Kurátori reflexió az Új Szakralitás Kiállításhoz

Kurátori reflexió az Új Szakralitás Kiállításhoz

2022. 01. 16., v - 08:29
0 hozzászólás
Nincs két világ. A szakralitás számomra egyszerre misztikum, rítus, mágia és felajánlás. Angelus Silesius azt mondja: Aki a jelent látja, mindent látott, ami valaha volt, vagy valaha lesz. Misztikum Gyenes Zsolt és Szurcsik József, rítus Révész Ákos és Závorszky-Simon Márton, mágia Hollai Krisztina és Ladik Katalin, felajánlás P. Boros Ilona és Vincze Petronella műveiben, s Kalmár Jánosnál e négy aspektus egyszerre van jelen.
Kiállítás
Dóra Attila írása

Kilenc művész. Ki kell ábrándítsam Önöket, mert először nem a szám létező misztikuma vezetett, hanem azt tudtam, hogy az alkotókat egyazon név alatt futó két galéria három termébe hívom meg. Ismerem a helyet. Majd öt éve szervezek ide kiállításokat és koncerteket. Minden kiállításra páratlan számú művészeket kérek fel, s megközelítően egyenlő arányban nőket és férfiakat.

Olyan művészeket hívtam meg, akik számára nem csak a kész mű, de az alkotás folyamata is szakrális tevékenység. Mitől új ez a szakralitás? Nem hívtam meg sem a judeo-keresztény hagyományra, sem mitológiára reflektáló művészeket. Zenészként és zeneszerzőként tudom (s néha csak érzem), vannak szakrális helyek, s vannak helyek, amiket eredeti rendeltetésük ellenére is szakralizálni lehet.

E kiállítás - reményeim szerint - arra tesz kísérletet, hogy bemutassa azon alkotók munkáit, akik közül néhányan magától értetődően szakrális művészek, s mások műveinek szakralitása a kiállítás kontextusától függ.

De a kilences szám megköveteli, hogy legyen magyarázat is. A zsidó misztikus hagyományban, a Kabbalában, tíz szefira van, amelyből a kilencedik, Daat jelenti a kapcsolatot az idea és a realitás között. S minthogy hitem szerint nincs két világ csak egy, mind a kilenc alkotó egy-egy kapu az ideák felé.

Emlékezetünkben az elmúlt napok és hetek kontinuus egésszé állnak össze. Ha komponálok tudom, hogy a reggeli és az esti intuícióknak, az indiai rágákhoz hasonlatosan eltérő jelentősége van. Ha a jelenben vagyok, érzelmeim függvényében meg kell tudnom különböztetni egymástól a napokat, s a hold állását is. Kilenc alkotó más és más időpillanatokban készült munkáit látjuk. Mikor elkészültek, saját idejük szabályait követték, de most, itt, egymásmellettiségükben nem csak egymást erősítik, hanem elő is hívnak valami rejtett tartalmat a másik alkotásából.

Nyilván nincs régi és új szakralitás. S maga a fogalom sem úgy jelenik meg, hogy van a szakrális és a profán. Nem áll szemben egymással a két minőség, inkább azt érezhetjük, hogy mint egy lassú hullámzásban néha az egyikhez közelítünk, máskor a másikhoz.

S „Hogyan lehet valami egyszerre új és időtlenül egyetemes? Úgy, hogy a teremtésben ... folyton megújul, és az időfeletti egység az időben új és új formát ölt. A szellem testet öltése, illetve szellem és anyag konjunkciója: a szakralitásnak és a művészetnek egyszerre kulcskérdései. De milyen válaszokat adhatunk még, amikor a nagy narratívák és a nagy igazságok kora már lejárt? Milyen viszonyba lép a tárgyban az intuíció spontaneitása és a hagyomány tisztasága - vonatkozzanak e fogalmak akár a formára, akár a gondolatra, akár mindkettőre? A misztikus kilences szám, a háromszoros hármasság jegyében kilenc alkotói út egyszeriségében és egyediségében szemlélhetjük a szellemi út egységét és egyetemességét.“ (Kulcsár Géza)

S beszélnünk kell magáról a fogalomról is. Leírva úgy hangzik, mint egy főnév. De nem. A szakralitás ige. Feltételezi és létrehozza az akarat aktusát, hogy tartozzunk valakihez, amit csak közelíteni tudunk, de megnevezni, megragadni nem. Ez az aktus egyszerre személyes viszony a transzcendenssel, s ugyanakkor jeleket hagy a világban, szüksége van a befogadói közegre, mely számára, mint a mágia - jelzéseket ad. Feltételezi a kimondhatatlant,- s ennek okán a jelenben hármas osztatú (maga az alkotás, az amire utal, s az akik számára közvetít), - mint minden az égben, mely nem poláris, mint a földi lét.

Ezért aztán, bár két munkát kértem minden művésztől, ott van mögöttük a meghatározhatatlan harmadik is, mert két alkotáson keresztül felsejlik valami abból a folyamatból, ami egykoron az alkotásokat elválasztotta. S hogy ez a harmadik milyen? Közös akaratból jön létre, vagy a hiányból, a feledéstől való félelemből, az elmúlás reflexiójának kegyetlenségéből, vagy a felajánlásból, - nem tudom.

Mikor értjük meg végre, hogy “a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél.” (Pilinszky)

Nincs két világ. A szakralitás számomra egyszerre misztikum, rítus, mágia és felajánlás. Angelus Silesius azt mondja: Aki a jelent látja, mindent látott, ami valaha volt, vagy valaha lesz. Misztikum Gyenes Zsolt és Szurcsik József, rítus Révész Ákos és Závorszky-Simon Márton, mágia Hollai Krisztina és Ladik Katalin, felajánlás P. Boros Ilona és Vincze Petronella műveiben, s Kalmár Jánosnál e négy aspektus egyszerre van jelen.

Ha megengedem a világnak, hogy másképp van mint ahogy látom, s a folytonos változásában ugyanaz marad, bármit is gondoljak róla, - hova menekülhetek, hogy elfogadjon az, amit gondolataim polaritása kirekeszt?

A jó improvizáció és az intuitív kompozíció lényegi eleme olyan alkotás létrejötte, amit korábban a résztvevők egyike sem tudott elképzelni. A fenti téma köré szerveződött kiállítás is ilyen. Túlnőtt rajtunk.

Tarkovszkij mondja az Áldozathozatalban, ha mindennap ugyanazt ugyanúgy megteszed, a világ lehet, hogy megváltozik, - a világ meg kell hogy változzon, a világ meg fog változni.

Kiállítás

Helyszín és időpont: Art9 Galéria (1092 Budapest, Ráday u 47.), 2020 dec 14 - 2021 jan 3.

Mátyásföld, 2022 január 6.