Zoord

Nincs egyebem – Zoord zene a DRÓTon

„Nem karantén videó, hanem valódi, szabadlevegős tartalom. Amikor hajt a szerelmi bánat, hívnak a Kiskunság poros földútjai, az elhagyott tanyák magánya, a végtelen horizont, a pusztában alvás. Mi itt élünk, de mégis megmagyarázhatatlan, hogy miért szeretjük annyira ezt a több szempontból is elsivatagosodott, máshol élők számára kies környezetet.”
Szilágyi Áron

Tenyerükön hordoznak az égiek

Bognár Szilvia gyermekkoncertjén voltam, és kissé tanácstalanul ácsorogtam, mikor véget ért. Hiszen hiába fogalmazok meg magamban egy kérdést, azzal, ahogyan énekelt, már választ adott rá, anélkül, hogy fel kellett volna tennem. A zene szabadsága árad belőle is, mint oly sokakból, akiket a Völgyben hallhattam és láthattam. Ott álltam tehát kérdések nélkül a tökéletes délelőttben, de végül mégis odaléptem, mert mégiscsak van, amit szavakkal is el tud nekünk mondani.

Csak tiszta forrásból

Bartók Cantata Profana című zongoraművének utolsó mondata e szállóigévé vált mondattöredék, és a tiszta forrás azóta a népművészetet, a népzenét, a népköltészetet is jelenti. Mert habár sokfélék vagyunk – van, aki akár minden héten táncházba megy, vagy általában népzenét hallgat, és van, aki a falat kaparja mondjuk a citeramuzsikától vagy egy-két asszonykórustól – minden magyar embernek forrás a népzene és a népköltészet. Aki nem hiszi, járjon utána.