„Írjon novemberben egy novellát!”
A pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtár ezzel a szlogennel akarta felhívni az olvasók figyelmét a szürke, járvánnyal terhelt novemberben az alkotás örömére.
A gondolatindító téma ezúttal a „limes / határ” volt.
A beérkező írásokat Weiner Sennyey Tibor véleményezte. Ezúton is köszönjük neki, hogy részt vett ebben a lelkes projektben, illetve a DRÓTnak, hogy publikációs lehetőséget biztosít a novellák számára.
Karinthy Ferenc Könyvtár
Pócsmegyer
A köd mindent beszitál. A gallérban hideg nyirok, a háton langyos veríték. A vasúti felüljáró szegecsein megtapad a nedvesség. Összekoccannak a kátránytól büdös deszkák.
A túloldalon várnak ránk, de a kormos párában minden ígéret kétség. Szemmel ma semmi nem látható, ami távolabb van. A köd futása megszakad, váratlanul feltárulnak a mozdonyfordítón felsorakozott fekete testek. A sugárirányú küklopsztekintetek középen metszik egymást. Ott azonban nincs semmi, csak egy üres betonteknő és az azt áthidaló sínpár. A szörnyetegek háta mögött sorfalat állnak a bezárt hangárajtók.
Lassan lépdelünk a ködben egyre magasabbra. A beálló csendet a víz csepegése és a deszkák verődése teszi elviselhetővé. Már vízszintes. Lábunk alatt a kormos porcelánszigetelések és felsővezetékek és kottavonalai. Merőlegesen haladunk át rajtuk. Minden előjegyzés nélkül, nyersen. Allegro, ma non troppo, fürgén, óvatosan. Újabb lépcső, ezúttal lefelé a kátrányos deszkákon.
A kétség, hogy várnak-e, bizonyosság: ott áll a sínautó járó motorral. Az ablaktörlő időnként váratlanul beletöröl a szélvédőt ellepő párafilmbe. Surran, a végponton kattan, surran, kattan. Metronóm. A hátsóajtók nyitva , be kell szállni. A sofőr elhajol a kesztyűtartóhoz. Látszik, hogy nincs kormány, csak egy óra középen.
A dízel nyugodt kerregése zúgássá emelkedik, ahogy elindulunk. Vas a vason, a kerekek csattognak a bőrülések alatt. Gyorsulunk. A meg-megszakadó ködben látszik, ahogy összeérnek az alólunk kifutó sinek. Előre távolodik a végtelen. Hátrálva száguldunk az előre futó pályán. A sínzaj egyre hangosabb. A sofőr hátra fordul: csillogó szemüveg, tányérsapka. Büszkén harsogja: Jó mi? Háttal megy az idő!
A járgány lassításba kezd. A csattogás egyre ritkulópáros döccenésekké szelidül: kérdés, felelet. Kérdés. A felelet helyén beáll a csend. A ködöt vörös fénypászma hasítja a magasban. A vezető hátrafordul:
– Sajnálom! Vágányzár. Innen gyalog kell továbbmenni.
Schramkó Péter (58) Könyvestaurátor vagyok és tanár. Holtak dolgai, és az élők reménye ami foglalkoztat. Írni csak keveset, ifjúságom óta szigorúan csak kedvtelésből. Tényleg szigorúan.
