Ó Kapitány, Kapitányom!
(O Captain! My Captain!)
Ó Kapitány, Kapitányom! Rettentő utunkat teljesítettük,
bárkánk minden vészt kiállt, győztünk, miénk mit kerestünk.
A kikötő közel, hallom már, mindenki vár s ujjonganak,
Százak várják érkezését e bősz, erős hajónak;
De ó lélek, lélek, lélek,
Ó vörösen vérző szívek,
Kapitányom néz rám fekve
Hidegen, halálba esve.
Ó Kapitány, én Kapitányom ébredj, halld a hangot!
Ébredj – zászlónk felrepül –, érted szól kürt, harangok,
Tiéd az ünnep, a szalagkoszorú, érted zsúfolt a part,
Téged hívnak, a Te lángjaidat, a Te hatalmadat;
Most! Kapitányom, apám,
Karjaimban arcod!
Álmok sírnak fekve,
Hidegen, halálba esve.
Kapitányom nem válaszol, ajkai sápadt csendbe,
Apám nem érzi, hogy tartom; nincs sóhaja, nincs keserve.
Hajónk horgonyt vet, dalol, befejeztük utunk,
Szörnyű világból hazánkba győztesen jutunk.
Ujjongj, ó part, ó harangok!
De én gyászba lépek,
Hol Kapitányom fekve,
Hidegen, halálba esve.
Amikor hallgattam a tudós csillagászt
(When I Heard the Learn’d Astronomer)
Amikor hallgattam a tudós csillagászt,
Amikor próbáltam az alakokat elhelyezni rendszerekbe magam előtt,
Amikor kezdtem a számok szövevényét összeadni, osztani és felbecsülni,
Amikor ültem, s hallgattam a tapsoló tömeg moraját,
Hirtelen, másra vágyva, fáradtan magamba szálltan
Szárnyalni, siklani kezdtem, vándoroltam a kinti világban.
Varázsos, nyirkos, éji égben és időtlen végtelenben
A csillagok tökéletes csendje úszott felettem.
Bárki legyél is, ki engem ölelsz
(Whoever you are holding me now in hand)
Bárki legyél is, ki engem ölelsz,
Tudd: egyetlen dolog nélkül ez az egész mit sem ér,
Figyelmeztetlek, mielőtt még tovább kísértesz:
Más vagyok, mint aminek hiszel, vagy még annál is különösebb.
Ki vagy, hogy követni akarsz engem?
Miféle jel micsoda szerelemben?
Sétánk gyanús, homályos céllal, talán céltalan.
Ha hagynál, ha csak miattam hagynál veszni mindent,
Ám ifjúságod mindezért túl nagy ár,
Kár lenne elszórni élted csodás összhangzatát.
Engedj ölelésedből, mielőtt baj lesz! Eressz most!
Engedj, távozz utadon. Menj már!
Vagy inkább titokban bújjunk a fák mögé?
Vagy vissza a hegyre fel, ahol a tágas ég?
(Sem házunkban, sem városunkban nem derülhet erre fény,
Sem könyveim közt, hol némán fekszem,
mint ki bolond, vagy nem is él.)
De most lehet, azért a hegycsúcsról nézz körbe,
Hátha mégis van valaki itt, fenn a közelbe’.
Vagy lehet a tengeren, kihalt partfokon,
Hullámmal csitított néma szirteken,
S lehet itt is, add most ajkad, s ajkamat adom,
Ha te engeded: én is megengedem.
Add a bajtárs csókját, az ifjú férjekét,
Hogy lehessek bajtárs, lehessek férj.
Vagy kergess körbe meztelen,
Majd feküdj ide, hogy érezzem szíved ritmusát,
Hogy pihenjek csípőd hajlatán. Hordozz
magadban, ha vízre szállsz, földön vándorolsz,
Érints, s az épp elég, hogy úgy aludjak,
Mint a benned fénylő öröklét.
De viharban hullottak ezek a levelek,
És sem e leveleket, sem engem nem érthetsz meg.
Nincsenek válaszok és nincs megoldás,
Én sem válaszolhatok és nem tehetek csodát.
Ha úgy hiszed, hogy teljesen tiéd lehetek,
Látnod kell, hogy menekülök előled!
Nem azért írtam le, amit írtam,
Hogy olvasva megértsd, magadévá tedd,
Sem azért, hogy csodálj vagy, hogy dicsérj,
És még csak nem is neked, szerelmemnek.
Minden múlik. Ha tudsz ne találgass, jobb a sejtelem.
Engedj szabadon, s távozz nélkülem.
(Fordította Weiner Sennyey Tibor)
Walt Whitman amerikai költő 1819. május 31-én, New Yorkban, munkáscsaládba született, apja ácsmester volt. Kevés iskolát járt, de sokat olvasott. Fiatal korában apjának segédkezett majd nyomdászként dolgozott. Később iskolákban tanított és az amerikai polgárháborúban északiak mellett állt a déliekkel szemben. Haditudósítóként és betegápolóként tevékenykedett a harcok ideje alatt. Háború után Washingtonban dolgozott minisztériumokban.
Az 1850-es években jelentek meg az első, már általa is verseknek mondott szövegek. Jónéhány újság, amelyeknek szerkesztői örömmel fogadták pedagógiai vagy politikai cikkeit, eleinte elutasították prózának olvasott verseit. Első kötete az 1857-ben megjelent Fűszálak volt. Saját stílusa és témavilága volt amelyért sokan lelkesedtek és talán még többen elleneztek.
Whitman dicsőítette verseiben a gépeket, az emberi egyenlőséget, a szabad gondolatot, a nők egyenlőségét hirdette. Helyesnek és emberhez méltónak vallotta a szabad szerelmet.
Felismerte az egyenlőség és szabadság elválaszthatatlan egységét, vagyis hogy liberalizmus nélkül nincs demokrácia. Természetesen ez is felháborította azokat, akik féltek a gondolat és a szó szabadságától. A legnagyobb szembefordulást azonban az keltette, ahogy a szerelemről beszélt. Szabadságot követelt az egészséges vágyaknak is. A nők számára hirdette a férfiakkal egyenlő rangú szabadság igényét. Helyesnek és emberhez méltónak vallotta a szabad szerelmet. Érdekes módon ez akkoriban még a női jogokat követelő feministákat is felháborította. Ennek ellenére azok is olvasni akarták, akik indulatba jöttek az új költészet eszméinek hallatán. Az irodalmi élet kénytelen volt tudomásul venni, hogy ez a költő az emberi jogok legkövetkezetesebb képviselője.
A háború után időről időre kis füzetekben jelentek meg újabb költeményei. Amikor ezek összegyűltek, valamennyit beolvasztotta a „Fűszálak” újabb, és újabb kiadásaiba. Az európai kritika nemcsak elfogadta, hanem minden modern költői irányzat kezdeményezőjének hirdette. A század vége felé már azok sem merték kifogásolni se formáit, se eszméit, akiknek egyébként nem is tetszett.
Walt Whitman szexualitásáról költészete alapján általában azt feltételezik, hogy homoszexuális vagy biszexuális lehetett, bár ezt vannak akik vitatják. Sok férfival illetve fiúval volt élete során szoros barátságban. Forrás Pinkvanilla
