A teremtés
A tizenkettedik valósá-
gos költemény, Pócsmegyer,
tizennyolc június hat, szer-
da, mint a néma, ha szó
éri az elejét a háznak,
úgy hallgat a létben a
nem lét. A helytartó tud-
ja, hogy a víz már hideg,
szeme alatt táncol arcá-
ban az ideg. A teremtés
néma, mint az üres idő,
a felelőségtől nyirkos tö-
rülköző tölti be a teret,
elrothad a mélyben a test.
A tizenegyedik valóságos
költemény, Pócsmegyer, tizen-
nyolc, június hat, szerda,
szabályos józanság telepszik
a tájra, feltámad az anyag
halhatatlansága. A helytartó
keze vízbe merül alá, az ő
szent írását meg nem vál-
toztatá. Üres az a templom,
amelyik már nincsen, meg-
mossa a dolgok árnyékát
a fényben, a teremtés csönd-
jét felfalja a kígyó, az ács
fia meghal, mint a néma.
A tizedik valóságos köl-
temény, Szigetmonostor, ti-
zennyolc június hat, szer-
da, romok között patkány
menekül, mint a szó a
hallgatás elől, a megtisz-
títható. Belelóg a mosdó-
tálba az igazság, megte-
remti a név a helytartó
lányát. Vita támadt köz-
tük, a farizeusok mást vél-
nek erről, mint a szad-
duceusok, szabályos józan-
ság telepszik a tájra.
A kilencedik valóságos
költemény, Szigetmonostor,
tizennyolc június öt, kedd,
megmossa a dolgok ár-
nyékát a fényben, megtör-
ténik a csönd előtte és
közben. A helytartó hallgat,
mint néma igazság, nem
terem gyümölcsöt az el-
száradt faág. Üres az a
templom, amelyik már
nincsen, a létezés neve
megnevezhetetlen, romok
között patkány menekül.
A hatodik valóságos költe-
mény, Pócsmegyer, tizennyolc
június kettő, szombat, héthez
hozzáadunk hármat, így jön
ki tíz, mert az ész számára
a szám csupán a dísz. A
helytartó latin és görög je-
lekre gondol, mert az álom
nőjét meggyötörte. Hallott
már valamit az arab
számokról, soha nem szár-
mazik a jövő a múltból,
az éjszaka nyoma a hajnal
cédája, ezt olvassa lánya.
Az ötödik valóságos
költemény, Szigetmo-
nostor, tizennyolc jú-
nius egy, péntek, nem
érti a testet, feltá-
madni minek, az ele-
venséghez kell egy csi-
pet élet. A helytartó
álma nyugtalan víztü-
kör, amiben meglátja,
hol kezdődik a kör.
A teremtett dolgok kö-
zött első a víz, héthez
hozzáadunk hármat.
A negyedik valóságos
költemény, Pócsmegyer, ti-
zennyolc május harminc-
egy, csütörtök, a halálnak
fityisz, az életnek cumi,
a teremtés visszafelé
majdnem semmi. A kez-
det nevét megelőzi a kez-
det, a helytartó fejben
sose teremt rendet. A
teremtő csöndet fölveri
a zsivaj, aki almát lo-
pott, táncoljon kígyóval,
nem érti a testet.
A harmadik valóságos
költemény, Szigetmonostor,
tizennyolc május harminc,
szerda, kenyerespajtásod
csigolyája roppan, ami ed-
dig történt, majdnem min-
den úgy van. A helytartó
arca fehér, mint a viasz,
három nappal később
feltámad a pimasz. Éppen
csak ellopták, állítják a
papok, nekem aztán mind-
egy, totál pipa vagyok,
a halálnak fityisz.
A második valóságos
költemény, Szigetmonos-
tor, tizennyolc május hu-
szonnyolc, hétfő, néma,
mint az angyal annak,
aki nem hisz, álmodban
a templom párkányára el-
visz. A helytartó tudja,
hogy a víz már hideg,
szeme alatt táncol arcá-
ban az ideg. Harminc e-
züst a vér, templomcsönd-
be robban, kenyerespajtá-
sod csigolyája roppan.
Az első valóságos köl-
temény, Pócsmegyer, ti-
zennyolc május huszon-
hét, vasárnap, szabályos
józanság telepszik a táj-
ra, fénybe borul a hely-
tartó palotája. Szennyes
ez a hajnal, hiába is
mosdik, mennél inkább
tiszta, annál inkább bűz-
lik. Megmossa a kezét
a helytartó vízzel, nem
jelent számára semmit
sem a szent jel, néma.
