Írói bravúr, ahogyan érzékeljük a kollektivista-kommunista gondolat kialakulását és gyökeret verését Sókon, valamint az önreflexió sajgó hiányát az emberekben, és az annak nyomán kialakuló radikális vádaskodást, állandó másra mutogatást. Rakovszky burkolt történelem-kritikája ez, az intelligens emberekre jellemző fájdalommal és őszinte empátiával megformálva.
Az írónő új regénye egy képzeletbeli kisvárosból, Sókról indul (a városka leírása gyanúsan hasonlít Sopronra, az írónő szülővárosára, de a hasonlóság ne tévesszen meg senkit). Mesélőnk a ’genius loci’ hatása alatt elmélázik: milyen szövevényesen szövi át a múlt az épületeinket, tereinket – „ott rezeg a nappalinkban”. Főhősnőnk leüt számunkra néhány „név-cöveket”, amik az utazás alatt segíthetnek egybefogni ezt történetet, mely ízig-vérig magyar, történelmében, elbeszélésmódjában és mentalitásában egyaránt. Aztán gondos pszichológiai realizmussal belevág, egyengeti az olvasó útját a századeleji időutazásba.
A XX. század elején járunk, Nyugat-Magyarországon. Schlagetter bankigazgató rejtélyes öngyilkossága után bedől az Építőbank. A két helyi hírlap (a korabeli fiktív lapok, a liberális és a konzervatív) természetesen eltérő módon számol be a történtekről. Hogy mi a valóság, az persze nem az újságból derül ki, ha egyáltalán. Sok kisbetétesnek úszik el a pénze, megfordul a sorsuk, leginkább lefelé kezdenek el csúszni. A felháborodás jogosságát kevesen vitatják, de a kibontakozó forradalmi hevület mindenkit a saját érdekei, morális tartalékai és vérmérséklete szerint ragad el. Írói bravúr, ahogyan érzékeljük a kollektivista-kommunista gondolat kialakulását és gyökeret verését Sókon, valamint az önreflexió sajgó hiányát az emberekben, és az annak nyomán kialakuló radikális vádaskodást, állandó másra mutogatást. Rakovszky burkolt történelem-kritikája ez, az intelligens emberekre jellemző fájdalommal és őszinte empátiával megformálva.
A regény egyszerű, de érzékeny és reflexív emberek nehéz helyzetét hozza közelebb, és próbálja megértetni, mi játszódik a lelkükben a világégésnek ebben az érthetetlen, kezdeti korszakában. A szereplők személyes végzete és annak valós vagy vélt meghatározottsága a „kollektív tudat” öntudatlan bomlásával párhuzamosan jelenik meg. A hagyományos és a modern világkép ütközésének feszültsége, illetve a szereplők lelkivilágának feltárása tökéletesen balanszírozott mérkőzésre hasonlít: nem lehet egyetlen oldalon állva „végigszurkolni” a regényt, mert a határhelyzetek ábrázolásából adódóan csaknem valamennyi szereplő megszerzi az olvasó empátiáját. Szilánkok, mondja jobb híján a cím, hiszen a múlt valóságát a jelenből, utólag összerakni csak szilánkokból, darabkákból lehetséges, de e történet- és emberszilánkokból kirajzolódik a lehetőség, hogy legyen olyan valóság, mely egész maradhat.
A személyes motiváció kikapcsolhatatlanul végighúzódik az íráson, s ettől természetesen végtelenül emberivé válik. Valahogy úgy, mint amikor a saját családunkban kialakult viszállyal semmit, de semmit nem tudunk kezdeni – feloldhatatlannak tűnik belülről. Ekkor lehet segítség a kívülről való rátekintés – például a történtek leírásának formájában. Ebben a sodró élet-evidenciában kell megtalálnia magát mindenkinek, legbelső értékei szerinti választással, kategorikus és egyetemes alapelvei szerint.
Ne gondoljuk, hogy száraz történelmi regényről van szó, nem is pusztán lélektani elemzés, a századeleji kisváros történelmének a kisemberekben való lecsapódásának. Rakovszky könyve értő és gyengéd, empátiával teli figyelem, mely szavakban csapódik le, és lebilincselő történetté rázódik össze a regényben. A mindenkori változás térben és időben lett megragadva, de a ma emberéhez szól, egyszerre rögzítés és figyelmeztetés, a közösség és az egyén óhatatlan válságainak egy lehetséges lenyomata és útikönyve.
Ezért utazzunk el Sókra: hétköznapi lelkigyakorlatért.
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Magvető Kiadó, 2014.
