Ez a mű az antropozófiában vagy Waldorf-pedagógiában járatos szülők közt jobban ismert, bolti forgalomban nem is nagyon kapható. Dr Szőke Henrik antropozófus orvos adta ki magánkiadásban 2008-ban, és nála is lehet megrendelni.
A több mint 500 oldalas könyv gyengesége, a nehezen átlátható tartalom, a sajátos szerkesztési mód, ahogy sok-sok kisebb egységet találunk egymás után, amelyek közül sok nem érthető az előtte vagy utána levő rész nélkül. Vagyis gyakorlati kézikönyvként nehezen használható, de a szerző és a szerkesztő ajánlásai szerint is a könyv inkább „beszélgetőtárs” és „tapasztalatgyűjtemény.” Ezt a töredezettséget ellensúlyozza a könyv végén található tárgymutató, ami összeköti az összetartozó témákat, megmutatja a lelőhelyüket.
Az erőssége viszont az a gyermekbarát, érzékeny szemlélet, kölcsönös bizalomra építés, ahogy a gyermekekhez fordul. Következetesen és bátran képviseli, hogy a gyermeknevelés a gyerek segítését jelenti vagyis azok a jó eszközök, amelyek őt segítve terelik.
Egyik első üzenete, hogy
adjunk magunknak illetve a gyermeknek több időt
– nekünk megérteni, hogy ő milyen hangulatban/játékban lehet még, és neki, hogy ebből váltani tudjon, lezárhassa a játékát, felkészülhessen a következő „programra”, feladatra.
Számomra a legtanulságosabb az az újszerűnek, szokatlannak ható megközelítés, amely szerint
a szerző elkülöníti a valódi engedelmesség és a látszatengedelmességet, és ennek mentén a valódi/jó büntetést és a látszatbüntetést.
Eszerint látszatengedelmesség az, amit a szülő kikényszerít, legtöbbször a hatalmával visszaélve és félelmet keltve. Ilyenkor a gyerek látszólag együtt működik, szót fogad, de, ha a szülő nem látja, nincs jelen, akkor a szabály érvényét veszti. Az így szót fogadó gyerekben ellenkezés és dac fogan. Plattner így fogalmaz: „Ez a látszatengedelmesség idomítás eredménye, tehát emberhez méltatlan.”
A valódi engedelmesség alapja (és a jó-büntetés alapja is) a bizalom.
Az a hit, hogy tudom, elhiszem, kommunikálom, hogy a gyermek képes megtenni vagy nem megtenni valamit és ő ezzel a bizalmi háttérrel a saját elhatározásából cselekszik.
Plattner felhívja a figyelmet a dac fontos jelzésértékére is: „a dac léfontosságú védekező eszköz a lélek számára” -írja. Ha a gyerek valamit nem önszántából, hanem kényszer vagy félelem hatására tesz vagy nem tesz meg, akkor az egészséges ellenkezése nyilvánul meg a dacban, a gyermeki dühben, „hisztiben”. Ha a szülő ezt jelzésnek tekinti és komolyan veszi, akkor elkerülheti a felesleges tiltásokat és alapozhat a gyerek meglévő együttműködési igényére.
A dacos viselkedés ezt jelenti: valami bajom van, figyelj jobban!
Ezzel párhuzamosan a látszatbüntetés is a megfélemlítésre épül és legtöbbször a szülő feszültségének, frusztrációjának, a levezetésére (is) szolgál. A szándékos és a rejtett kényszerítő eszközök többszörösen ártalmasak: aláássák a bizalmat a felnőttel szemben, félelmet keltenek és rombolják a gyerek önértékelését.
„A büntetés segítség.” – írja Plattner. A jó büntetést a gyermek igazságosnak tartja és tanul belőle, vigaszt nyújt.
A jó büntetés az, ha a gyerek jóvá teheti amit elrontott, részt vehet a helyreállításban. A jó büntetés tehát nem erőszakos, nem korlátozó, nem kényszerítő.
Hajtóereje nem a szülő dühe, hanem a gyerek segítésének az igénye, hogy jól jöhessen ki a helyzetből.
Végezetül egy harmadik jellegzetessége a könyvnek, hogy az „ördögi kör” párhuzamába állítja a „jótékony spirál” kifejezést és jelenséget. Azt érti ez alatt, hogy a jó megoldások további jó megoldásokat szülnek. Ha képesek vagyunk bizalmat adni, a gyermek is bizalommal fordul felénk és önmaga felé is.
Szelíd Szülő Szeminárium: Gyereknevelést segítő kommunikációs és empátiás készségfejlesztés öt ülésben 2-10 éves gyerekek szüleinek. Készülj a nyárra gyereknevelési praktikákkal, hogy örömteli legyen a szabadság! Részletek itt: Szelíd Szülő Szeminárium
Te mennyire vagy Szelíd Szülő? Töltsd ki ezt a mini tesztet és megtudod!
