17. Tolvajok

Össze kellett gyűjtenünk az összes keresztet a térségben. Lefotózni, rendszerezni, feltölteni. Sokat szöszöltünk vele, de mindenütt készségesen fogadtak, minden falu büszke volt a keresztjére. Az idősebb asszonyok könyvet is akartak, nekünk nem futotta rá a pályázati pénzből, összedobták ők. Már az adatbázisban pihent minden adat, mikor felhívott az egyik néni, a Margit. A hagymás keresztet nem kéne hirdetni.

Melyik a hagymás kereszt, kérdeztem. Mondta a falunevet, emlékeztem rá, csupa takaros udvar, pázsit és virágok a templom kertjében. Szelektív kukák és napelemek. Mikor az okot tudakoltam, nagyot sóhajtott, mintha állandóan ezzel nyaggatnák. Azt tudja kedveském, hogy mink miből élünk. Hagymából, hosszú idő óta. Sok család meggazdagodott belőle, lett ház, a házra emelet, minden ménkű, ami csak kell. De sokaknak nem jutott hagymaföld. Na ilyen volt minálunk a Mári néni réges régen. Nem kesergett azonban a szegénységén, furfangos ésszel áldották meg. Vasárnap, mikor mentünk a templomba, később indult, néha késett is, megesett, hogy csak áldozásra ért be. Sokáig nem értettük, mi van a kontya alatt, özvegy volt már akkor régen. Szerettük az urát, de szegényen halt meg az is, nem hagyott semmit a Márira. Míg mi ültünk a padban a helyünkön, addig ő a kertek alatt szépen megszedte magát hagymával, ha szezonja volt. Minden háztól elvitt párat, beledugta a blúzába, a retiküljébe, még a kalapja alá is rejtett pár szemet. Nem éreztük a hagymaszagot, hiszen hagymaszagúak voltunk akkoriban mind. Aztán hazaballagtunk a miséről, Mári néni pedig szerdánként nagy letakart kosárral buszra szállt. Azt mondta, a fiaihoz megy a városba, pedig dehogy ment. Eladta a kertvégi hagymákat mind a városi piacon. Megszerették, jártak hozzá. Mivel kevés hevert mindig a ponyván, azt hitték a népek, hogy ezek mind különleges és ritka hagymák, amikhez nem lehet elég korán jönni, mindig elkapkodják. Elterjedt a környéken, hogy a Mári hagymáival főzött levestől meggyógyul a beteg. Sőt, állítólag, ha a lányok a hagymát a hónuk alá dörzsölik éjféltájt, megálmodják a jövendőbelijüket. Ő persze nem cáfolt semmit, csak nevette, hogyan licitálnak egymásra a népek, hogy övék lehessen az utolsó darab, ha meg is pudvásodott kicsit, nem baj, hát ha jó lesz az még valamire. Olyan jól megszedte magát a mi hagymáinkból, hogy vett a fiainak egy-egy házat maga mellé a faluba. Aztán itt nem állt meg, minek is állt volna. Kitalálta, hogy márpedig ő keresztet állíttat a falu végi düledező pléhfeszület helyébe. Rendes kőkeresztet. Nem mondtunk rá semmit, de azért ez mégiscsak szégyen. Belevésette a kőbe, hogy állíttatta Nagy Gáspárné és fiai. Már nem él ugyan, de nem mertük még ledönteni a keresztet, hogy nézne az ki, mit szólnának hozzá. Szóval ott maradt, de azért maga is belátja, hogy nem kéne ezt hirdetni a nagyvilágba. Hamar elbúcsúzkodott aztán Margit, egészen megszelídült a hangja, miután megígértem, hogy kiveszem a hagymás keresztet az albumból. Mikor megjelent a könyv, nem jöttek el a bemutatóra, el is felejtkeztem róluk.

Kép

Aztán egyszer arrafelé kirándultam, gondoltam, megnézem, hogy élnek azóta. Ahogy az udvarokat lestem, meglett a Margit is, a legfehérebb portán, közvetlenül a templom mellett. Mikor meglátott, úgy nézett rám, mintha most rögtön el akarna ültetni a földbe a hagymák közé. De azért csak kijött. Azt suttogta, amióta felhívott a könyv kapcsán, azóta csak a baj jött a falura. Nem volt jó a termés, a hagymák rosszak, jobb ötletük meg nincs. Megáldatták a plébánossal a földet, de semmi. Egyetlen reményük a Mári néni unokája, aki most jött a világra. A nagyanyja nevét kapta, mert ő is foggal született. Talán ő elhozhatja a megváltást.

17.  tolvajok – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A hetedik szennyrovatban rengeteg, különböző fajtájú mérges kígyó nyüzsög, a bűnös lelkek köré fonják magukat, gúzsba kötik és megmarják őket, mert a kígyókhoz hasonlóan alattomosan kúsztak áldozataikhoz. A marás után elporladnak, majd a főnixhez hasonlóan újra alakot öltenek. Mások úgy nyerik el büntetésüket, hogy egy hatlábú gyíkféle rájuk fonódik. Szoros ölelésben és összeolvadnak, egy lénnyé válnak, torz alakkal.

Fehér Enikő
fotó:  Komár Sabrina

Kép

Fehér Enikő 1997-ben született Tatabányán. A Háttérzaj irodalmi kör alapító tagja, az Új Forrás folyóirat és a prae.hu munkatársa. Verset és prózát is ír, de nem rajong a bemutatkozásokért. Meghalni ráér.

Kép

Komár Sabrina 1981-ben született Budapesten, a nagyváros okozta szorongás elől három éve falura költözött. 2020-ban szerzett mesterdiplomát Textiltervezés szakon a Budapesti Metropolitan Egyetemen. A fényképezés jó ideje kíséri önismereti útján: munkái önéletrajzi ihletésűek, önarcképek, belső monológok különböző formákban, technikákkal. 2020 óta tagja a FISE-nek.