négy fal
próbálok a három és négy közti űrbe
zuhanni magam elől.
hogy semmi nem történik, csak a valóm,
de lenni nem én akartam.
az állandóság unalma,
elbújni az idő mögé.
a telés a nem telés.
a maró ösztön, hogy valaminek pedig kell,
hol kezdődök én, és hol a képem.
a test is csak a lelkem része.
hol válik a zuhanás lebegéssé,
mikor esek hasra magamban?
………………………..
igazság
az élet egy loop,
egy magányos bújócska.
lila és maya
hogy ne unatkozzon,
amíg az egyik kéz elkapja
önmagát,
zajlik a világ.
………………………
az izoláltság sáskalábakon szaladgál a bőr alatt,
rángatózva kapargatja az őrület bolyát.
tikkszerű téboly az újdonság vázába bújva
mindig és megint hirtelen tör rám.
az emlékezet alig gyógyult varját
a szúk ismét gennyesre cincálják.
a molyrágta valóságban
csupa m-betűs szó áll,
mindig mindegy minden mindegy mindig
minden mindegy.
………………………….
a szőlő utcai javítóintézet ablakainak rácsa
mögé képzelem magam.
lecsó illatban áll az utca, odáig biztos nem
fújja fel a szél, vagy ha fel is fújná,
elszippantom, mire odaér.
cigány fiúnak képzelem magam,
cigány fiú vagyok,
bezárva akarok lenni, tényleg bezárva,
a rácsok közé szorítom a fejem,
szippantom a képzelt lecsó illatát.
…………………..
egy meztelencsiga napon száradt tetemével
játszik a szél,
várom, meddig tűri a sodródást.
itt, az északi-sarktól három megállóra
hiánycikk a fény.
félkész sötétben suttogom el félelmeim,
álmos hangod rekreál.
mondhatni napfelkelte,
de ez inkább konstans állapot.
lerágott hússal teli gyomor,
hamu-takaró és bűntudat.
