – mosolygott rá az utazó. Devilla szótlanul állt, a férfit nézte, és Ulysses döbbenten látta, hogy a szeme fehérje elsötétedik, aztán a teste megnő, és aki mély férfihangon szólítja, már nem a kislány, inkább egy szőrös, szarvas ördög:
– Üdvözöllek Odüsszeus! Már vártam rád. A férfi riadtan nézett a házigazdákra, ám amikor Zakopan és Zakopanné helyett két rücskös, görnyedt, embertestű-bivalyfejű szörnyet látott, kétségbeesetten hadarni kezdett:
– Mit? Mit tettek a teámba? Ez LSD? – aztán erőtlenül a bézs kockakő burkolatra rogyott. A két bivalyfejű szolga felnyalábolta a testet, a nappaliba vitték, ahol hinta helyett most egy hullazsák lógott a kampókon. Abba tuszkolták, aztán behúzták a cipzárt. A férfi felnyögött.
– Lám, lám! Kipihented magad, Odüsszeusz? – gúnyolódott az ördög.
– A nevem Ulysses Brave! Utazó… ügynök… vagyok! – rimánkodott a hang a zsákból. Az ördög a kandalló felé intett. A szolgák közül az egyik fáklyát vett ki a tűzből, a másik benzinnel locsolta a remegő csomagot.
– Járt nálunk egy költő, aki azt írta rólad, hogy kétágú tűzben perzselődsz. Hát persze! Ott égsz a csalók között, mert oda való vagy, Odüsszeusz! Ruhakereskedőnek álcáztad magad, hogy Akhilleusz közelébe férkőzz, és elhívd a trójai háborúba. Harcoshoz méltatlan csellel csaptad be Priamoszt és városát, amikor megépíttetted a falovat. Amerre csak jártál, szerelmes nők szenvedése kísért utadon. Benned már akkor lángolt a nyughatatlan tűz, mikor a görög tengereken hajóztál. A kalandvágy égetett belülről, és most égsz kívül is, mint minden napodon, újra meg újra, ha egyesül a két tűz – szólt ünnepélyesen az ördög, aztán intett a szolgáknak. Azok meggyújtották a zsákot. A férfi kapálódzott, jajgatott, a lángok pólyaszerűen beburkolták, egy rövid időre úgy tűnt, mintha maga a tűz üvöltene.
Ulysses Brave utazóügynök fájdalmasan kapott a fejéhez. Micsoda borzasztót álmodott az éjjel. Sajgott minden testrésze. És ez az eső? Egyre sűrűbb, kövérebb cseppekben verte a szélvédőt. Amikor a köd is leereszkedett, azt tervezte, megáll az autóval az út szélén, és kivárja, amíg enyhül, ám ahogy lassított, házat pillantott meg, kapuján reklámtábla: Szoba kiadó!
Még csak késő délelőtt volt, ám az égbolt olyan sötét, mintha örökké este lenne. – Nem találok ma már egyetlen ügyfelet sem, jobb lesz, ha megszállok itt – gondolta, és miután bejelentkezett, olyan jót szundított a meleg szobában a parasztbútorok között, hogy csak estefelé ébredt fel, amikor a házigazdák, Zakopan és Zakopanné a vacsorához hívták.
18. Álnok tervek kiagyalói, csalást tanácsolók – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A nyolcadik szennyrovatban számtalan lángnyelv világít, mindegyikben egy-egy lélek. A lángok pólyaszerűen beburkolják őket, így néhol úgy tűnik,
mintha a tűz beszélne Dantéhoz, egyszerre lenne a lelkek megtestesülése és maga a büntetés.
Ürmös Attila
fotó: Nagy M. Hedvig
Nagy M. Hedvig Budapesten született 1983-ban. A Práter utcai Szakiskolában kezdte tanulmányait, majd a Szellemkép Szabadiskolában folytatta, ahol 2011-ben végzett fotográfus szakon. Számos helyen kiállított (Gozsdu udvar, Millenáris Park, Kossuth Klub, Uránia Filmszínház), legutóbb az Art9 Galériában, az általa alapított Minek Kollektívával. Volt patológiai fotós, rendezőasszisztens, képkeretező és tárlatvezető. Jelenleg szabadfoglalkozású. Ferdinánd Zoltánnal közös kötete, a Feles, 2018-ban jelent meg a Mersz Könyvek gondozásában.
Ürmös Attila 1969-ben született Szabadkán, 1993 óta Budapesten él. Első kötete egy zenei monográfia volt Pink Floyd, 1995. Cartafilus Kiadó). Novelláskötete: A semmittevés filozófiája (2007. Filagóra Kiadó). Tagja a Szépírók Társaságának. A 2010-es években a következő folyóiratokban publikált: Élet és Irodalom, Műút, Várucca Műhely, Mozgó Világ, Vigília, Magyar Műhely, Napút, Halszájoptika.
