Viharcsapda
Bejegyzés ideje: 28. nap, szombat, 23:59
Zivatarrá nő az esőfüggöny:
egyhangú bordákat húz az égre.
Levegőtlen üvegen csurog az idő
a mellettem zúgó forgalom mögött.
Az ereimben visszafelé árad a vér:
a zuhé egyre sűrűbben ködöl,
zsinór idegel az ujjaimba,
ahogy félrefordítom a kormányt.
A félsz út mellé mossa az autót,
kábán gördül a betonról le.
Vele menekülök a hullámzó ragacsba,
hol a felszínen szemét habzik,
és szakadékot váj a sáros áradat.
Fuldokló gondolataimba
hagy ott az út, leváltam róla.
Zúgó aggyal vergődöm a földárnyékban,
kúszom a sötétbe egyre beljebb,
mint vörösbe az egyre fogyó Hold.
Boszorkánykönny
Bejegyzés ideje: 27. nap, péntek, 20:01
Csattog Földig, fájdalmamra
zuhét önt, és mélyről dörög,
követel a felleg-harag:
Álmaid nem örökök!
Hagyd elmenni, ha útra kelt!
A lélekpatak elered,
könnyben zuhog az ég is.
Marasztalja az elmenőt
a levendulaméz-íz.
Hagyd elmenni, úgy békéd lesz!
Еgy időre maradna még
meghódolva égi hangnak,
ám el ha tépi kötelét,
vele lelke szétszakadna.
Békére lelsz, a sorsod ez!
„Örök éjjel borul fölém,
Csillagom is megfagy belé.
El hajnalom ragyogását
messze vitted Tejúton át.
Békére lelsz, ha engeded!
Napom voltál, Holddá tettél,
üres lettem, hogy elmentél,
mint füstölgő hamutartó,
csillapul tüzem, kialvó.”
Hagyd elmenni, ha útra kelt!
Hagyd elmenni, úgy békéd lesz!
Békére lelsz, a sorsod ez!
Békére lelsz, ha engeded!
Élet-rongy
Bejegyzés ideje: 26. nap, csütörtök, 14:52
Elmondom, most miért gyötör a kétség,
melynek szívemben egyik részét,
másikát ajkamon hordom.
Hiszem, hogy ismerős másnak is az érzés,
botorkálni párhuzamos utak rejtett fényén,
melyek néhol találkoznak alkonyatkor.
Fáradt életem hasítottan sajdult,
mikor felismertem a pályámon túl
húzódó távoli világok vonzását.
Visszafordíthatatlanná vált a szakadás:
szorítom a jobb hasítékot, balban a másik
létemből tépett rojtos fecnik.
Járom saras cipőben a földhöz kötöttség,
a folyók közé szorult családi örökség
kódolt útjait, mint a folyton fordulók életét,
a Mi után sóvárgó Én-ek láncszemét.
Olcsó feketém darabos reggeli,
nyálam keserűjét a lefolyó elnyeli,
hogylétem felől ma sem lesz kérdés,
a képernyőkön is csak a Teendők ég.
A csend a Nap sugarában lehet az alkotásé.
Időtlen távolságot fal a fény fel
a hélioszi ragyogásért cserébe.
Magamat látom ébredő szem tükrén,
édes még az ajkakon a mámoros éj.
Szabad lélekkel követem vezetőm,
mint bakancsos újonc az utat ismerőt.
Ragaszkodva a két élet-rongyhoz
letörlöm arcaimról a gyöngyöző holdport –
ahogy jobbra, majd bal fele fordulok
a színes és szürke hétköznapokon,
feleim egyike a holnapba világlik,
a tegnapok mögé rejtőzik a másik.
HOZZÁSZÓLÁSOK:
Szelén:
Bejegyzés ideje: 24. nap, kedd, 04:52
Hekáté, nem kétséges ez nálad!
Sóhajaimmal, ha levegőm is volna,
én is söpörném már porát a regulitnak,
hadd maradjon arcom fénye tiszta.
Hekáté:
Bejegyzés ideje: 25. nap, szerda, 10:05
Nekem addig volt kételyem
e kettősség, kedves Szelén,
míg fel nem ismertem,
hogy a gond nem csak enyém:
álarcot maga a létem követel.
A szerző a versek megírása idején a Nemzeti Kulturális Alap alkotói támogatásában részesült.
