Utópia
Ködös utópia.
Lesz. Nem lesz.
Demagóg hírnökök
szivárványt festenek.
Én csak szürkét látok.
Ragadj magadhoz, álom,
moss partjaidba,
napsugaras ölelésedbe
zárj. Ne zárj. Dönts.
De ne legyél akadály.
Szabadon szállok,
míg szárnyam le nem vágod,
míg Armageddonná válok,
válik a világ is.
S eljutunk a szabad identitásig.
Mátka
Lassan felszabadul sötétség leple.
Sóvárgó nő sóhajt az éjszakába,
darabokra foszlott fehér ruhája,
ébredezik, bár inkább lepihenne.
Rózsaszín fodrot húz a tengerre,
rálehel az alant didergő tájra,
nővé érett, s mint egy büszke mátka,
beszínezi a sok sötét lelket.
Komornyikok lesik minden óhaját,
hogy a derűt e világra hozza át,
hozza csillámló vasparipán, ha kell,
nyomjon böllérkést az éj torkához is.
És bár a búbánat ki nem vágatik,
a pirkadat jöjjön, jöjjön újra el.
Dráma
Nem vígjáték az élet, ez bizony pszichodráma,
Shakespeare is beleröhögne a halálba.
Falat húzna a sok Júlia köré,
míg el nem múlna annyi destruktív örömködés.
Élni akarni kell… mondta Hamlet.
Vagy legalábbis hasonlít erre,
de az üres ígéretekre vajon ki felelne?
Inkább lennék az akaratos Nóra,
az Orgon lánya, vagy az Orgon sógora,
de nem, Orgon soha nem lennék.
Nem bírnám nézni, ahogy nyernek Tartuffe-ék.
Eltűntek a szereplők, mind sebezhetetlen,
a drámákban még sem maradt egy sem.
Hát inkább én is beleröhögök a halálba,
mert nem élet ez, csak annak paródiája.
Levelekből fonott
Egyetlen pillanat is elég,
s én örök foglyod leszek,
részeddé válok, mint az
avarba lehulló levelek.
Elporladok majd, de még az
utolsó szemcsém is neked adom,
hogy fává nőjön a benned
egyre feljebb törő hatalom.
Inkább a szeretet eresszen
titkos földekig nyúló gyökeret,
s inkább a törődés érje el a
feletted elterülő eget,
inkább a jó szíved adjon
lakhelyet megannyi madárnak,
inkább legyél olyan ember,
akit mindig hazavárnak.
Talán nem is fontos,
hogy a foglyod legyek,
úgyis újra kinőnek majd
azok a lehulló levelek.
Jegesmedve
Még brummog a hideg sarkok téli őre.
Még hallja a zord lépteket fegyvert töltve.
Még lát néhány csont soványra fogyott fókát.
Még nézi, ahogy kölykeit elkobozzák.
Még jár is, bár lépte alatt ritkul a hó.
Még úszik, de jéghegy helyett sok a hajó.
Még keres, nem érti, hogy elvették tőle.
Még fehér, de gyorsan ritkul fakó szőre.
Még? A még helyett ma inkább a már lenne:
Már nem marad jég és már nem marad medve.