Oumuamua
Keep being inspired by space.”
Harvard University
Center for Astrophysics
Oumuamua kétszáz millió éve
kinyújtott kéz, elhajított bumeráng!
Oumuamua félelmetes kérdés,
sötétben borzongó talány!
Ha nem vagy több, mint kő csupán,
mit két csillag is küldött
felénk véghetetlen téren át,
akkor is ítélet lettél e kor fölött.
Éppen hogy csak észrevettünk,
s úgy tűnt, mintha elérhettünk volna;
hisz egy hétig Földünkhöz hajoltál:
de mi mással voltunk elfoglalva.
Oumuamua kétszáz millió éved
lenézett a Földre és ránk.
Oumuamua, mit láthattál,
kinyújtott kéz, elhajított bumeráng?
Kristálykék bolygón világnyi szenvedést?
Emberi kézből szárba szökkenő halált?
Oumuamua, láttad a tengeróceánt,
miben több a szemét, mint a hal ma már?
Oumuamua, láttad kirabolt földjeink?
Láttad síró folyóink és vérző erdeink?
Ugye, hogy láttad a forró lövegek ezreit,
védtelen vadakat és olvadt jéghegyeink?
Oumuamua, hallom fagyott visításodat
a rikoltó űr süketnéma kengyelében,
kinyújtott kéz, elhajított bumeráng,
önmagunkról kiállított súlyos bizonyítvány:
hogy észre is csak véletlenül vettünk,
látni is csak alig-alig, rosszul láttunk,
megragadni, pedig ez az emberiség,
bár képes lett volna, de mégsem tudott.
Miért? Kétszáz millió éves tekinteted
súlya rajtunk, s úgy kérdezed, hogy „miért”?
Mégis, ha egy másik naprendszerből
jő üzenet, miért nem veszi át az emberiség?
Mert el van foglalva azzal, hogy végre
végleg kipusztítsa ne csak magát,
hanem minden életet a Földön,
ezért vagy Te, Oumuamua: bizonyítvány.
Csillagközi utazó, megkerülöd Napunk,
idehajolsz a Földhöz, itt repülsz el,
az első, ki naprendszereket köt össze,
s bár megtehetnénk, mégsem érünk el.
Tudod, hogy miért, Oumuamua?
A pusztító és pusztuló emberiségnek,
Oumuamua csillagközi tükör vagy,
melybe senki sem mer már belenézni.
Szentendre, 2018. november 7.
Oumuamua
Keep being inspired by space.”
Harvard University
Center for Astrophysics
Oumuamua, two hundred million years ago,
a hand reached out, a thrown boomerang!
Oumuamua, formidable question,
enigma shivering in the dark!
Even if you’re not more than a stone,
sent to us by two stars
through immense space,
you became the sentence of this age.
We didn’t see you soon enough,
and to you we should’ve reached out;
while you leaned over our Earth:
but we were otherwise occupied.
Oumuamua, your two hundred million years
looked down on Earth and us.
Oumuamua, what did you see,
hand that reached out, thrown boomerang?
Plenty of pain on a planet crystal blue?
Death caused by the hands of men?
Oumuamua, have you seen the ocean,
that is not so rich in fish as in waste?
Oumuamua, have you seen our robbed lands?
Our crying rivers and bleeding forests?
You must have seen our guns,
the defenseless game and melting icebergs?
Oumuamua, I can hear your frozen scream
in the deaf-dumb curb of the squealing space,
hand that reached out, thrown boomerang,
shameful certificate of mankind:
that we barely saw you,
and could hardly make you out,
these humans could’ve reached out
to you but failed big time.
Why? You ask with two hundred million years
of wisdom in your eyes “why”?
Really, why doesn’t mankind reply
when a message arrives from a distant solar system?
Because they’re busy destroying
themselves for good and
then all, that is alive on Earth,
this is why You, Oumuamua are proof.
Interstellar traveller cruising around the Sun,
leaning over to Earth, flying by,
you’re the first to connect solar systems,
and though we could, we don’t reach out to you.
Oumuamua, do you know why?
Because to humans who destroy and decay,
Oumuamua, you are an interstellar mirror
to look into which we are afraid.
Szentendre, 2018. 11. 7.
(Balogi Virág fordítása)
