Torzság

Torzság

Torzságom majd felderül. Mosolyt int

felétek a gránitalma lé, és a szívetek

mellé iszom, késsel-villával vagdosom.

Az utolsó fél-nyaram, az utolsó fél-tízes,

arra emlékezem. A karcos napfényben

akkora itt a ködösítés, hogy nem, nem,

nem látok el, nem látom tisztán a követ -

és torzságom felderül, megmosdatja

magát egy szivacsos testű előítéletben,

a kicsiségben, az originál és bontatlan,

pukkanófóliás nyári nyomorultságokban,

és torzságom felderül, és örvendezik.

A nap köve elgurul. A hűvös szobában

felderül, mint mindenki torzsága, elmerül.