2018. február 15-én lett egy éve, hogy a mentorok hivatalosan foglalkozni kezdtek az általuk kiválasztott jelentkezőkkel.
Öt mentorált és három mentor mutatkozott be, mégpedig Peer Krisztián és két mentoráltja, Szegedi Fanni és Miklya Csanád, Nemes Z. Márió és mentoráltjai, Pintér Kitti és Imre Ábris, illetve Potozky László és tanítványa, Bíró Zsombor Aurél.
Több fontos kérdéskört is érintettek a bemutatkozók, úgy mint a tanító-tanítvány vs. mentor-mentorált közötti különbség, hogy mi alapján választották egymást, illetve kinek mit adott az elmúlt egy év. Fanni és Csanád (Peer Krisztián mentoráltjai) Krisztián rendkívül egyedi mentorálási attitűdjéről számolt be, amely a mentor személyiségéből fakad: közvetlenség, a hierarchia teljes hiánya (a mentor maga számolt be arról, hogy ő is elküldte az együttműködés alatt írt verseit tanítványainak, akiktől el is várta, hogy véleménnyel, kritikával lássák el azokat), és Krisztián nagymarosi otthonában töltött szövegelemző brainstormingokról is pozitívan számoltak be. Fanni külön ki is emelte, hogy a líraiság megértésében Krisztián segítette, például úgy, hogy egy slam szöveget verssé alakítottak át. Krisztián is hasonlóan pozitívan beszélt tanítványairól, illetve megemlítette, hogy a jelen lévő két tanítványán kívül még három másik tanonccal is dolgozik, akiket nem teljesen szabályosan vett be a mentorált körbe.
A két mentoráltja közötti különbségről, és
arról beszélt Nemes Z. Márió, hogy a mentorprogram részeként egy alkotói tábor ötlete is felmerült, ami végül sajnos nem valósult meg, mivel a mentorok nagyobb része még az elején leszavazta a kezdeményezést.
Kitti és Ábris beszéltek arról is, hogy miért Máriót választották, ezzel kapcsolatban a gyorsaság (ki válaszol előbb kinek) is egy fontos faktor volt: az eredetileg több választott mentor közül Márió rendkívül gyorsan reagált (Márió egyébként megemlítette, hogy bizonyos jónak tűnő mentoráltakért némi kapkodás is volt a mentorok között). Potozky László a mentoráltra tett hatást emelte ki, és azt, hogy szerencsés volt, mivel Zsombor már sok mindent ösztönösen is tudott, így csak kvázi „finomhangolást” kellett végezni a szövegeken. Emellett a mentor arról is beszélt, hogy akkor volt igazán elégedett, amikor egy szövegen keresztül látta, hogy Zsombor valamilyen olvasmány hatása alá került, de nem tudta megmondani, hogy mi inspirálta az alkotót: a kapott hatást beépítette saját hangjába, ami ezáltal még gazdagabbá vált, ugyanakkor egyediségét nem veszítette el. Az első kört felolvasás zárta le, ahol Zsombor egy rövid, de tartalmas novella élményével ajándékozott meg minket, majd a többi mentorált lírai alkotásait hallgathattuk meg.
Rövid szünet után Gács Anna három másik mentort, Csutak Gabit, Simon Mártont, és Fehér Renátót kérdezett a hálózatról tágabb, általánosabb kérdésekkel. Többször említették a KMTG (Kárpát-Medencei Tehetséggondozó) és a vele kapcsolatos kormányzati kultúrpolitikát, ami ellen létrejött alternatívaként maga a hálózat. Mindhárom beszélgetőpartner kiemelte, hogy a kezdeti, jellemzően politikai felhang és lendület hamar átment megalapozott, higgadt szakmai munkába, ami magas színvonalú szövegeket, és mögöttük gyorsan fejlődő, jelentős szakmai potenciállal rendelkező alkotókat jelent. A munkamódszer kapcsán Simon Márton az első negyedévben szigorúan tartotta magát a kidolgozott tervhez, majd átkapcsolt spontán akció-reakció szintre, mivel a „japános-poroszos” munkarend nem illett a folyamathoz. Csutak Gabi ehhez képest betartotta az előre eltervezett mérföldköveket, amíg Renátó a két említett módszer közé pozícionálta magát.
Megfogalmazódott, hogy a Mentorhálózat azért Független, mert semmilyen állami vagy magán jellegű támogatást sem fogadnak el, mivel a támogatások terén – ahogy azt Fehér Renátó kiemelte –,
lassanként oda jutunk: nem tudhatjuk, melyik támogatás van állami kézben, és melyik nem.
A kezdeményezés eredménye azonban megkérdőjelezhetetlen: mindegyik mentor (egyébként ez így volt az első körben is) hatalmas sikerként könyvelte el a mozgalmat, és azt a munkát, amit választottjaival véghezvitt az elmúlt évben. Némi negatív felhangként visszautaltak az irodalmi körökben is tapasztalható abúzus, és az ez ellen megfogalmazódott #meetoo kezdeményezésre: Gács Anna aggodalmát fejezte ki, hogy vajon az ilyen irodalmi tehetséggondozó körök nem lehetnek-e újabb fórumai a szexuális zaklatásnak? (Lásd kapcsolódó írásainkat és interjúinkat a Stádium-ügy kapcsán itt. – Megj. szerk.) A mentorok egyöntetűen kifejtették, hogy mivel mentor-mentorált kezdetektől egy bizalmi kapcsolat (ami a publikum előtt alakul ki), így nem elképzelhető, hogy ilyen jellegű viszony alakuljon ki, Gács Anna pedig maga is megemlítette:
az írószervezetek (Szépírók, FISZ, JAK) között egyeztetés kezdődött, hogy a visszaélések és zaklatások elkerülését, valamint az azok ellen való fellépést milyen formában tudnák az irodalmi közélet és a szervezeti profil és felelősségvállalás részévé tenni.
A beszélgetés végül a hálózat jövőjéről folytatott eszmecserével zárult: mindegyik mentor reményét fejezte ki, hogy
ez a kezdeményezés folytatódik,
ugyanakkor a hálózat félig spontán jellege miatt az intézményiség lehetősége egy olyan kérdés, amiről a tagoknak maguknak kell dönteniük a jövőben.
