A zsilipajtó előtt elkezdett gyorsabban dobogni a szíve, mégiscsak ő a legelső ember. Már két évtizede, hogy bizonyítást nyert, a térhajlítás nem csak elméletben lehetséges, sőt azt is tudták, a szomszéd naprendszerben talált F623-as bolygót meglepően hasonló gravitációs és légköri viszonyok jellemezik, mint a Földet. Csak épp, fura mód, nem találtak rajta semmi életet.
Infernális bűnök – Dante körei
Dante a Pokolban huszonhét bűnt említ, a közönyösöktől az árulókig. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogyan értelmezzük ezeket a kategóriákat saját magán- és közéletünkben súlyuk vagy természetük szerint. Vajon melyik a nagyobb a bűn, erőszakosnak vagy hazugnak lenni? Kik lehetnek manapság az eretnekek, és kik játszhatják a képmutatók vagy a tolvajok szerepét? A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat sorozatában fotográfusok képei, írók/költők kisprózái/versei találkoznak huszonhét tételben, melyek segítségével egyre lejjebb lépdelünk Dante Pokol című művének körein keresztül, és talán választ kapunk kérdéseinkre.
Az F623-at a médiában jó ideje már csak Új Földként emlegették, ahová az FEN – Föld Egyesült Nemzetei – most végre embereket is küldött. A civil lakosság várakozásteli izgalommal követte az eseményeket. Akadtak ugyan hangok, mik szerint nem vonulhatunk folyton tovább a lelakott bolygókról abban a tudatban, hogy a kozmosz úgyis végtelen, de őket kevesen vették komolyan. Valójában hamarabb sikerült feltalálni a másik naprendszerbe való utazás módját, mint átformálni földi életmódunkat, összegezte a ScienceToday műsor házigazdája, Joe, mikor élő közvetítésben számolt be arról, hogy célhoz ért az első, négyfős legénységet szállító űrhajó.
Michael egészen meghatódott a pillanat nagyszerűségétől, és attól, hogy önmaga egy személyben képviseli az egész emberiséget. Könnyek szöktek szemébe, hála öntötte el szívét. Hirtelen eszébe jutott gyermekkori olvasmánya, Oriana Fallacitól a Ha meghal a Nap, és felrémlett benne, hogy az űrhajósok közül milyen sokan istenhívő emberek, ezt nem igazán értette, de most kicsit mégis. Sóhajtott egyet, és megérintette az utolsó zsilipnyitó szenzort. A legénység tagjai ámultan nézték, ahogy feltárul előttük az F623 zöldes égboltja és narancssárga homokkal borított felszíne, melyből úgy dudorodtak ki a szerteszórt, kékesen derengő kövek, és a nagyobb, fehér sziklák a távolban, mint különös ékszerek egy bársony tálcán. Hiába a sok előzetes digitális felvétel, erre azért mégiscsak lehetetlen felkészülni. Pontos protokollt követtek. A műszerek, ahogy számították is, oxigéndús, tiszta levegőt mutattak és 25 fokos hőmérsékletet. Elsőként Michael vette le sisakját, hátranézett, és a többiek is követték. Lélegeztek, ahogy otthon, de a levegő valahogy mégis más volt. Következett a FEN zászló kitűzése, három percig némán álltak előtte. Majd Amirath és Cse- Csien kihelyeztek és működésbe hoztak két újabb F623 önjáró robotot (egy már fél éve jelen volt a bolygón, egynek meg nyoma veszett) melyek a tervek szerint a következő hónapokban folyamatosan küldik az adatokat az otthoni állomásra. Eközben Shandar és Michael földbe szúrt két rozsdamentes rudat, amin kifeszítették az extraerős, soha el nem bomló műanyagból készült hálót, majd a kapu elé helyezték a szponzorok nevével telenyomott bőrlabdát. Homo Ludens, merengtek megilletődve a Nemzetközi Űrállomás kreatívjai, mikor kitalálták, mit adjanak hozzá az eseményhez a kötelező teendőkön túl. „Legyen a szabad, önfeledt játékra és az együttműködésre való képességünk az üzenet! – örvendeztek. – Na meg, lássuk be, így kábé körbepisáljuk a területet” – kuncogtak, de ez már tényleg csak belsős poén volt. Michael beállt a helyére, azt tervezték, átpasszolja a labdát Amrithanak, aki Cse-Csien-nek, aki pedig becélozza a kaput, amiben Shandar már elhelyezkedett. Michaelt azonban hirtelen ellenállhatatlan érzés kerítette hatalmába. „Rúgd be te! Te vagy az első, aki erre a földre lépett, megillet az első gól joga! Ó Istenem, ez a te napod, az első ember a Föld2-n” – és jobb lába már lendült is, hogy egy jól irányzott rúgással beemelje a labdát a kapu bal felső sarkába. Akkor tompa puffanástól hirtelen magához tért. Borzasztóan szégyellte a történteket, és bocsánatkérőn a többiekre nézett. Nem mondtak semmit, Shandar a labdát ezúttal Cse- Csienhez gurította, aki mégiscsak neheztelhetett az előbbi fiaskóért, mert akkorát rúgott a bőrbe, hogy az elrepülvén a kapu fölött másodpercek alatt eltűnt a háttérben terpeszkedő fehér sziklák fényében. Megint egy pillanatnyi zavarodottság következett, de mindnyájan tudták, nem indulhatnak a keresésére, most nem, már így is percekkel túllépték az időkeretet, vissza kell térniük a leszállóegységhez.
Hazatértük után a következő Science Today meghívott vendégeiként már jót hahotáztak az eseten, ez píárszempontból is szerencsésebb kommunikációs stratégiának bizonyult. Ott hagytunk egy kaput és egy bőrlasztit az F623-on, ha mégis van élet, talán megtanulnak focizni, és a következő legénység lejátszhat majd egy barátságos mérkőzést a helyiekkel, jegyezte meg Michael vigyorogva.
Ez az elképzelés, a nézettségi adatok alapján, sokak tetszését elnyerte.
13. szent dolgok kiárusítói – A Pokol nyolcadik körében koncentrikus körben tíz szennyrovat található. A harmadik szennyrovatban mindegyik fejjel lefelé egy-egy gödörben belesüllyesztve rángatózik. Combtól a talpig vannak csak szabadon, hevesen ficánkolnak, mert az ég felé néző talpuk lángokban áll.
Virág Kriszta
fotó: Icsu Renáta
Icsu Renáta 1979-ben született, grafikus, aki fényképeket is készít. Visszahúzódó, zárkózott, magányos alkotó. A valóságtól elrugaszkodó, elgondolkodtató, sokszor nyomasztó képeinek főszereplője ő maga. Gyakran helyezi magát olyan jelenetekbe, amelyekbe a valóságban soha sem szeretne belekerülni. Ha kell, épít, ha kell, rombol, ha kell, feje tetejére állítja a világot egy kép kedvéért. Célja megmutatni a rózsaszín valóságon túli létezést.
Virág Krisztina 1974-ben született Várpalotán, 1993 óta Budapesten él, ahol művészet- és szocioterápiás csoportvezetőként dolgozik. Írásai eddig a Kalligramnál, a Napútnál, a Vörös Postakocsinál, a Dróton és a Halszájoptikán jelentek meg.
