A rövid dokumentumfilm betekinteni enged Stark Ádám autizmus spektrum zavarral élő előadóművész és szülei egyik hétköznapjába. A fókuszba a versmondásra való felkészülés különleges módja kerül, mely során édesanyja, Judit, aki egyébként foglalkozását tekintve rajztanár, a vers költői képeit rajzokká alakítja át, így segítve értelmezni és memorizálni fia számára a művet. A felkészülési folyamat és az előadó személyének mélyebb megismertetése által a kisfilm József Attila Imádság megfáradtaknak című versét is egészen új megvilágításban tárja a nézők elé.
A filmet ezen a linken tekinthetik meg.
A film rendezője, Visky Ábel 1987-ben született az romániai Bákóban, majd gyerekkorát az erdélyi Galambodon töltötte. 2010-ben elvégezte a kolozsvári Sapientia EMTE film-, fotóművészet, média szakát, majd felvételt nyert a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakára, ahol alapképzésen Szász János és Janisch Attila, mesterképzésen Enyedi Ildikó voltak az osztályvezető tanárai. Jelenleg ugyanitt doktorandusz. Börtönben levő apák és gyerekeik kapcsolatáról szóló, Mesék a zárkából című első egészestés dokumentumfilmjét számos hazai és nemzetközi fesztivál vetítette.
A VerShaker produkció megbízásából, Kürti István operatőr és Zoltán Áron kreatív producer közreműködésével készült kisfilm az értelmi fogyatékkal élők képzéséről is beszél – felhívva a figyelmet a filmben is megjelölt MáSzínház munkájának fontosságára (ahol egyébként a főszereplő a Kontra Verona című előadásban látható január 28 és 29-én). A filmben bemutatott versértelmezési és -memorizálási módszer azonban szélesebb körben jelenthet inspirációt. G. Tóth Franciska gimnáziumi magyar tanár beszámolóját ezen a linken olvashatják.
Szereplők: Stark Ádám, Stark Judit, Stark Béla
Rendező és vágó: Visky Ábel
Operatőr: Kürti István
Zene: TÖRZS
Kreatív producer: Zoltán Áron
Készült a VerShaker megbízásából, a reSTART Feszt programsorozat keretében.
A film a 19. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál valamint a 8. Magyar Speciális Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában vett részt 2022-ben.
Támogatók:
Ráday Soho Egyesület
Ferencvárosi Közösségi Alapítvány
Otthon, város, Ferencváros
reSTART Feszt
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
NKA Nemzeti Kulturális Alap
Magyar Hang