Sors-algoritmus
Bánfalvy Réka úgy éli az életét, hogy azt hiszi, minden, amit tesz, a saját döntése. A világon több mint kilencmilliárd ember pontosan ugyanígy gondolja, de valójában mindenki téved. A kilencvenes években egy cseh matematikus létrehozott egy képletet, amely képes felfedni az emberiség jövőjét, a látottak azonban elborzasztották. A jóslat tudatában egy maroknyi csoport megalapította a JövőVédelmet, a titkosan működő, föld alatti ügynökséget, melynek egyetlen feladata: biztosítani a jövőt, ezzel megelőzve a világ pusztulását. A Sors-algoritmus c. regény központi tárgya az életbe való mesterséges beavatkozás kérdése. Lehetséges-e a matematika segítségével megjósolni, majd befolyásolni a jövőt? Mindez milyen hatással van a jelenre? Mi van akkor, ha a jelenben történő bizonyos események miatt jövő mégsem teljes egészében feltérképezhető? Vékony Krisztián Budapesten játszódó regényének szereplői is szembesülnek ezekkel a kérdésekkel. De vajon a válaszokat is megtalálják?
A megszokottól messze járt mindaz, amit Szilárd mostanság csinált. Amióta Szikár Esztert megtalálták, többé nem úgy mentek a dolgok, ahogy régen. A rákkutató kegyetlen meggyilkolásával a JövőVédelem átértékelte az elvárásait a Védangyalokkal szemben.
Immár két óvottat öltek meg ugyanazzal a módszerrel, és emiatt felmerült a gyanú, hogy a gyilkosságokat a szervezet egy tagja viszi véghez.
Ezzel még nem is lett volna akkora baj.
Szilárd a hosszas kihallgatásokat, a mélyreható átvizsgálást, ami a szervezet minden tagját érintette, és az egyéb nyomozással kapcsolatos tevékenységeket még egészen jól viselte.
Ám azt, ami azután történt, már korántsem.
Azóta ugyanis a JövőVédelem valahogy már nem bízott a Sorskezelőkben. Azt feltételezte mindenkiről, hogy alkalmatlan, töketlen balfék. Hogy nem képesek biztonsággal ellátni a feladatukat. Így a Védangyalokat tesztek sorának vetették alá, továbbképzésekre küldték őket, már rég lezajlott kiképzésüket megtoldották, megbonyolították. Mindezt úgy, hogy addig, míg a sorkezelők mindezzel voltak elfoglalva, a szervezet másokat állított az óvottak megfigyelésére, akikre meg a biztonság kedvéért egy megint másik gárda figyelt. Nem mintha ezeknek az embereknek nem lett volna amúgy is elég feladata. Az alatt a pár nap alatt, ami a városligeti események óta történt, nem sokan aludtak. Túlóra lett minden magáncélú tevékenységből, és a Védangyalok is, ha éppen nem az óvottjukat figyelték a felszínen, akkor a Mennyországban hajszolták túl magukat.
Lázár Szilárd most a hármas számú lőtér pihenőjében egy pohár kávét próbál kicsikarni az automatából. Az elsősegélyszekrény és az önműködő defibrillátor mellett helyett kapó, amúgy egy valódi felszíni cégtől bérelt italgép nincs a helyzet magaslatán. Szilárd akárhogy is próbálja rávenni akarata teljesítésére, nem megy neki. Miközben fel nem adva igyekszik tekintélyét a masinára erőltetni, a szobában üldögélő ügynökök társalgását hallgatja.
– Azelőtt kell cselekedni, hogy Szerbia hadigépezetét megszereznék – mondja az egyik. – Ha a szerb kormányt is megbuktatják, amire, lássuk be, elég nagy esélyük van, akkor a páncélos állományuk már akkora lesz, hogy lengyelek ide vagy oda, képesek lesznek egészen Pestig éket verni a védelmi vonalainkba. Aztán Pest ostromával már kész, meg is bénult az európai JövőVédelem harmada.
– Igen. Ez elég cikis helyzet – helyesel a másik. – Azt kéne tennünk, mint anno az OIF-ben (Operation Iraqi Freedom, azaz Irak Felszabadítása Hadművelet). Lehet, hogy utólag nem volt egy legitim megszállás, viszont baromi jól működött.
– Hm. Nem is hülyeség.
– Kicsit sem. Ha az Adriára és a Jón-tengerre kivezényelnék az HMS Queen Elizabethet és az HMS Prince of Walest, akkor az itteni lengyel légierő megtoldásával azonnali csapásokat lehetne mérni a jelenlegi páncélos erőkre.
– Igen, igen. Aztán meg az összegyűjtött ellenállás segítségével szárazföldi csapatokat indíthatnánk a régión keresztül, megspékelve az osztrák páncélosokkal. Egy hét alatt Szkopjéig lehetne törni!
– Rohadt gyorsan el lehetne fojtani ezt az egészet.
– Igen, csak kár, hogy az európai védelmi vezérkar egy nagy rakás impotens fasz.
– Na ja.
– A JövőVédelemnek kicsit meg kéne piszkálnia őket.
Szilárd jókorát rúg a kávéautomatába, és a szerkezet végül úgy dönt, meghajol a férfi akarata előtt, és elkezdi lefőzni a kért feketét. A masina annyival azért kinyilvánítja ellenszenvét, hogy a pohár megtöltése után még nem hagyja abba a folyadék adagolását, és szépen eláztatja a Védangyal sárga tornacipőjét.
– Srácok, ingyenkávé! – böki oda az ügynököknek, de azok túlságosan el vannak foglalva a stratégai zsenialitásukkal.
Szilárd mit sem törődve velük, elindul a folyosón, és betér abba a helyiségbe, ahová lőni küldte a vezetőség.
„Mindenkinek gyakorolnia kell!” – ezt szajkózzák mostanában.
– Azt előbb igya meg! – szól egy fegyvermester, mikor Szilárd már az ajtóban van.
– Egészségére! – emeli fel a poharat a férfi, majd kiissza a kávét. A művelet után szépen meghajol, majd az összegyűrt műanyagot a folyosó sarkában lévő kukába hajítja.
Totál elege van az emberekből.
Három tárat lőtt el eddig. Úgy tűnik, a lőszer lett a legolcsóbb termék a piacon. A saját pisztolyát használja, a félautomata Kreuzwerk 20-ast, amit már vagy négy éve hord a Zsákban, és amit még egyszer se sütött el a lőtéren kívül. A szimbiotikus reakciós maroklőfegyver az elsütőbillentyű lenyomásának pillanatában elektromos ingert küld a felhasználó kezébe, ennek hatására a kar egy pillanatra megmerevedik, ezzel is segítve a célzás pontosságát. Továbbá, ha még mindig becsúszna egy apró rezonancia, a fegyver csövének helyzetét pár tizedmilliméterrel képes korrigálni egy giroszkóp, annak érdekében, hogy a lövedék a célhoz minél közelebb csapódjon be, nagyobb távolságnál is. Ezzel a technológiával még egy alkoholista is képes bizonyos távon belül célba lőni.
Lázár Szilárd nem egy mesterlövész, de lövészi képességei az elvárásoknak megfelelőek.
Amikor a negyedik tárat is kiüríti, leemeli a fejéről a fülvédőt, és lőállásban megnyomja a betonkereten lévő egyik gombot, mely a céltáblákat mozgatja. A kartonlap, az emberi sziluett lassan vonul végig a termen, egy acélsínen mozogva. Amikor megállapodik Szilárd előtt, a férfi leemeli a függesztékről, és a találatokat vizsgálgatja.
– Nem is rossz egy angyalkához képest – jelenti ki egy figura Szilárd mögött.
Na, már megint ki a tököm ez?
– Ha a beállásodon igazítanál, sokat javíthatnál a félrehordáson.
– Kösz, majd igyekszem.
– Te vagy az egyik, aki megtalálta Szikár Esztert, igaz?
Szilárd megfordul, kíváncsi, ki lehet a nagyérdemű beszélgetőpartner. A férfi egy átlagos felszíni járókelőnek tűnik. Nincs feketében, nem olyan, mint a JövőVédelem legtöbb ügynöke. Egyszerű sportcipőt, farmert, csuklyás szürke pulcsit és egy dzsekit visel.
– Mit akarsz, Mürmidón?
– Honnan tudod, hogy nem csak egy sima Szem vagyok? – kérdi a civil ruhás, miután Szilárd a Mürmidón szót használta rá, ami a JövőVédelem egyik mélységi bevetési egységére utalt.
– A Szemek nem jönnek a lőtérre. És nincs egy angolnakarabély elrejtve a dzsekijükben.
– Ez igaz – bólint a Mürmidón.
A Mürmidónok Akhilleusz népe után kapták a nevüket, azon kiemelkedő harcosok után, akik Trója alatt küzdöttek. A JövőVédelemben egyfajta hadsereg szerepét töltötték be. Olyan ügynökök, akik az Unión kívüli országokban akcióznak, inkognitóban, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Ritkán keltenek feltűnést, és ha mégis, általában nincs ember, aki túlélte volna a találkát.
– Csak kíváncsi vagyok – szól könnyedén a katona. – Nem sok információt kapnak az emberek a történtekről. Persze azonkívül, hogy a komplett állományt meggyanúsították.
– Mit szeretnél tudni? Egy fiatal lányt kibeleztek.
– Nos, ennyit mindenki tud. Szeretném tudni, mit gondolsz a dologról. Te láttad. Meg azt is, ahogy Keffnerék eltussolták az egészet. Az érdekelne, szerinted mi ez az egész. Kell-e bármitől tartanunk. Tudod, nem úgy akarnék elmenni a legközelebbi bevetésre, hogy azt érzem, míg távol vagyok, otthon összeomlik az egész rendszer.
– Miért mondanám el, mit gondolok?
– Mert ha már mi sem tartunk össze, amikor a világ darabjaira esik szét, akkor azt hiszem, mindent rosszul csináltunk.
– Hogy érted ezt?
– Úgy, kedves barátom, hogy olybá tűnik, valaki meggyújtotta a zsinórt, ami egy halom dinamithoz vezet, és mi nem csinálunk mást, csak fújkáljuk, ahelyett, hogy rátaposnánk a lángra. Tudod, nagyon nagy adag szar fölött üldögélünk egy olyan deszkán, ami már nem bírja el az ormótlan méretű arroganciánkat.
És ezt sajnos, úgy tűnik, nem sokan veszik észre, köztük te sem. Jó lenne, ha az emberek, akik meg szeretnék menteni a világot, tudnák, mit csinálnak, és azt is, miért. De itt mindenki titkolózik, és ettől feláll a szőr a hátamon. Úgyhogy tedd fel a kérdést magadnak: ha eljön a háború, hol leszel? Mi gondolsz majd arról, amit eddig tettél? Hova fogod tenni azt a szeretetet, amit az óvottad iránt éreztél? Mit teszel meg majd érte? Ugyanúgy hallgatni és bujdosni fogsz, mint most, vagy cselekszel is végre? Ha jön a háború, kurvára bánni fogod, hogy annak idején leszartad a valódi problémákat, és csak az önző kis érzéseidre koncentráltál. És gyűlölni fogod a múltadat, amikor majd nem fogod tudni megmenteni őt!
Szilárd merev arccal néz szembe a Mürmidónnal. Úgy látszik, nem ő az egyetlen, akit megvisel a parancsnokság jelenlegi hozzáállása a dolgokhoz. Noha Keffner kifejezetten megtiltotta, hogy a Városligetben történtekről egy szót is szóljanak, úgy érzi, megérdemelnék az emberek, hogy tudják, mi folyik körülöttük. Ez a fickó akár ő is lehetne. És ha már állandó jelleggel teszi kockára az életét a szervezet céljai érdekében, talán joga lenne hozzá, hogy többet tudjon a dolgokról, mint amit valójában elmondanak neki.
Bár minden, amit mondhat, puszta feltételezés, végül mégis megosztja saját nézetét a Mürmidónnal.
– Szerintem valakik szét akarják tépni Brozkov alapítványát – jelenti ki Szilárd. – És azt gondolom, folytatni fogják, amit csinálnak.
– Tehát lebuktunk – sóhajt a katona.
– Azt hiszem, vannak emberek, akik ismerik az algoritmust, és tönkre akarják tenni – bólint Szilárd. – És ezt Keffnerék tudják. Talán a müncheniek és a párizsiak is.
– Értem.
– Sajnálom, de többet nem tudok mondani.
A katona feszülten bólint, majd mielőtt megszólalna, megjelenik a lőtér ajtajában egy másik Mürmidón.
– Veszett! – szól az újonnan érkezett, miközben a Szilárddal társalgó ember felé tart. – Parancsot kaptunk. Három óra múlva indulunk a pokol tornácára. A százados mindenkit vár az eligazítóba.
– Bassza meg! – szól Veszett. – Oké, máris indulok.
A hírvivő biccent, és már el is tűnik.
– Mi az a „pokol tornáca”? – kérdezi Szilárd.
– Szkopje – szól halkan a férfi. – De nem tőlem tudod! Csak azért mondom el, mert eddig a bizalomról papoltam.
– Nem adom tovább.
– Kösz. Viszont most mennem kell. Nem tudom az igazi nevem, de itt Veszettnek hívnak – nyújtja a kezét a Mürmidón.
– Szilárd – szorítja meg a kezét a Védangyal.
– Örvendtem. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, kezdj el úgy cselekedni, ahogy a becsületed diktálja. Beindultak a dolgok, és ha már meg kell dögleni, szerintem kényelmesebb úgy, hogy azt érzed, helyesen cselekedtél.
– Rajta leszek. Sok sikert!
Azzal a katona eltűnik. Szilárd nem tudja, látja-e még.
Az viszont biztos, hogy ez a beszélgetés nagyon fura volt. És váratlan. Mit éreznek itt az emberek? Nem túl biztató, hogy már azok is pánikolnak, akiknek a világot kéne megmenteniük.
Szkopje. Szarajevó. Podgorica. Belgrád?
Ezek a városok lennének a vég kezdete? Éveken át senki se figyelt oda ezekre a hatalmilag jelentéktelen területekre.
Mégis, egyszer már megtörtént, hogy Szarajevóban egy merénylet elindított egy olyan lavinát, ami után Európa és a környező régiók négy éven át lángokban álltak. Vajon Matviyko Pavlovic és a két másik elnök lenne az új Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia?
Ha így is van, képes lesz-e a JövőVédelem tenni az ellen, hogy a nemzetek ismét egymásnak ugorjanak? Megtartja-e a hatalmát úgy, hogy felbukkant egy újabb ellenség, aki nem mást, mint magát Brozkovot és az ő reményét vette célba? És vajon az öreg Keffner tudja-e, mit is csinál?
Lázár Szilárd, amikor elhagyja a lőteret, abban bízik, hogy még nincs minden veszve.
