„A magyar irodalom egy rohadt szépen sminkelt hulla!” – Centauri meztelenségről és napirendről, valódi-, ál-, és szerzői-nevéről, legutóbbi és legújabb regényéről, fiatal írókról, a magyar irodalom gyengeségeiről és a posztmodern haláláról vall. Adddig provokáltuk, míg végül parázsló vitába hajló beszélgetést folytattunk a magyar próza semmiből és névtelenségből, meztelnül és szárnyakkal előugró, majd mindig eltűnő mesterével a DRÓTon.
„Szeretné, ha tovább karolná, ha még erősebben, ha hozzáérne az arcához, ha beletúrna a hajába, a húsos ajkait pedig az övéire tapasztaná, még ha szilikon, akkor is. Ha az ágyékával nekifeszülne az ő ágyékának, ha félrevonná a sarokba, ha visszalökné az alaktalan plüssbe, és arra kérné: rakd szét a lábad!” – Balatonalmádi felett üldögéltünk a tábortűz körül barátainkkal, egymást rémtörténetekkel szórakoztattuk és a Tambora vulkán 1815-ös kitörésére emlékeztünk, no meg Byronra és Shelleyre, amikor Centauri a DRÓTon most olvasható sci-fi novellát olvasta fel.