Niillas Holmberg
Mezítláb / Juolgevuođđu
c. 2018-as kötetéből az első ciklus
1.
kásásodik az égbolt
a fákat vihar tépázza, három szárnyú sietség
miként kisgyerek szülei, nyírek takargatják be
a nyomokat, igyekeznek visszagöngyölíteni
a félresíklott kérdést
2.
ideje mezítláb földre szállni!
mégis hová lettek a csérek?
te, ki megmutattad, miként találjak rá az irányokra
hol vagy, és ti, Csérek?
3.
műláb
látni lehet a nyomáról
bár az emlékezet, a genetikai lenyomatok
mikor az élet még méltó lépésben halad, mikor
lábakban nyelvi idegrendszer
folyók halakban gazdagok
felajánlanál a fakopáncsnak egy műlábat?
4.
még az ég sem határ, vallja a cipész
még az ég sem
túl késő gyereket nevelni
vagy túl késő erre rákérdeni?
a cipész ablakán kinézve
mintha szárnynélküli kövekre neheztelnénk
(tojásokra, melyek nem repülnek)
5.
meztelenek a nyírek
a földet holt jogok takarják
csizma alatt gereblye foka reccsen
6.
és mégis születnek gyerekek
falevél fülekkel, gyerekek
kik biológiával magukkal hozzák nyelvüket
a harangvirág varázsában
minden szó melléknév
ez a mező játékterve
7.
felfedezni érintkezésünk
az egyesülés pályáját
mezítlábak nyomát
felkérni talpunk szívét, hogy szólja nyelvünk
sarkunk legyen a nagymama
összegezni az olvadás és áradat jutalékát, amint a csér
letépi a csizma talpát, előtűnik az egyértelmű helyzet, alján a lyuk
és az Egység Igére vált
ha ellenkezik a cipész (kövek nem repülnek!)
szólítsd fel, vesse le lábbelijét,
ha meg is talpalja, mégsem tagadhatja:
felelősséget vállaltál
készülj fel a csizmák tárgyalására, készülj fel a szembenállásra,
készülj, ne te várj a tavaszra!
a tavasz régóta vár
Fordította Domokos Johanna.