Schein Gábor: Svéd

Schein Gábor a kortárs magyar irodalom középnemzedékének egyik legjelentősebb alkotója. Számos verseskötet mellett eddig négy prózakötete, köztük három regénye jelent meg. Svéd című regénye nemcsak a pálya fontos alkotása, de túlzás nélkül állítható, hogy a kortárs magyar irodalomnak is jelentős műve. A 2006-ban játszódó történet egy 1956 után Svédországba került magyar gyerek életén keresztül éles tekintettel vet számot azzal, hogy a történeti, földrajzi és nyelvi törések által tagolt térben közvetíthető és megérthető-e a múlt, és ha nem, az miként hat a személyes életekre, az emberi kapcsolatokra. A regény nyelvi és esztétikai megoldásai magával ragadják az olvasót, és hozzásegítik, hogy ő is elfogulatlanul és élesen szembesüljön a mai közép-európai lét néhány alapkérdésével. A regényből most részletet olvashattok a DRÓT könyvheti sorozatában.