A foci eredete
A legbátrabb becslések szerint már háromezer évvel ezelőtt is volt foci. Leegyszerűsítve mondhatnánk, hogy volt kínai és volt olmék-azték-maja foci. Utóbbi foci tűnik az ősjátékhoz közelebbinek. Ez
a foci életre-halálra ment. Idővel különleges stadionokat építettek hozzá, amelyekben több ezer ember is nem csak kényelmesen, hanem eksztatikus drogmámorban tudta követni a rituáléval felérő meccseket.
Az egész stadion, úgy volt kialakítva, hogy a szertartás értékű mérkőzést levezető pap hangja a legutolsó kis zugban is visszhangozzon, mint mondják azért, mert a pap rituális énekeket, vezérfonalként használt dalokat zengett, melyeket a tomboló tömeg ismételt, akárha ezerszeres visszhang lett volna.
A korai játékokról, csak néhány relief maradt fenn, de szinte biztos, hogy a harcias azték és a maja kultúra is egyaránt ismerte és gyakorolta a rituálét. A mérkőzések előtt – az olyan merészebb kutatók szerint, mint például Terence McKenna – valamennyi játékos, a rituálét vezető pap, és egyben a teljes közönség jelentős dózisú hallucinogén szert, valószínűsíthetően gombát (pszilocibint) fogyasztottak, így nem csak a „játék” mámorában, hanem valódi tömegpszichózisban élték át – transzban – a mérkőzéseket. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy
a csapatok a fény és sötétség harcát jelképezték, hogy a játék végeztével, ahogyan azt a korai kőfaragásokon láthatjuk, a vesztes csapat játékosait feláldozták, akkor világosan láthatjuk, hogy a foci kezdetőktől kapcsolatban volt a tömeges tudatmódosult állapottal.
És ezt a tömegpszichózist ez a játék azóta is hordozza.Az amerikai antropológiai szakirodalom szerint Diego Durán (1537-1588) dominikánus szerzetes volt az, aki elsőként számolt be a nyugati világ számára az azték fociról, már egy sokkalta szelídebb változatról egyébként. De természetesen a maják szent könyve a Popol Vuh is több ízben emleget különböző labdajátékokat, ahhoz kapcsolódó mítoszokat, sőt magukat a játékosokat is, sokszor név szerint is. Boglár Lajos, a dél- és mezoamerikai indiánok egykori kiváló kutatója – akivel még volt szerencsém személyesen is találkozni, midőn Éder Xavér Ferenc méltatlanul elfelejtett Amazonas táját beutazó neolatin szerző rajzai és könyve után kutakodtam – szóval a Boglár által fordított Popol Vuh kiadás huszonharmadik jegyzetében írja, hogy
„A labdajátékot csaknem minden Kolumbusz előtti mezoamerikai nép ismerte. Majdnem minden városnak volt egy pályája (…) A játék egyik alapvető szabálya az volt, hogy a kaucsukgolyót kézzel nem lehetett továbbítani, csak vállal, csípővel, térddel. Két-három főből állt egy csapat, többnyire az uralkodó réteg tagjaiból, de voltak hivatásos játékosok is, akik egyik városból a másikba vándoroltak. A labdajáték-tér hosszanti falain, majdnem három méter magasan faragott gyűrűt helyeztek el, azon kellett a labdát átütni. Ha ez egyik csapatnak sikerült, eldőlt a mérkőzés. A győztes csapat és szurkolói megkaphatták a nézőktől a vesztesek ékszereit, pompás, tollas köpenyeit, stb.”
(Lásd Popol Vuh. Budapest. 1984. 162. o.)
Mint tudjuk, a Diego Durán és más hittérítők latin nyelvű beszámolóin kívül V. Károly spanyol király és német-római császár elé vittek indiánokat, akik bemutatták a játékot. Hogy aztán úgy gondoljuk-e, hogy ez valahogyan átkerült Angliába, vagy az angolok mindettől teljesen függetlenül, saját kisujjukból kiszopintva találták fel a focit, az már különféle elfogultságainktól és maradék józan eszünktől függ. Ami viszont eléggé megalapozottnak látszik, hogy
a foci gyökerei egy rituális eseményre fonódnak rá, amelynek spirituális célja a jó és rossz küzdelmének megjelenítése, átélése, a vesztesek feláldozása, és legfőképpen a tömeges transz.
Nem a játék, nem a sport, nem a fair play, még csak nem is az öröm vagy a szórakozás, bár nem kétséges, hogy ebben nagyon sokan örömüket lelték, s valószínűleg jól is szórakoztak.A stadionok közepén pedig ott állt a mérkőzést levezénylő pap – aki nem a bíró –, s aki szólamokat zengett, amit a tömeg újra és újra elismételt, végsőkig hipnotizálva, míg végül el nem hitték, hogy az az egyetlen és létező valóság, amit a vezénylő pap zeng. Legyen az gyűlölet, harag, emberáldozat.
Amikor aztán megérkezett az igazi veszedelem a valódi terrort alkalmazó, csak az aranyra kiéhezett kalandorok alakjában, vagyis Cortés néhány száz emberével, s amikor először kellett volna valódi terrorral szembenéznie az egykor csodálatos mezoamerkai kultúráknak, akkor a focitól megrészegült őslakosok istennek nézték a zsarnokot, és a különös rituálék köré hazugságból és félelemből szőtt birodalom pillanatok alatt omlott össze.
POST SCRIPTUM a 2018-as VB-hez
Semmi sem változott. Mit tehetünk? Szarjunk a focira? Vagy éljen soká a nagy-nagy leviatán?
Az eredeti írás megjelent a 2016-os Európa Bajnokság idején a Litera irodalmi portálon
