A szeminárium célja az írásképesség gyakorlása és fejlesztése volt. A hétköznap használatos műfajoktól kezdve, a cikken és az esszén át, egészen az összetettebb elbeszélő formákig, sőt a versig menően kerültek sorra a különböző írásmódok. Alkalmanként különböző műfajok egy-egy példájából indultunk ki, majd – az adott témákra otthon elkészített – saját írásművek elemzésével folytattuk. A kurzuson való részvétel intenzív jelenlétet, és rendszeres otthoni munkát kívánt, a hallgatók ezt maradéktalanul teljesítették.
A kurzus során a tizenkét alkalommal tárgyalt főbb témakörök, és azok részletes kifejtése, illetve a hallgatók reakció és írásai röviden, avagy
mi történik egy ilyen kreatív írás kurzuson?
(1) Mit jelent írni? Írás és mindennapi élet. Gyakorlati rész: Mi a cím? (2014. 09. 10.) Első feladatként öt olyan könyvcímet kellett leírni az óra elején, amit meg is vásárolnának a boltban, majd miután ezeket felolvastuk egymásnak meg kellett indokolni, hogy miért? Miután az indoklás is elhangzott körbekérdeztünk, hogy vajon mindenki megvenné-e? Kiderült, hogy különböző dolgok érdekelnek különböző embereket különböző élethelyzetekben. Ez az egyszerű tény egyáltalán nem evidens, mert általánosságokat akarunk látni ott is, ahol egyéni preferenciák vannak.
Az írás az egyéni preferenciáktól a történeten keresztül vezető út az általános értékekig.
De akkor mégis mi a cím és miért fontos? Elmondtam a kohézió, a figyelem, és a vélemény fontosságát.
Mit akarunk elérni az írással és az élettel? Célok realizálását kezdtük meg.
Mit jelent írni? Különböző válaszok érkeztek, úgy mint: önkifejezés, dialógus, tanítás, emlékezés… végül a kérdést nyitva hagytuk.
A legjobb címjavaslatok az első órán: A tibeti építészet története (Endre), Zárt ajtók mögött (Anna), XXI. századi zsidók (Dani), 300 tény a férfiakról és Kerestem, de nem találtam (D. Anna), Egy unalmas nap az életemből részletesen (Réka).
(2.) A figyelem megragadása. Írás és világismeret. Gyakorlati rész: Mi a hír? (2014. 09.17.) Az óra elején visszatértünk az első alkalommal lezáratlan kérdésekhez, majd végigvettük mi a cím, a líd, a hír és ezt hogyan írjuk meg.
Hogyan ragadjuk meg a figyelmet és hogyan tartjuk azt fenn?
Mi van a hír magjában és mi lehet hír? Eljutottunk addig, hogy HÍR AZ, AMIT AZZÁ TESZÜNK, avagy hírnek írunk meg. A hír pillanat, a kérdés az volt, hogyan lesz a pillanatból több. Így érkeztünk el Kosztolányi Édes Anna és Gárdonyi Ki-ki párjával című regényeihez, melyek egy-egy újsághírből íródtak.
A feladat az volt, hogy az első alkalommal kiválasztott címhez kellett egy-egy hírt írni. Például Endre A tibeti építészet című könyvéhez a „Buddha magyar lett volna?” című hírt írta, és így tovább. Ezek az írások még csak próbálkozások voltak, de már kezdett körvonalazódni, hogy kit mi érdekel jobban és melyik műfaj felé érdemes terelni.
(3.) A történet problémája és felépítése. Írás és történet. Gyakorlati rész: mit jelent a történet fonala? (2014. 09. 24.) Márai Sándor Lámpa című cikke és Danilo Kis A holtak enciklopédiája című novellát adtam fel kötelező olvasmánynak. A történet problémájaként felvetettem, hogy vajon elmesélhető-e bármi? (Itt mintegy érintettük a posztmodern kritikáját és a visszatérést a nagy elbeszélésékhez.) A történet felépítésénél a klasszikus, mondhatni iskolás szerkezetből indultunk ki, megbeszéltük, hogy mi a bevezetés-tárgyalás-befejezés, majd feltettük a kérdést:
vajon ez a szerkezet fenn tartja-e a figyelmet?
Beszéltem a történet és elbeszélő saját algoritmusáról, arról, hogy miből állhat egy ilyen algoritmus (infó, helyszín, szereplők, esemény, háttér), majd eljutottunk az „aranyfonál” és a figyelem kapcsolatáig. A figyelem megragadásához való lehetséges eszközök közül a késleltetést, a meglepetést, és meglehetősen sok egyéb eszközt soroltunk fel. Itt már aktív beszélgetéssé és kevésbé előadássá vált a kurzus.
(4.) A következő alkalomra (2014. 10. 1.) dialógust írtak a részvevők, amikorra is már egyre inkább kialakult mindegyikük érdeklődése. És bár a kötelezően ajánlott olvasmányok elolvasására eleinte csak nehezen tudtam rávenni őket, végül megértették, hogy nem úri passzióból olvastatok velük novellákat (pl. Borges: Homokkönyv) és esszéket.
Olvasás nélkül nincs komoly írás.
(5.) A tematikában haladva és a hallgatók igényeit és tehetségét figyelembe véve kissé el is térve az előre meghatározott tervtől (2014. 10. 9.) újabb kihívás elé állítottam őket.
(6.) Az volt a feladatuk, hogy a lehető legkisebb elemtől jussanak el valami nagyobb történetig. (2014.10.15.) Itt merült fel először a kérdés a hallgatókban is – tehát nem csak én kérdeztem – hogy
mit jelent, hogy egy történetnek íve van? Egyáltalán mit nevezünk történetnek?
És mit elbeszélésnek? Én csak annyit kérdeztem: vajon lehet-e versben mesélni és vajon az miben különbözik a többitől?
(7.) A következő alkalom összefoglaló jellegű volt, amikor még egyszer nekimentünk a kérdéseknek – folytatva az előző alkalommal felmerült kérdéseket – , hogy mi az elbeszélés, mi a történet és hogy az hogyan épül fel?
Beszéltünk az E/1-es elbeszélőről, a „mindent tudó” elbeszélőről, és a leíró „én”-ről, mint lehetséges elbeszélői stratégiákról.
Tolnai Ottó „Kormos és Pilinszky” című versét hoztam fel példaként, amely egy versbe oltott elbeszélés, és amely a legkülönbözőbb eszközöket használja a figyelem fenntartására. Megmutattuk, hogyan épül fel a történet algoritmusa, miképpen működik a párbeszéd, a monológ, a leírás hányféle lehet (táj, tárgy, stb.), mi a jellemzés, mi a személy és mi a helyzet, illetve mi a nagy mumus, az úgynevezett „mondanivaló” és ennek milyen viszonya lehet a hallgató-befogadóval.
Mielőtt tovább léptünk volna (8) (2014.11.5.) elmentünk Formanek Csaba a Művelődési Szinten lévő Radikális Szobaszínházába, ahol megnéztük az FACTURA LAMIACEAE avagy az árvacsalánfélék családjához való teremtő vonzás törvényeiről című monodrámát, majd a szerző-előadóval beszélgettünk dialógus és monológ viszonyáról, mintegy ismételve és összefoglalva korábbi témáinkat. Egyben még egyszer körüljárva a figyelem megragadásának kérdéskörét.
(9.) Egy órát csúszva értünk tényleges célunkhoz az esszéhez és az értekező prózához. Írásaikban olyan kérdéseket jártak körbe a kurzus tagjai, mint hogy „Van-e tökéletes szabadság?” (Réka), az osztályozás és a számok kérdése (Endre), a megbízó ügynök problémája (Dani), vagy hogy modellezhető-e a világ (Anna). Ezeket az írásokat is, akárcsak a többit részletesen átbeszéltük, nem csak én, hanem a résztvevők eddigre már magától érthetődő módon egymást is értékelték. (8. Az esszé finomsága. Írni magunknak és másoknak. Gyakorlati rész: mikor kell beszélni és mikor hallgatni?)
(+1/10.) Időközben volt egy extra alkalmunk, úgynevezett „kurzushétvégénk”, amikor Lakiteleken egy teljes napot tölthettünk azzal, hogy
különböző rémtörténeteket írtunk.
Napközben egyenként adtam tanácsokat a készülő írások kapcsán, majd este tábortűz mellett olvastuk fel egymásnak őket. Valamennyien kiválóan teljesítettek, és remek írásműveket készítettek ez alkalommal.
(11.) Filmrészleteket válogattam, melyben a jelenet és a drámaiság eszközeit igyekeztem bemutatni, úgy mint a cseh KERTBEN című film előzményei (7:32), Rousseau megjelenése (44:15) vagy Wittgenstein dialógusa a főhőssel (1:12). A drámaiság lehetséges eszközeit mutattam be a francia DANTON című filmen keresztül, ahol Robespierre és Danton párbeszéde (39:00) és Danton védőbeszéde (1:33) erre alkalmasnak tűnt. Végül, mintegy az utolsó alkalomra előkészülve az indiai AMAL című filmből a vers, a dal és a megmagyarázhatatlan ihlet kapcsolatát mutattam meg egy kis részlettel (17:58).
Végül az utolsó alkalommal (12.) mindenkinek egy-egy verset kellett írni saját maguk által kiválasztott témákban. A versek erényeit és hiányosságait a helyszínen megbeszéltük.
Kezdetben nagyon megijedtem, mert kétszeres túljelentkezés volt a kurzusra, úgy, hogy jeleztem 5-7 ember az ideális ilyen intenzív munkára, de aztán csitultak a kedélyek. Különösen, hogy az írások 90%-át egy-egy alkalommal fel is olvastuk, és rögtön elemeztük. Szerencsére végül az első órán lehet, hogy olyan ilyesztően hatottam én, vagy a sok olvasnivaló meglebegtetése, hogy tényleg csak a legelvetemültebb egyének maradtak. Így viszont egy igazi és komoly szeminárium tudott létrejönni, ahol jó viták folytak és remek írások is születtek, vagy legalábbis olyan írások, amelyeket érdemes lenne továbbgondolni.
Összegzésképpen én is azt mondhatom, hogy nagyon komoly kihívás volt az elmúlt fél év, benne pedig ezek a szeminárium. Többen írtak, hogy szeretnének ők is jönni, éppen ezért úgy döntöttem, hogy végül meghirdetem a kreatív írás kurzust 2015 tavaszára is, remélve lesznek jelentkezők. A DRÓTon pedig közzéteszem az előző kurzus leírását (lásd feljebb), néhány írást, ami közben született és az új kreatív írás kurzus felhívását.