Sejtésed sincs,
hogy amikor anyádék szétmennek
apáddal végleg, vagyis külön lakásba költöznek
a kényszerű és háborús együttélés után, tudják-e már,
hogy nincsen visszaút,
látszik-e akkor, vagy ez csak visszafelé nézve ennyire evidens,
hogy tudniuk kellene, nem lesz jobb, mert nem lehet,
mindenki viszi tovább magával a kis problémabatyuját,
amit nem könnyű lerakni, és ott hagyni valahol,
így egy újabb házasságban újra ugyanazok
a konfliktusok jönnek elő,
és újra elromlik lassan minden,
bár talán naiv módon hisznek benne,
hogy van újabb sansz, ezért akár hálás is lehetnél nekik,
hogy ilyen gyerekkorod lesz, ami aztán még sérülékenyebbé tesz,
egyben meg is erősít, noha ilyen gyerekkort nem akar tudatosan
az ember a gyerekének, de olykor annyira erősek a saját,
önző szempontok, hogy mindent felülírnak,
hogy van-e kérdőjel jó kérdés, van-e valami konkrét ok,
személy, ami, aki miatt így alakulnak a dolgok,
kell-e hozzá konkrét harmadik személy, hiszen anyád gyönyörű nő,
biztosan sokan próbálkoznak nála,
apád viszont egy sármos, igazi dzsigoló, még idősebb,
beteg korában is zakó-ing-nyakkendő jellemzi megjelenését,
és biztos vagy benne, hogy soha nem csalná meg anyádat,
anyádnak is csak jóval később lesz felvállalt, új kapcsolata,
nevelőapáddal, de anyádnak azért már ott vagy nehezékként,
egy szobás garzonban egy kiszámíthatatlan indiáncsemetével,
aki éjszakánként fölfekszik a térelválasztó szekrény tetejére
és onnan nézi a tévét, míg anyád a fiatalabb nevelőapa-jelölttel
alszik már az ágyban,
nem lehet könnyű apádnak sem rászánnia magát,
hogy új életet kezdjen, új családdal próbálkozzon,
sokára is történik meg,
és bizony nem lehet könnyű neked sem
végigasszisztálni a hivatalos válást,
részt venni a tárgyalásokon, tanúként,
anyád szigorú utasításait megszegve
az ügyes bírónő keresztkérdései miatt,
mégis minden bizonnyal ez is része személyiségfejlődésednek,
ahogy egymást kergetik egy időben az őrületbe anyádék,
később pontosan ugyanúgy,
ugyanaz a történet játszódik le mostohaapáddal is,
és apád új feleségével csak azért nem,
mert belé egy apáca alázata szorult,
és apádnak minden háklissága ellenére odaadóan
és zokszó nélkül ápolja, hosszú-hosszú évekig.
Hosszú, hosszú évekig,
mivel nincs a lakótelepen iskola,
csak óvoda, falusi iskolába jársz, annak se az új, modern épületébe,
hanem a régi tűzoltószertár átalakított változatába,
második osztályban pedig egy régi parasztház szobája a tanterem,
néhány háznyira nagyszüleidtől,
már az első év az iskolában mély nyomokat hagy benned,
lehet, hogy akkor is süket vagy egy kicsit, és nem hallasz rendesen, lehet,
hogy az éppen és végre kimondott válás és költözés visel meg,
vagy csak éretlen vagy még az iskolára, folyton kiabál veled a tanító néni,
és az is lehet, hogy csak kiabálós fajta, de ezt nem tudod, tudhatod,
nem figyelsz ilyesmire, pontosabban túl sok mindenre is,
bambulsz, szemlélődsz, nézelődsz és csodálkozol folyton,
majd a kiabálós tanító nénit túlélve,
napközi után folytatódik tovább a műsor otthon
a kiabálós anyáddal,
aki mindenért büntet, főként félresikerült életéért,
plusz feladatokat ad, számtanfeladatokat, olvasást, írást,
mert nem elég szépek a betűid,
így sokszor koppan a fejed az asztallapon,
nyolc órakor pedig hullafáradtan és megváltásszerűen ájulhatsz ágyba,
felszabadító álmokba merülve,
jóval később, amikor a féltestvéreid kisiskolások még,
anyád úgy meséli nekik,
hogy veled bezzeg soha semmi gond nem volt,
mindig önállóan tanultál meg mindent,
míg benned mélyen ott maradnak a hosszú kínzások emlékei,
még gimnázium ideje alatt is emlékszel, mikor első gimis barátnőd,
a testi tapasztalások terepe, nagynénje a kiabálós tanító néni,
akitől annyira féltél, és ő is úgy emlékszik,
hogy milyen értelmes-figyelmes kisgyerek voltál,
igaz, addigra már ő is középkorú nő, rákból épülget fölfelé,
majdnem belehalt,
ilyen trauma után talán másképp látja az ember
a múlt kevésbé fontos dolgait is, kevésbé kiabálósan,
kicsit elmaszálódva,
viszont a másodikos tanító néni már klasszikus,
ősz hajú, kontyos, mindig feketében járó,
csak úgy süt belőle a szigorú szeretet,
nem lehet nem viszontszeretni,
így mindent megcsinálsz, amit kér,
szorgalmit és kötelezőt,
és 2-3-as osztályzatokból rögtön 4-5-ösre ugrasz,
mire harmadik után elkerülsz ebből a falusi kisiskolából kisvárosiba,
már önbizalmad is lesz egy kicsi.
Jász Attila (Szőny, 1966. március 26.) magyar költő, szerkesztő, esszéíró. (A lídben használt fotó Thaler Tamás munkája. Forrás Wikipedia)
Interjú a fénymunkással – Jász Attilával beszélgettünk
Új könyve, a Belső angyal szervesen illeszkedik eddigi köteteihez, ezért a megjelenés apropóján készített interjú az életművel kapcsolatos kérdések feltevésére is alkalmat adott. Arról is kérdeztük a költőként, íróként, szerkesztőként és fénymunkásként is ismert Jász Attilát, hogy megtalálta-e már az elveszett hangot. KORTÁRS ONLINE, 2020.01.08 — Szerző: Juhász Tibor
