A bajba jutott gyerekekért: karácsonyfadíszek költőktől

Különösen veszélyeztetettek a határainkon túl élő magyar közösségek, ahol a magyarság már nem nagy tömbben, hanem szórványosan létezik. Az ott élő családokat és gyermekeiket nemcsak nemzeti identitásuk elvesztése fenyegeti, hanem a kisebbségi lét gyakori velejárójaként a rossz gazdasági helyzetből adódó szegénységgel, gyakran a mélyszegénységgel, konkrétan nyomorral kell szembenézniük. A Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítvány ezeket a veszélyeztetett családokat és gyermekeiket nem csak tanáccsal, jó szóval, hanem rendszeres anyagi támogatással, tanszerekkel, ruhával, lakhatással, étkeztetéssel, iskoláztatással is segíteni tudja. Egy-egy karácsonyfadísz megvásárlásával a Szórványmagyarság Gyermekeiért Alapítványt tudjátok támogatni.

Megrázó levél Kárpátaljáról

„Nem szeretek drámaian fogalmazni, de most tényleg kétségbeejtő a helyzet Kárpátalján.” – Megrázó levél jutott szerkesztőségünkbe Kárpátaljáról. Már azzal is segítetek, ha továbbadjátok. Aki konkrét segítséget szeretne adni, az itt megtalálja a Kárpátaljai Ferences Misszió elérhetőségeit. A levél és részletek a DRÓTon.