Egy gyógyító embertársunk, dr. Hajdu László orvos jótékonysági céllal egybekötött túrát szervezett a téli Pilisben, január 12-én szombaton. A jótékonysági túra tehát a múlt szombaton lezajlott, sikeres volt, amelynek során összesen 178.500 Ft adomány gyűlt össze a természetjárók között.
A részvétel adományozáshoz volt kötött (aminek minimális összege 500 Ft, maximális összege nem volt meghatározva, javasolt összege: 3.000 Ft volt), a túra előzetes fölhívásában a szervező úgy fogalmazott, hogy az
„így befolyt összeg felét az Oltalom Karitatív Egyesület számlájára utalom, másik felét a Vasárnapi Merőkanál-Szentendre FB csoporthoz juttatom, ők helyben segítenek akit tudnak, meleg étellel, ruhával és mással. Az adományokat névtelenül, zárt dobozban fogom összegyűjteni. Regisztráció nem szükséges senki részéről…”
A túra, a nemes cél „miértjeivel” kapcsolatosan Hajdu Lászlót előzetesen a DRÓT interjúvolta meg, amit itt olvashattok lapunkon.
A jótékonysági túra tehát a múlt szombaton lezajlott, sikeres volt, amelynek során összesen 178.500 Ft adomány gyűlt össze a természetjárók között. A befolyt adományokból 100 000 Ft-ot a fönt említett szentendrei civil szervezet kapott meg, az efölötti részt pedig a szervező dr. Hajdu László az Oltalom Karitatív Egyesület javára utalta át.
Köszönjük szépen ezúton is a segítséget dr. Hajdu Lászlónak és minden résztvevő, adakozó túrázónak, természetjárónak!
Forrás Oltalom+DRÓT)