(…)
Weöresnek – akárcsak Hamvasnak – az utóbbi időkig azonban nem volt elérhető a teljes életműve, és akkor itt le is számolhatunk azzal a képzettel, hogy „a rendszerváltás előtt nem maradtak remekművek az asztalfiókban”. Dehogynem.
Weöres és Hamvas
(Ez az esszé bővebb, előadás változatában elhangzott a Piknik Manufaktúrában, Nagymaroson 2019. október 22-én, hallható volt a Buddha FM rádióban és megjelent a ‘Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai’ című kötetben.)
A ’Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai’ – esszék című kötet megrendelhető az Írók Boltja online könyvesboltjában innen.
és a
‘Hamvas Béla ezerarcú és egyszerű élete és műve’ – esszék kötet harmadik kiadása itt rendelhető meg az Írók Boltja online könyvesboltjában.
Sőt, a rendszerváltás után is csak nagyon lassan kerültek elő ezek a dolgok, még nehezebben sikerült a köztudatba beépülniük, aminek sok oka lehet, de szerintem elsődlegesen a képzetek, a prekoncepciók, és a szent tehenekbe vetett (vak)hit. Persze oka lehetett ennek a mulasztásnak a támogatások, az érdeklődés és a szakmai felkészültség hiánya is, hogy
ezek az életművek nem igazán voltak sokáig rendesen elérhetőek a nagyközönség számára.
Ezért lehet például az, hogy beszélhettem Weöres Sándor titkos világairól 2019-ben és talán újat tudtam mondani.
Az ismeretlen Weöres Sándort az érdeklődő olvasó elkezdhette már megismerni a 2011-es Egybegyűjtött prózai írások című kötetből, különösen a fiatalkori elbeszélések olvasásakor tölthette el az az érzés, hogy a sci-fi író Weöres egy eleddig éppen csak megvillant alkotó. Az Egy magán mitológia töredékei gyűjtemény alatt szereplő írások, mint a Kuuami, a Gur birodalom leírása és a Tulipánföld egyenesen vezethettek a Mahruh veszése megírásához és a részben elveszett (és csak részleteiben kutatható) titkos világokhoz.
A 2013-ban megjelent kiváló Elhagyott versek kötet azonban nagyon sokat ad az eddigi Weöres Sándor-képhez, különösen, ha el tudjuk helyezni az eddig ismeretlen műveket az életműben. Nem csak számos – más változatban, vagy folyóiratban itt-ott megjelent vers van a kötetben, hanem nagyon sok eddig ismeretlen vers, sőt versciklus is.
Mi az, amit az elhagyott versek olvasása hozzáadhat a kialakult Weöres-képhez? Most csak három fontosabb és érdekesebb témakört emelnék ki.
Az első az, hogy le kell számolni azzal a korábban hibásan kialakult képzettel, amely prekoncepcióvá keményedett, hogy Weöres Sándor „apolitikus költő” lett volna.
Weöresnek nagyon határozott és politikai véleménye volt korának fontosabb eseményeiről, természetesen ezt hiba lenne a mai polarizált politikai élet felől olvasnunk.
Az egyik hallatlanul fontos elhagyott vers címe Ima, így hangzik:
Úristen oltalmazd népünket attól,
hogy gyötörjék,
De méginkább oltalmazd attól,
hogy ő gyötörjön másokat
vagy övéit és önmagát.”
Weöres Sándor: Ima. Elhagyott versek. Helikon. 2013. 14. o.
Ugyanebbe a vonulatba tartozik a Magyarok című prózaverse, a Strófa című kis epigramma, vagy nagyon hasonló A teljesség felében megfogalmazott politikai-alapálláshoz az alábbi kis töredék:
A népért uralkodni:
kincs.
A népen uralkodni:
bilincs.”
Weöres Sándor: Töredékek. Elhagyott versek. Helikon. 2013. 42. o.
Különösen fontos versek a Rákosi-korszak alatt írottak, melyek mind kéziratban maradtak, mint amilyen az 1951-ben írott Minden családban… kezdetű, amiből most csak röviden idéznék:
(…) Az égen vészterhes
üstökös söpör;
lenn ötágú szörny
tetüként gyötör.
Ki hiszi még
a tiszta eget,
a bimbós tavaszt,
az oszló ködöt?
Tízmillió magányos nyögés
az ajtók mögött.”
Weöres Sándor: Minden családban… Elhagyott versek. Helikon. 2013. 375. o.
De az egyik legfontosabb verse Weöres Sándornak – és október huszonharmadikán különösen aktuális lenne – a Rapszódia a kivívott szabadságról című, amely két variációban maradt fent a hagyatékban. Ezt a verset méltán lehetne a megemlékezéseken szavalni az 1956-os forradalom ünnepein, s mely versben ilyen kemény strófák vannak, hogy
(…) Itt lakájokat tenyésztettek
özönével tíz év alatt,
érdem volt a jellemtelenség:
hogy győzzük most a jó utat?”
és
E tíz év a javunkra válik,
ha kijártuk az iskolát:
zsarnokot többé ne növesszünk,
akármilyen ígérgetéssel
húzza nyakunkra az igát.”
Weöres Sándor: Rapszódia a kivívott szabadságról. Elhagyott versek. Helikon. 2013. 413-415. o.
III.
Weöres Sándor elhagyott versei között találunk számos olyat, amely látható nyoma annak a gyümölcsöző mester-tanítványi viszonynak, amely Hamvas és Weöres között kialakult 1944-ben. Ilyen versek az Őskori sziklavésetek vagy a már említett, 49 versből álló Én, a határtalan szellem. Utóbbi így kezdődik:
Szólok, én, a határtalan szellem
a kicsiny emberen keresztül.
Szólok, én, Lao-ce,
más életen keresztül.
Én, a határtalan szellem,
ha ajkon sípot lelek, mindig megszólalok.
Én, Lao-ce, a templomban hallgatok
és a templom-romon megszólalok.”
Weöres Sándor: Én, a határtalan szellem. Elhagyott versek. Helikon. 2013. 275. o.
Ez a hosszú versciklus nem véletlenül maradhatott kéziratban, s nem vette fel a költő egyetlen életében megjelent kötetébe sem. Szerintem több, nagyon jó oka is lehetett. Az első, a már említett kritikák A teljesség felé után. A másik, hogy az egész versciklus merőlegesen szembe áll az ateista-materialista-kommunista világképpel.
Átszellemült és „megmondó” versek ezek, amelyben Weöres Sándor teljesen átadta magát a „határtalan szellemnek”, nem bíbelődik formai bravúrokkal, nem akar tetszeni, sem megfelelni, hanem szinte kinyilatkoztat.
Kritizálja a „gépkorszakot”, a „gépkorszak emberét”, de olyan keményen, hogy azt nagyon kevés olvasó tudja elfogadni. Fő oka lehetett ennek a versciklusnak a kéziratban maradásának a magyar olvasók felkészületlensége az ilyesmire. Annyira egyszerű és érthető, hogy lehetetlen elbújni előle, éppen ezért is okozott akkora felzúdulást (pro és kontra), amikor alábbi versét felmutattam:
Mért falsz állathúst?
Rád száll a kés alatt
vergődés nyomorúsága.
A városokat ellepi
a vágóhidak vérpárája.
Aki állathúst eszik,
dögöt eszik.
Aki állathúst eszik,
halálhörgést, kétségbeesést eszik.
Aki állathúst eszik,
rá embervért iszik.
Gyárban készítsenek
húspótló ételeket.
Egyre kevesebb húst egyenek.
Ne szánalom tiltson a húsevéstől,
vagy ha szánalom:
önmagad iránt.
Mert az állatnak kevésbé fáj,
mint amennyit neked árt.
A mészárosok egyszerű, kemény férfiak;
de akik miatt és helyett ölnek,
azok az igazi, sunyi gyilkosok.
Míg a ragadozó megöl egyet,
az ember letaglóz százezreket.
Az elegendőt keresed?
A százezerszeres-sem-elégben
ugyan meg nem leled.
A dögevők
egymáshoz is gyávák s kegyetlenek.
A dögöt nem evők
egymással erősek és szelídek.”
Weöres Sándor: Én, a határtalan szellem. 26. Elhagyott versek. Helikon. 2013. 293. o.
Sokan nem hitték el, hogy ezt Weöres Sándor írta, volt, aki egyenesen azzal támadott, hogy én írtam az ő neve alatt, pedig ez csak egy a 49 versből, amely igen-igen elgondolkodtató az Én, a határtalan szellem versciklusban. Hogy ezek a versek kinek tetszenek, kinek nem, már más kérdés, sokkal fontosabb, hogy olyan helyeken „szúrnak”, amelyek érzékenyek, amelyek képzeteink meghaladására biztatnak, amelyek prekoncepcióink felülbírálását teszik lehetővé. Érdemes végigolvasni a ciklus összes versét és eltűnődni rajtuk.
IV.
Végül pedig le kell számolni azzal is, hogy Weöres Sándor „szent tehén” lett volna, nem véletlenül írta a Tűzkút című kötetének előszavában, hogy „(…) még síromban is azokkal tartok, akik nem tisztelik rám fogott vagy valódi rigolyáimat, bátran túllépnek a bearanyozott hülyén, olyan kezdemények és tetők felé, amilyenekről én nem is álmodhatok.” – és még ennél is keményebb, amikor ezt írja:
(…)
A teljes esszé ebben a könyvben olvasható.
Fotó: Fortepan
