Gondolatrés

hazafelé

bélproblémákat szorongtam ki magamnak

és úgy remegek az italtól

keserű gennyet forgatva a torkomban,

meg ez a gyomorforgató csikorgatás,

mert amúgy csak két nyelésnyit ettem

és úgy szívom ezt a szart a hányingerre,

de ezt az utcasarkot magaménak érzem,

beremegem a kazinczyt és otthonra vágyom

lyukas nyelvemmel.

a hangok is csak háttérzaj,

rég senkit, de már engem sem érdekel.

többször szúrt tűkkel bökdös mindenki a fejemben,

ezt a zuhogást se lehet kikerülni, hát ebben a szarban élek.

és ezek azt hiszik, fázom, mert kilátszik a leheletem,

ilyeneket mondanak; nem irigylem őket sem,

hát

részemről hányinger,

homok a nyelvem alatt,

meg ez az epés íz

és eső.

gondolatrés

te még nem tudsz róla,

én meg már elfelejtettem.

plasztikfátyol

egy plasztikfátyol zár el, emeli fel szemem egy centivel,

éppen csak zavaros elmosódás mögött

kavicstapintásúvá válik mindenem

és sehogy se megy azzá válni,

akiről azt hiszem,

kellene.

paradoxonok közt lábujjhegyen,

ahogy a fény éri, úgy ragyog.

csak tükör bőrét érintem,

ha mindent elhinnék magamnak,

ha nem hinném el minden szavamat,

akár még őrült is lehetnék.

tehetetlenség

a kókuszos levendulát hevíti

a körtéri fény

bár megállna az idő

és látnám a gravitáció súlyát

merevedni

vajon összeroskadnék

ellebegnék

vagy én is merev idővé

válnék

amit a kimért csend cipel

merev hőfokon                                   

2-19

a haladó ablakokban él egy másik én.

innen nézve utazik,

onnan nézni nem tudok.

elüti a villamos a kilátást,

kizökkent a tükör:

innen nézve ott is vagyok,

és innen nézve is ott vagyok,

mintha alattam dörögne az ég,

úgy haladnak párhuzamos testeim.