Ó, Petőfi, Petőfi, Petőfi stb…

La ran la le ra, la ran la la.
Lángol a fákon túl ez a világ!
La ran la la stb.
Pattan a tollára,
ha hí a haza.
La ran la la stb.
Ah, ez az élete,
ez az ő végzete,
mert a költészete
a mátkája.
Ah, Sanyi, Petőfi,
Sanyi, Sanyisszimi, Sanyi!
La ran la la stb.
Forradalisszimó,
de igazán, Sanyó!
La ran la la stb.
Testben és lélekben,
éjszaka, napközben,
mindig fegyverben,
biz’, abban áll.
Nemzete vátesze,
tábori költője,
lobogó főhőse,
kit népe vár.
La la ran la la ran la stb.
Kardok és ceruzák,
versek és katonák
mind a serege,
mind készen áll.
De a csontváza
marad csak végül;
temetve nőként,
kiásva férjül.
La la ran la…la…la.
Ah, ez az élete,
ez az ő végzete,
mert a költészete
a mátkája.
Tuti kis rigmusok,
tuti kis ritmusok;
hölgyes, fiúkás,
vénes, szüzecskés.
Kell a kórusba,
bele a dalba,
vérrel itatva –
versek az életre.
Tuti kis rigmusok,
tuti kis ritmusok;
kell a kórusba,
bele a dalba –
versek az életre.
Ó, Petőfi, Petőfi, Petőfi stb.
Ó, egek! Mi zúgás!
Ó, egek! Mi zúzás!
Egy nemzet volna,
az Istenit!
Ó, Petőfi; itt-ott!
Petőfi ott, Petőfi itt,
Petőfi lant, Petőfi hant.
Hant, ó, hantisszimó,
só, kövek, sitt, föld s íme,
zombul a fákon túl ez a világ.
Ah, Sanyi, Petőfi,
Sanyi, Sanyisszimi,
ó, ez a fordulat
metakirály!
La la ran la stb.
Zombul a fákon túl ez a világ.