De mielőtt tovább mennénk, érdemes kicsit felidézni, hogy a Balaton egyik legszebb part menti sétánya, hogyan is lett Tagore-sétány?
Rabindranath Tagore Nobel-díjas hindu író, költő, filozófus 1926. november 1-jén betegen érkezett Bécsből a füredi szanatóriumba, ahol visszanyerte egészségét, és gyógyultan távozott. Ekkor írta a novellámban is idézett Szentjánosbogarak versciklusát. Ennek emlékére fát ültetett a parkban, amely napjainkra szokássá lett, például később India kormányfője, maga Indira Gandhi is ültetett egy fát a sétányon, sok más híresség mellett. Tagore balatonfüredi látogatásának egyébként csodálatos dokumentuma van a magyar filmhíradóban.
Tagore Balatonfüreden, 1926. Forrás: Filmhiradók Online
1956-ban a Tagore ültette hársfa elé állították fel a magas posztamensen álló bronz mellszobrot, amit Rasithan Kashar készített, és az indiai kormánytól kapott ajándékba a város. 1957-től a sétány a költő nevét viseli.
Rabindranath Tagore-ünnepség [a hindu költő szobrának leleplezése Balatonfüreden] 1956. október. Forrás Filmhíradók Online.
2005. június 25-én valami különös oknál fogva egyszer csak a régi szobrot elbontották és a ma is látható új változatot avatták fel, ami szintén az indiai kormány ajándéka. A régi szobor sokáig egy külön helyiségben volt a közeli szívkórházban az ott kialakított Rabindranath Tagore emlékszobában, majd 2018-ban az emlékszoba megszűnésével új helyet kerestek neki, végül az Állami Szívkórház belső kertjében állították fel.
Éppen a Balatonon kerékpároztunk, tudtam erről „a másik Tagore-ről”, s végre egy barátunk segítségével meg is nézhettem.
Tisztességes és szép dolognak tartom, hogy a régi szobrot megtartották, de azért lenne néhány észrevételem, amely inkább szubjektív és esztétikai jellegű. Az új szobrot nem csak én furcsállottam, hanem a helyi fiatalok is sajnos „Marx-nak” csúfolják, ami részben érthető hiszen egy erőteljes, nagy, szakállas embert ábrázol Shri Gautam Pal műve, aki a világon alighanem a legtöbb Gandhi szobrot készítette. Talán ez a szobor sokkal inkább a független India erejét, mint Tagore személyiségét kívánja tükrözni? Nem tudom. Lehet. De biztosan ellentétben van a régi szobor lefelé tekintő alázatosságával, amibe azt is belelátom, hogy Tagore beteg volt, amikor itt járt és végül itt gyógyult meg. Vajon miért kellett elbontani a régit?
A régi szobor a kórház udvarán elég szerencsétlenül kicsiny emelvényen van, így éppen ez a lefelé, azaz ránk boruló alázatos tekintet nem érvényesül, de legalább kiállították és megvan. A két szoborról készített Polaroidjaimon jól látszik a különbség, de természetesen ez térben még élesebb.
Régi és új. Tagore két szobra Balatonfüreden. Fotó: Weiner Sennyey Tibor
Mégis jó, hogy Tagore-emlékét az Állami Szívkórházban kitett szép fotók, az udvaron megőrzött régi szobor, a sétányon felállított új, s maga a sétány nevében is őrzi nekünk, mert mi, magyarok is nagyon sokat tanulhatnánk a hindu költőtől. Titkon remélem, hogy vannak és lesznek még olyanok, akiknek – ha elsétálnak a Tagore-sétányon, Balatonfüred legszebb részén -, akkor eszükbe jut a Gitanjali vagy a Kertész néhány dala, újra elolvassák a költő verseit, vagy megkeresik a Szentjánosbogarakat, amelyeket itt írt, s amelyek olyan szép dokumentumai a magyar és az indiai kapcsolatnak.
Mást nem is tehetek, mint, hogy „a két Tagore” mellé, odaadom az enyémet is, a „másik Tagore-t”, ezt a két kis polaroidot és a régi írásomat, ami semmi több, mint tisztelgés a nagy költő emléke előtt.
2020. augusztus 11.
Weiner Sennyey Tibor
Tagore Balatonfüreden
„Indiában az előadó szabadságának mértéke saját kreatív egyéniségétől függ. Bármely szerző dalát akár sajátjaként énekelheti, ha rendelkezik akkora teremtő erővel, hogy előadásában, melynek során a kölcsönkapott dallam általános törvényeihez igazodik, alkotó módon saját tehetségét is kellő érvényre juttassa.”
Tagore Einsteinnel beszélget (1930.)
Tagore Magyarországon
TAGORE, Rabindranath (Kalkutta [India], 1861. május 7. – Kalkutta [India], 1941. augusztus 7. ) költő, filozófus. Nobel-díjas hindu író, költő. Európai körútja alkalmával Bécsben megbetegedett. Korányi Sándor orvos személyesen kísérte Balatonfüredre. 1926. november 1-jén érkezett a szanatóriumba, ahol visszanyerte egészségét és gyógyultan távozott. Ennek emlékére fát ültetett a parkban. A gyógyulás emlékére c. verse Tábori Kornél fordításában olvasható a hársfa előtt. 1956-ban indiai kulturális küldöttség bronzból készült mellszobrot, Rasithan Kashar alkotását adta át a városnak, amelyet a fa előtt állítottak fel, majd a Szívkórházba került, 2005-ben egy új bronzszobrot állítottak ide. A part menti sétány 1957 óta viseli Tagore nevét. (Veszprémi Életrajzi Lexikon)
1.
(Eljuttatom hozzád ezeket az irkafirkákat. Nem csak azért, mert kérted, hogy írjam le őket, hanem mert annyira örültem neki, hogy végre valaki megkérdez. Persze most mondhatnád, hogy költő vagyok, előadásokat tartok és megjelennek az írásaim. Mondhatnád, hogy itt és mindenütt szavalhatom, amit gondolok.)
(Tudd meg, nagyon ritkán kíváncsiak rám. Úgy értem énreám. Különösképpen a nők. Van valami homályos elképzelés bennünk is, de főleg bennetek: európaiakban arról, hogy milyen a költő. Ha rám néztek a kezeim szépségét figyelitek, s nem azt, amire mutatok. Ha arcomba hull tekintetetek, akkor nem vetítenek szavaim világokat a tudatotok vásznaira. Ti csak mély szemeimbe meredtek.)
(Vannak kivételek.)
(Ilyen vagy te is, csak ezért mertem megígérni neked, hogy leírom, milyen volt ez a rövid, nagyon rövid idő Balatonfüreden.)
(2.)
(Korányi főorvossal, Pott Lujzával – a német szobrásznővel, és az általad is jól ismert Mahalinobis házaspárral érkeztem. Állítólag idén különösen szép volt az ősz. Magnóliafák alatt sétáltam, amelyek roskadoztak a virágtól. Közös barátnőnk szerint, ki folyton hazavágyódik, ezek a virágok olyanok, mint az úszó lótuszok. Ahogy megérkeztem eluralkodott rajtam az a hangulat, hogy most jó lesz, s éreztem, meg fogok gyógyulni végre. A Napra koncentráltam a tó felett.)
(A szanatórium teljes második szintjét átadták nekünk. Hiába mondtam, hogy nyolc szoba talán kicsit sok lesz. Kiálltam a teraszra. Akkor már tudtam, hogy ezt meg fogom majd írni neked. A felhőket figyeltem. A felhőket, amelyek minden aranyukat odaadják a lenyugodó Napnak, s a felkelő Holdat, csak halovány mosollyal fogadják.)
(3.)
(Reggelire teát, vajjal kenyeret, narancsdzsemet hoztak be. A teát üresen szeretem. A szolgálólány olyan szép volt, hogy azt kellett mondanom, királynőnek kellene lennie. Tudom, ezt nem fogod helyeselni. A főorvos szerint sem ártana nekem egy kis édesség. Cukrozták tehát a teámat.)
(Lenyűgözött a levelek és virágok színáradata minket. Az ősz visszavonhatatlanul bejelentette igényét a zöldre, s aranysárgára cserélte mindenütt. Néha hosszan nézegettünk egy-egy falevelet. Annyira vörös, mint a tűz. A füredi őszt nem leírni, látni kell. Sárga és vörös keveredik. Papírhajóim billegve úsztak el a tavon, tétlen óráim terhével. Egy csapat gyermek álldogált pár lépésre tőlünk. Virágot szedtek nekem. Az első kinyílott virág e földön volt az, ami az éneklésre csábított.)
(Most is, ha dolgozok, Isten figyelmét érzem, de ha éneklek, tudd meg: a szeretetét.)
(4.)
(A Tibor-fürdőbe mentünk esténként, ahogy az illik. Megvártuk, míg lemegy a Nap, s kíséretemmel együtt átsétáltunk.)
(Felettünk csillagok, a bokrok aljában sok kicsiny világló bogárka, akik nem tudnak az éj csillagairól, mindaddig, míg a porban kutatnak.)
(Ezek a fürdők, olyanok, mintha a Gangesz vizében fürödnénk. Látomásaim szentjánosbogarak, az elven fény táncoló pontjai. Bármilyen sötét is legyen: felcsillannak. Visszafelé sétálva jöttem rá, hogy Isten ugyanolyan mosollyal nézi e porban fénylő bogárkák egyetlen éjjelét, mint a csillag korszaknyi éjszakáját.)
(5.)
(Horváth doktorra beszélgettem sokat a fürediek közül. Talán ezt helyeselni fogod. Reggelente vele sétáltam. Korán keltem, hiszen ismersz. Akkor szeretek ébredni, amikor elhervad ez a tarka virág, a hajnal, és megjelenik a Nap. Az egyszerű fény fehér gyümölcse. Akkor, amikor a harmatcseppet bámulhatom a levél hegyén, ahogy pici glóbuszában is tökéletesen ismeri a Napot. Akkor, amikor elmúlnak szorongásaim szívem tájékáról. Amikor barátaimra és rád gondolhatok, anélkül, hogy ezt bárki is tudná. Akkor szeretek ébredni, amikor itt a fény.)
(Tudom, hogy ugyanaz a Nap új tájakon születik meg újra és újra, itt és Indiában, végtelen hajnalok gyűrűjében. Ebben a végtelen hajnalban ébredek én.)
(Minden áldott reggel arra gondolva, hogy szeretlek.)
(6.)
(Vasárnap szertartásra gyűltek a hívők. Nagyon emlékeztettek ezek a szép és őszinte emberek az otthoniakra.)
(Verseket írtam, s a dalokban, melyek szívemből törtek elő, úgy hiszem, hogy megérintem Istent épp csak annyira, ahogy a távoli hegy vízesése érintheti a tengert.)
(Megint csak séta közben vettem észre, ahogy a templom szent homályából kiszaladtak a gyerekek és lekuporodtak a porba. Mondd, ugye szerinted is nézi őket Isten? Nézi őket, és a papról megfeledkezik. Aztán ahogy sétáltunk fel a dombra szóba jött a halál. Eltűnődtem azon, amit a magyar doktor mondott. Szerinte a valódi vég nem a határok elérése, hanem a beteljesedés, ami határtalan. Szerintem Isten világát, így világunkat is folyvást megújítja a halál, míg egy titánnak önnön létezése elegendő ahhoz, hogy mindig megsemmisüljön.)
(A domb tetejéről csodálatos kilátás nyílt a tóra. Olyan nyugalom van itt, mint amilyet csak odahaza találhatunk titkon. A tó sötét mélyéből költeményeit liliomként ontja felfelé, és a Nap mondja néki, hogy jó. Nekem csak te tudnád igazán megmondani ezt.)
(7.)
(Már fent láttam, mennyire szomorkodtak felhőim a sötétben. Elfelejtették, hogy a napfényt maguk rejtették el. Leérve a szél vihart támasztva próbálta elfújni a lángot. A szanatórium spalettáit hevesen csapkodta, s a szép szolgálóleány szoknyájában ringva küzdött a teraszon. Segítségére siettem és véletlenül megérintettem a kezét.)
(Piruló rózsák lettünk.)
(A rózsában kicsiny tövise miatt piruló bocsánatkérésnél sokkal több van. Igaz ugyan, hogy aki a virágot egésznek látja, annak mindig a tövisre kell emlékeznie. Mégis.)
(Alig volt több az érintésnél, ezért ne légy olyan, mint a szerelem. Mert a szerelem megbocsátásával büntet. Van rosszabb. A sértett szépség, aki szörnyű hallgatással.)
(8.)
(Az ebédet mindig megbeszéltem a szakáccsal, aztán a közeli falvakba is elsétáltam. A mezőn haladva újra megértettem, a lótusz és a fű szépségét. Bár a mennynek ajánlja szépségét a lótusz, de a fű szolgálatát nyújtja a földnek. A helyiek csöndes tisztelete nagyon jól esett. Emberszámba vettek, s értékeltek. Füred mellett, kis erdős részen favágókkal találkoztam. Éppen pihenőjük volt.)
(Nem hiszem, hogy eszükbe jutott volna, hogy a fa felszabadítása a talaj fogságából nem szabadság a fának. Tüzet raktak, s hagyták, hogy szótlanul lekuporodjak melléjük. Teát melegítettek, s én azon gondolkoztam, hogy mint lobban fáiban lángra a Föld áldozati tüze, s mint szórja szét lobbanva virágait: a szikrákat.)
(Vajon egyszer elég majd az összes erdő, s az áldozati tűzhely világunk lesz? Életünk áldozat az ő szeretetéért. A teljes élet. Nem a pusztulás.)
(9.)
(A szomszédos város iskolájából érkeztek gyerekek. Énekeltek és táncoltak. Nagyon tetszett volna neked is. Koszorút raktam az ő nagy költőjük emlékhelyére, aki itt élt. Koszorút és szép virágokat. Néha eszembe jut, amit mondtál, hogy szigorú tekintetét a büszkeség kövekbe vési, de a szeretet virágokba rejti el. De én ekkor azt az érzést, akartam megmutatni nekik, ami egyre jobban erősödött bennem, mióta ott voltam.)
(Mintha lenne valami közös vonás Magyarország és hazánk, India között.)
(10.)
(Elhatároztam, hogy megújítom az ősi rítust. Rksa-ropana. A faültetés rítusa. Fát ültetek. Szeretnék majd otthon is, Sántinikétánban. Fám árnyéka majd mindenkié lesz, aki arra jár. Gyümölcse csak az egyetlené, akire várok.)
(Azt a fát Füreden tartózkodásom emlékére ültettem, mivel sehol máshol nem kaptam annyi mindent, mint ott. Több volt ez puszta kezelésnél. Kellő távolságunk van most, így már te is beláthatod. Az atyafiság érzésének ébredése volt. Éreztem, olyan nemzet földjén jártam, mely érzelmileg rokon Indiával.)
(11.)
(Minden újra könnyűnek és szépnek tűnt. Úgy éreztem nem lesz semmi gond. Itt is elmúlik majd ez az ősz. Tél jön és újra tavasz. A tavasz, pedig egyedül a pillanat kedvéért hinti szét, s nem a jövő gyümölcsei miatt a virágok szirmait. Gondolj néha arra, ami miatt e szép, rokonlelkületű ország, derék embereinek vendégszeretetét élvezhettem. A szívemre.)
(12.)
(Eljutnak majd hozzád ezek az irkafirkák? Nem tudom. Nem csak azért, mert szerettem volna leírni őket, hogy eljussanak, hanem mert boldoggá tettél azzal, hogy megkérdeztél. Költő vagyok, előadásokat tartok és megjelennek az írásaim. Mindez mennyire kevés. Most már tudod, hogy ki vagyok én.)
(Él bennem egy elképzelés Istenről és a szeretetről, de főleg az életről. Az életről, hogy milyen is az élet, ha az ember költő. Ha látva-lát. Ha rátok nézek szépségeteket látom, amelyre életetekkel mutattok. Ha arcotokba hull tekintetem, akkor szavaitok, mint a gyümölcsre sóvárgó virág, úgy nyílik ki. Talán majd válaszolsz erre, mert látod le mertem írni neked, hogy milyen volt ez a rövid, nagyon rövid idő Balatonfüreden. Nélküled.)
(Ennek a novellának korábbi változatai megjelentek a Tempevölgy című helyi folyóiratban 2009 januárjában és a szerző Nagy eretnek című elbeszéléskötetében 2011-ben.)
