Szótlan nyelv
Félreteszem a szavakat
Hogy megkíméljelek
Látszat jelentésüktől
Miben tetszelegnek nekem
Lemondok
Kínos jelenlétükről
Úgysem bírok velük
Együgyűt nem üdvözítenek
Hallgatok (!)
Hallgatásommal magamba zárlak
Mint egy kincsekkel teli kamrát
Belső szememmel nézem
Közös történetünk
Az egymásnak suttogott szavakat
Melyeket az érintés néma nyelvén váltottunk
Azon a hold pengéjével
Összekarcolt éjszakán.
Születés
Meglelem magamban azt a végső zugot,
Ahol vadász, ima, űzött vad vagyok.
Önmagam elől futok, csak én vagyok,
Akire célozhatok, és akit sirathatok.
Ebből bújok én ki, mint óriási tölgyek,
Égre török, így növök, ragyogok fel.
Zöld ágaim szöknek sűrű csillagok közé,
Új létem hírét örök kékbe viszik, fény felé.
Kerek leszek, teljes leszek, és egész,
Világunk új harcosa, bátor és merész.
Mert igazán e földön csak az élhet,
Aki tiszta utat talál saját lelkéhez.
A negyedik napon
Már harmadik napja
Nem kelt fel a Nap.
Már harmadik napja
Hogy törzsünk némán
Fürkészte a sebet
Mely ég és föld között feszült.
Tegnap lövések jöttek az erdőből! –
Valaki kiáltott –
Lelőtték a Napot!
Egy lány így szólt:
Így volt, én is láttam…
Az ég vörösben ázott! –
Mondta anyám.
Azután minden újra elcsendesült.
A negyedik reggelen
Az erdőből előjöttek
Az ismeretlen fegyveres emberek
Arany érmékkel, gazdagon.
Mindenkinek egy darabot! –
Mondták.
Mi a nyelvünk hegyére tettük
Akár az ostyát, a Napot
És kiéhezve nyeltünk egy nagyot
Mielőtt fekete pengéjű kardjuk
Húsunkba harapott.
(Fordította Balogi Virág)
