Drót:Emberek, angyalok a március 26-án Csepel szigetén megnyíló kiállításodnak, szerinted az emberek és az angyalok kapcsolatban vannak egymással? Egyáltalán szerinted léteznek angyalok?
Kiss Márta: Egészen röviden úgy válaszolnék mind a két kérdésre, hogy igen, persze, csak az első kérdést még kiegészíteném annyival, hogy igen, kapcsolatban vannak, csak sok embernek erről nincs tudomása. Persze felmerülhet a kérdés, hogy mi alapján vagyok ilyen biztos a dologban, és erre csak annyit tudok mondani, hogy így hiszem. Elhittem a meséket, a szellemi tanítók beszámolóit, a Biblia történeteit. De van itt valami más is. Egy
olyan családban nőttem fel, ahol nem volt szó Istenről, angyalokról se, engem gyerekkorom óta mégis nagyon foglalkoztatott, hogy mi van a láthatón túl.
Számomra valahogy egyértelmű volt, hogy nem csak az a világ létezik, amit az érzékszerveimmel felfogok. Talán azért, mert mindig nagyon élénk képzeletű gyerek voltam, nagyon intenzíven álmodtam, és úgy éreztem, hogy az így megismert világoknak ugyan úgy létjogosultsága van, mint a három dimenziósnak.
Angyalokról is álmodtam. Szóval, tudom, hogy vannak. De nem csak az eszemmel tudom, hanem érzem valahonnan belülről. Hiszek abban, hogy minden embernek vannak olyan angyalai, akik egy életre szövetséget kötnek vele, és akik segítenek. A népeknek is vannak angyalai, sőt, az egész emberiségnek. Vágyom arra, hogy többet tudjak meg róluk, de ez a barátkozás lassú és hosszú folyamat, elsősorban miattam. Az angyalokhoz csak szívvel lehet közeledni, az én szívem pedig még nem elég nyitott.
Drót: Ez egy válogatás lesz az elmúlt évek munkáiból, ugye?
Festmények
Kiss Márta: Igen, az elmúlt hét év festményeiből látható majd egy válogatás. Amikor felkértek erre a kiállításra, nem így terveztem. Arra gondoltam, hogy az utóbbi pár év festményeit szeretném bemutatni, mert inkább az új dolgokkal szeretek előrukkolni. Akkor már megszületett bennem a gondolat, hogy a következő kiállításom témája ez lesz: emberek, angyalok. A kisfiam megszületése óta főleg angyalokat festettem, az életemben valahogy most vált aktuálissá ez a téma. De aztán szembesültem a galéria méreteivel, és nyilvánvalóvá vált,hogy itt egyretrospektív tárlat van kialakulóban. Eleinte megijedtem attól a gondolattól, hogy a régi munkákat is bemutassam, mert mind a régi képeimet, mind a régi önmagamat olyan távolinak érzem már, annyi minden változott azóta. De megértettem, hogy ennek a kiállításnak mégis most van az ideje, mert talán pontot tesz egy fontos belső összegző munkának a végére. Az utóbbi évben sokat foglalkoztatott, hogy megértsem, mi az, amit csinálok, festészetileg hol a helyem a világban, honnan jövök és merre tartok. Nagyon lassan érő típus vagyok, és talán
most jött el egy olyan idő, amikor beért valami,
született egyfajta megértés és rálátás, és most végre történhet valami megújulás, változás, felfrissülés. Legalábbis én erre vágyom.
Drót: Régóta nem állítottál ki – egy vagy két éve – miért?
Kiss Márta: Az utóbbi években nagy változások történtek az életemben, ahogy az imént említettem: 2013-ban megszületett a kisfiam.
Drót: Milyen anyának lenni? Mennyire egyeztethető és hogyan a festőművész és az anyai lét?
Kiss Márta: Anyának lenni fantasztikus, felfoghatatlan, csodálatos, nagyon nehéz. Erről annyi mindent lehetne mesélni, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Rengeteg örömöt, újdonságot hoz az életbe, de nagyon sok áldozatot, feladatot is. Ez volt eddigi életem legnagyobb változása.
Nem könnyű összeegyeztetni az anyai és a festői létemet, de valahogy mégis működik.
Szerintem sok kisgyerekes anya megtapasztalja, hogy a gyerek születése után az élet állandó lavírozásról, a különféle szerepek közti egyensúlyozásról szól. Sokszor nem is értem, hogy fér bele annyi minden egy napba, ami mind megtörténik. Szerencsére nagyon jól szervezem az időt, be tudom osztani, tudok koncentrálni. Tulajdonképp egy
egyensúlyozó művésszé váltam mostanra.
Az egyensúly nagyon kényes, tudni kell, mik a prioritások, mi az, amire jobban kell figyelni, minek van itt épp az ideje, hova kell az energiákat összpontosítani. Rendkívül fontos, hogy mi történik egy kisgyerek első életévében, sőt, a születése előtti kilenc hónapban is. Nagy hatásúak az első tapasztalások, ezek lenyomatait egész életén keresztül hordozza. Számomra nagyon fontos, hogy meg tudjam teremteni a hozzánk csatlakozó kis embernek a biztonság és a szeretet légkörét. Ez nem is mindig olyan könnyű, mert az anya is ember, néha elfárad, kiborul, soknak érzi az egészet. Ezért fontos, hogy az anya teremtsen magának időt a feltöltődésre, regenerációra. Itt kanyarodok vissza a kérdésre, hogy fér meg anyaság és festészet. Nálam úgy, hogy ahhoz, hogy megtaláljam a belső egyensúlyomat, festenem kell. Rendkívüli szükségem van az egyedüllétre, arra, hogy magamra csukjam az ajtót, képeket nézzek, gondolkodjak, turkáljam a festéket…
a művészet most igazából az, hogyan lavírozok az idővel,
hogyan tudom megszervezni azokat az órákat, amikor megadatik ez az elvonulás. Ahogy a kisfiam növekszik, és főleg, amióta egyre jobban és kiszámíthatóbban alszik, én is jobban meg tudom szervezni a festésre az időt. Persze óriási szerepe van a háttérnek, a fantasztikus nagymamának, a bébiszitternek és más családtagoknak.
Drót: Milyen a kisgyerekes anyák helyzete a mindennapokban?
Kiss Márta: Amíg nem lettem anyuka, el sem tudtam képzelni, mi ez az egész. Belülről nézve egész máshogy tűnnek dolgok. Most már mást gondolok azokról a karikás szemű anyukákról, akiknek a gyerekei hisztizve a földhöz csapják magukat a piacon, vagy akik babakocsival csetlenek-botlanak a városban, mint korábban. Általánosságban nehéz a kisgyerekes anyukák helyzetéről beszélni, mert mindenki máshogy éli meg a saját anyaságát. Sokféle élethelyzet lehetséges.
Amit úgy általában érzékelek, hogy
a mai világban nincs megadva az anyaság kellő tisztelete,
a társadalom nem ismeri el és értékeli úgy, mint amennyire fontos és jelentőségteljes ez a dolog. Szerencsére van egyfajta lassú ébredés, vannak fantasztikus szakemberek, akik több területen segítik, hogy a nők eszmélni tudjanak, kezdve a tudatos családtervezéstől, fontos pszichológiai ismeretektől, a természetes szülés és születésen át a női lét tudatos megértéséig, megismeréséig. Aki nyitott ezekre a dolgokra, sok fogódzót talál, sok rendkívül jó, felkészült segítőt, de sok nőhöz ezek a dolgok nem jutnak el.
Kisgyereket nevelni, háztartást vezetni, és ha még kell dolgozni is, nagy kihívás.
Nehéz elmesélni, hogy ez milyen is, mert tapasztalatból tudom, hogy csak akkor lehet felfogni, ha valaki belekerül ebbe a világba és átéli. Nagy a kihívás, hogy a nő minden fronton megfeleljen, sokszor a legnagyobb, hogy önmagának megfeleljen. Nagyon nagy kérdés, hogy az anya miként tudja megoldani, hogy mind fizikailag, mind lelkileg feltöltődjön, és honnan tud intellektuális inspirációkra lelni. Szerintem ez egy kulcskérdés. A minap beszélgettem valakivel, épp elment előttünk egy mentő, rajta ugye a 104-es hívószámmal. „104-es nadrágot hord a lányom.” A 21 es házszám előtt eszébe jut, hogy 21 es cipőt keresek a gyerekemnek. „Azt hiszem, vissza kéne már mennem emberek közé…” – hangzik el a végkonklúzió. Szerintem nagyon sok múlik azon, hogy a nő mennyit tud pihenni, és hogyan tudja kondicionálni magát.
A családi fészek egyensúlya, harmóniája a nőtől függ,
vagyis attól, hogy a nő – anya mennyire tud egyensúlyban lenni önmagával.
Drót: Ha jól tudjuk vegetáriánus vagy. Legendás a főztöd. Mi az amit a legszívesebben főzöl és mi volt a legérdekesebb vega kaja, amit főztél? Receptet is kérünk!
Kiss Márta: Hogy legendás-e, azt nem tudom, de már többen pedzegették, hogy ha menzát nyitnék, szívesen jönnének hozzám ebédelni. Illetve, szokták azt is mondani, hogy ” így én is lennék vega, ha valaki mindig elém tenné ezt az ételt…” Nincs olyan, amit a legszívesebben főzök, mert mindig vannak épp aktuális kedvencek, ez függ évszakoktól és alapanyagoktól is. Van egyébként a honlapomon egy recepteknek szánt oldal, ami olyan indíttatásból készült, hogy mindig kérdezgették a receptjeimet, és egyszerűbbnek láttam ilyen formán közkinccsé tenni, mert így bárki számára elérhető. Tudni kell egyébként, hogy
többnyire nem receptek szerint főzök-sütök, sok mindent én találok ki,
persze sok mindent átveszek másoktól is. A konyhában is szeretek alkotni, kísérletezni. A recepteknél néha nehéz számszerűsíteni a dolgokat, mert nálam többnyire minden hasraütés-szerűen megy. Persze e mögött van sok tapasztalat, sok kőkemény, ehetetlen keksz, szétfolyt galuska főzelékek, satöbbi. Szeretem egyébként a gyorsan elkészíthető ételeket, a
mindennapokban nincs időm túl sokat pepecselni.
Visszatérve azért a kedvencekre: leírok párat, amit ilyenkor télen főzök: karfiol leves, vöröslencse leves, csípős kókuszos thai leves, zöldséges lencse leves, zödséges korma rizzsel (jó fűszeres indiai étel), édes zöld mungóbab ragadós fekete rizzsel (ez egy jávai recept, valakinek talán így ismerősebb: bubur kacang hijau dengan ketan hitam), mákos köles, paprikáskrumpli, céklás krumpli, szilvás papucs, és az elmaradhatatlan kenyér.
Itthon sütöm a kenyeret,
van egy kis malmom, amin megőrölöm a tönkölybúzát, és van jó kovászom is. Ez is egyébként nagyon könnyen megtanulható, és nem túl időigényes foglalatosság, az eredmény viszont, a friss, adalékmentes házikenyér magáért beszél.
Aki pedig eljön a megnyitóra, megkóstolhatja a megnyitó-sütimet :).
