(Egy elárult generáció tanúja, aki nem mellesleg nemzetközileg ünnepelt költő is: Duo Duo.”)
Cikksorozatom eddigi tagjaiban sok a közös vonás, többek között az egy generációhoz tartozás, a hasonló ifjúkor. Nincs ez másképp Duo Duo 多多, polgári nevén Li Shizheng 栗世征 esetében sem, aki 1951-ben Pekingben született. Már művésznevének jelentése is sokatmondó: „rengeteg, több”. Mintha az akkori időszak tipikus „forgatókönyvét” olvasnánk: 1969-ben, 18 évesen elküldték a fővárosból, hogy az állami propaganda irányelvei szerint az elmaradott vidéken segítsen (shangshan xiaxiang上山下乡).
Mint generációjából olyan sokan (pl. Gu Cheng 顾城 vagy Bei Dao 北岛, hamar ráébred a Kulturális Forradalom 文化大革命 visszásságaira, majd kényszerű száműzetése alatt verseket kezd el írni.
Figyelemreméltó körülmény, hogy Duo Duo ugyanazon a helyen, Baiyangdianben 白洋淀 él és dolgozik, mint 芒克 Mang Ke, 林莽 Lin Mang és még sokan mások, akik a későbbiekben az ún. Homályos költészet emblematikus képviselői lettek. A kínai irodalmi köztudatban egyébként a Homályos költészeten belül külön csoportként kezelik a Baiyangdiani költőket, nem stílusbeli különbségeik miatt, hanem körülményeik azonossága miatt, amely egyfajta közös származástudatot adott az onnan indult költőknek. Baiyangdianben is az történt, ami sok más helyen az országban: a vidékre küldött fiatalok-gyakran értelmiségi családok sarjai-egymásban és a költészetben találtak menedéket egy fogódzók nélküli világban, ahol az addigi társadalmi rend fenekestül felfordult. A zavaros időszak ellenére Duo Duo viszonylag hamar visszatért a fővárosba, ahol később a Mezőgazdasági Hírlap 农民日报 munkatársa lett. Habár még vidéki élete alatt kezdett el írni a 70-es évek elején, az első verseskötete csak 1982-ben jelent meg. A hetvenes évek végén bekövetkező politikai enyhülés (mely során a főbb pozíciókba a Kommunista Párt radikálisabb elveit követő szárnya helyett a Deng Xiaoping 邓小平 által vezetett reformisták kerültek) magával hozta a cenzúra csökkenését is, így
– ha óvatosan is – lehetőség nyílt kritizálni a Kulturális Forradalom időszaka alatt hozott intézkedéseket.
A Ma 今天 nevű újság is így jelenhetett meg, ahol a publikált írások jelentős része burkolt kritika volt az elmúlt időszak politikai vezetése ellen. Nemcsak politikai, hanem átfogó társadalmi kritikának tekinthető a 能够 Micsoda lehetőségek! című verse, melyet még 1973-ban, első alkotói időszakában írt.
Micsoda lehetőségek!
Hogy van olyan nap, mikor vedelhetem az italt,
és rettenthetetlen lehetek és hullarészeg,
hogy délben
az óra ketyegésének bársonya mögött
jelentéktelen dolgokra gondolhatok,
hogy komolyan és hosszan
zavarba jöhetek,
hogy valaki séta közben
egy zöldre lakkozott székre ülhet,
és behúnyhatja a szemét egy kicsit,
jólesően sóhajtozhat,
emlékezhet a régmúlt idők boldogtalan dolgaira,
elfelejtheti a hamudarabkát
hogy az hova hullott le,
hogy amikor beteg vagyok,
indulatba jöhetek, szégyenteljesen viselkedhetek,
a megszokott út mentén hazamehetek,
hogy van valaki, aki megcsókol téged,
megmosdat téged, és nívós hazugsággal
vár téged, hogy ilyen lehet az élet,
az olyan csodás, bárhol és bármikor
a kezünk leszakíthatja a virágokat,
hogy ajak másik ajakhoz érhet,
hogy nincsenek válságok és forradalmak,
hogy az emberek által felajánlott itallal öntözzük a földet,
hogy ilyen jól élhetünk,
az olyan csodás, amit csak el tudok képzelni!
Az ifjú Duo Duo
(…huszonkét évesen az ifjúság lecsúszásáról ír, amely sort társadalmi-politikai töltetű kijelentésként értelmezem a kínai vezetésre utalva, ami 17 millió fiatalt küldött le vidékre dolgozni, lényegében munkatáborokba.”)
A vers címe 能够) magyarra közvetlenül lefordíthatatlan, ugyanis az angol „can, be able” ige jelentését fedi le. A lefordíthatatlanság arra ösztökélt, hogy a magyar címadás némileg megelőlegezze a versbéli (v. költői) én alapvető attitűdjét. Első olvasásra azt gondolhatnánk, hogy ez egy pozitív hangvételű vers, és ha nem ismerjük a kor viszonyait, egész sokáig ebben a kellemes képzetben ringathatjuk magunkat.
De legkésőbb amikor a következő sor a szemünkbe ötlik: „nincsenek válságok és forradalmak”, gyanút foghatunk. Habár a szöveg 1973-as keletkezésekor a Kulturális Forradalom legbrutálisabb szakasza már elmúlt, az egész ország egyfajta dermedt mozdulatlanságban maradt: az egyetemek nem működtek, vizsgázni nem lehetett, szünetelt a diplomák kiadása, sok állam diplomáciai képviselete évekre bezárt, sőt, több alapvető állami szerv is megszűnt (pl. házasságok megkötését lebonyolító hivatal sem létezett, helyette „forradalmi bizottság” működött – mint annyi más feladat esetében is).
Így jövünk rá a szöveg kulcsára:
egy erősen ironikus szöveggel van dolgunk, ahol minden pont a fordítottja annak, mint amit a felszínen olvasunk. )
A versben felsorolt lehetőségek közül talán a legelső, a lerészegedés az egyetlen, ami elérhető lehetett. A jelentéktelen dolgokra fordított idő, a frissen festett padon jóleső ücsörgés, a szégyenteljes viselkedés luxus egy olyan világban, ahol a legelemibb emberi igényeknek sincs helyük, vagy maximálisan alárendeltek az uralkodó ideológiának.
Bármiféle intim társ elérhetetlen, a lírai én a vidéki munkatábor izolált körülményei közül vágyik el egy olyan kapcsolatba, amely nívós hazugságával is magasan a vers megírásának jelene fölött áll.
Ebben a beszűkült világban nincs spontaneitás, mindent szigorú szabályok uralnak, nincs intim kapcsolódás (ajak másik ajakhoz), csak válságok és forradalmak, éhezések. A két utolsó sor maró gúny, melyből a súlyos nélkülözések szülte keserűség hallatszik ki.
Más társadalmi-politikai alkotások is az említett időszakban születtek meg a költőtől. A 手艺 Mesterség című vers azonban nem csak közösségi, hanem egyéni problémákat is feszeget.
Mesterség
– és Marina Ivanova Cvetajeva
Az ifjúság lecsúszásának versét írom
(tisztátalan verset)
egy keskeny és hosszú szobában
költő által meggyalázottat
olyat, amiben a kávézó elküldi az utcát
az én közömbös
nem haragvó versem
(én magam is egy történet vagyok)
az én versem, amit senki sem olvas
pont olyan, mint feljegyzés egy történetben
az én büszkeséget elvesztő
szerelmet elvesztő
(az én előkelő versem)
ő, végül egy paraszt vette el feleségül
ő az én kárba veszett időm
(Borisz Paszternak pedig egy Rilkének írt levelében minden élő szovjet irodalmár fölé emelte Cvetajevát. Kínában a hetvenes évek második felében jóformán ismeretlen volt, az ottani köztudatba éppen Duo Duo emelte be a költőnőt, többek között a fenti versével.”)
Nem könnyen megfejthető szövegről beszélünk, ugyanakkor az első kulcsunk hozzá az alcím: Marina Ivanova Cvetajeva. Az orosz költőnőt Joszif Brodszkij Nobel-díjas író, költő többször is a 20. század legnagyobb lírikusának nevezte, Borisz Paszternak pedig egy Rilkének írt levelében minden élő szovjet irodalmár fölé emelte Cvetajevát. Kínában a hetvenes évek második felében jóformán ismeretlen volt, az ottani köztudatba éppen Duo Duo emelte be a költőnőt, többek között a fenti versével.
Habár Cvetajeva költészetét nem ismerem behatóan, több kínai kritikus véleménye szerint Duo Duo stílusa a versben erősen hajaz az orosz költőnőére. Ennek ellenére a szöveg nem csak Cvetajeváról szól, hanem a költő viszonyáról is a versírással – az első négy sort akár az ifjú Duo Duo ars poeticájának is tekinthetjük:
huszonkét évesen az ifjúság lecsúszásáról ír, amely sort társadalmi-politikai töltetű kijelentésként értelmezem a kínai vezetésre utalva, ami 17 millió fiatalt küldött le vidékre dolgozni, lényegében munkatáborokba.
Ezt a „lecsúszott” generációt a mélybe lökték, nem saját akarából került oda, ahova jutott, hanem felsőbb utasítás nyomán. A lírai én számára maga a vers is tisztátalan, talán pont azért, mert a költő meggyalázta, pusztán azáltal, hogy megfogalmazta, szavakba öntötte. Ha ez az értelmezés igaz, akkor a költő korai esztétikájának lényege az, hogy tökéletes mű csak úgy lehet makulátlan, ha nem öntik megfogható formába, mert akkor mindaz a jelentéstöbblet, amit hordoz, elvész. Egy másik lehetséges értelmezés szerint a szöveg maga ugyanolyan meggyalázott, lecsúszott, mint az a generáció, amelynek tagja a költő is. Meggyalázott generáció csak meggyalázott művet tud létrehozni, tisztát, erkölcsöset már nem.
A közömbösség, közönyösség szükséges, sőt üdvös lehet egy olyan társadalomban, amely folyamatosan egy politikai ideológia forradalmi lázában ég.
Ezt a verset senki sem olvassa, ami nem túl meglepő, hiszen amikor Duo Duo első nagy alkotásait megírja (1973), a Kulturális Forradalom még javában tart, és egy hasonló szöveg publikálásáért valószínűleg súlyos retorzióra számíthatott volna a költő (vagyis az első években kizárólag a fióknak írt).
A lírai én magát egy történetnek tekinti, és a vers ennek egy momentuma, feljegyzés benne. A következő két sor értelmezését talán elősegíti Cvetajeva élettörténetének ismerete. Az orosz költőnő utolsó évei tragikus események sorozata: Szovjetunióba való visszatérésük után lányát és férjét az NKVD (a KGB elődje) bebörtönzi (az apát kivégzik), Cvetajevát és fiát pedig Tatárföldre internálják Moszkva 1941-es német ostroma idején. Az embertelen körülmények között Cvetajeva inkább a halált választva felakasztotta magát. Vagyis akár Duo Duo lírai énjéről, akár Cvetajeváról beszélünk, a szerelem és a büszkeség elvesztése mind a két életút ismeretében erősen gyanítható.
Az előkelőség megemlítése is érdekes mozzanat – egy magyar műveket kínai nyelvre fordító (kínai) ismerősöm szerint az előkelőség a vers helyét jelöli az alkotó érzelmeiben. Nem állítom, hogy nem ez az értelmezés a helytálló, mindenesetre furcsa a szóhasználat, ugyanis az „előkelő” kifejezés kínai eredetije 贵族) szó szerint a „nemes, arisztokrata” jelentést fedi le, de nem tulajdonságot jelölve, hanem nagyon is a társadalmi réteget. Ezt az értelmezést erősítené Cvetajeva családjának nemesi származása, illetve a következő sor, amiben szintén a társadalmi réteg jelentésű „paraszt” 农民) szó jelenik meg, a nemes ellentéteként.
Cvetajeva életműve iránti vonzalma mindenesetre erősen rányomta bélyegét Duo Duo első alkotói korszakára. Ha már szenvedélyről beszélünk, álljon itt egy másik vers, amelynek ugyancsak minden sora telve van vágyakozással.
Csábítás
A tavaszi szél meglebbenti a lány szoknyáját
a tavaszi szél csupa veszélyes csábítás
ámde ha becsap a tavasz
mit tegyek?
Az is vágyakozás.
A cigarettát a lábamon
nyomja el
vajon megcsókoljam sírva
vagy megharapjam vadul a fülét?
Inkább megcsókolom…
Duo Duo első verseskötetét 1982-ben publikálta – habár már előbb is felhívta magára a kínai irodalmi körök figyelmét -, s a nyolcvanas évek folyamán további köteteket is kiadott. 1986-ban megkapta a Beida Egyetem Kulturális Fesztivál fődíját, majd több más rangos belföldi elismerést is. Számos kritikus szerint Duo Duo a kortárs kínai líra első hullámának legjobbja, költészete a modern kínai költészet egyik csúcspontja. Ahogy láthattuk, verseit elevenség jellemzi, erősen sajátos kifejezésmód; a témák sokszínűsége és az őszinte hang pedig közel hozza az olvasóhoz a szövegeit. A nyolcvanas években ünnepelt lírikusként a Homályos költészet 朦胧诗派 kánonjához sorolták és sorolják ma is, neve összeforrt a hetvenes évek végén megjelenő költők csoportjával. De nem csak a sikerben osztozott a Homályos költészet tagjaival, hanem a hányattatott sorsban is:
a Tian’anmen 天安门 téri események megtörténtekor éppen Európába utazott, a konfliktus után (mint generációjából sokan mások) pedig már nem is tért vissza Kínába.
Tizenöt éves vándorlás következett a nyugati világ több országában: Hollandia, Anglia, Kanada. Az emigráció éveiben költészetében a hosszabb, sokszor filozofikusabb művek helyett rövidebb, tömörebb alkotások jelentek meg, melyek sokszor a magányról, egyedüllétről szólnak. Ilyen vers a Felébredni 醒来 című is, amely egy intim kapcsolat végét írja le, alapvető élménye pedig a veszteség és a magány.
Felébredni
Emlékek – egy tükör nélküli szobában darabokra törnek
függöny – még őrzi a szerelmesek tekintetét
te – baráti elidegenedésben távolodsz egyre
szerelmünk – már csak egy másik pokolban megesett dolog
A másfél évtizedes emigráció után 2004-ben Duo Duo repatriál, és professzori állást kap a Hainan Egyetemen. A nyolcvanas évek első nagy sikerei után ekkorra „ért be” Duo Duo otthoni és nemzetközi reputációja is. 2005-ben megkapta a Kínai Média-Díj költői díját (harmadikként), 2010-ben pedig a Népi Egyetem (Kína egyik legrangosabb oktatási intézménye) saját költőjévé avatta (ez hasonló elismerés, mintha Magyarországon egy kutatót az Akadémia tagjává választanak), és ugyancsak 2010-ben megkapta a Neustadt Nemzetközi Irodalmi Díjat is (első kínaiként). Ezzel kapcsolatban sokan rebesgetik, hogy előbb-utóbb az irodalmi Nobel-díjat is meg fogja kapni (ugyanis általában a Neustadt-díjas alkotók később bezsebelik a legrangosabb elismerést is). Ugyancsak a kétezres években több válogatáskötetet jelentetett meg,
hírneve Kínában és nemzetközi viszonylatban egyaránt jelentős ma is.
Utolsó darabként az előző vershez mind témájában, mind tömörségében hasonló alkotás az A szívem 我的心, mely a 2010-es években íródott: itt Duo Duo már egészen más hangon szólal meg, mint a korábbi alkotói időszak társadalmat kritizáló lírikusa. A közösséghez kapcsolódó témák helyett előtérbe kerül az egyén és annak megélései, az érzelmek és a személyes fájdalom villanásszerű képekben történő kifejezése. Ez jól szemlélteti a költő perspektívájának változását: a korai időszak inkább kifelé irányuló figyelme lassan, de biztosan befele, saját élete fele fordul. Duo Duo életműve tehát (legalábbis a közelmúltig) egy viszonylag egyértelmű ívet ír le, aminek a jelenlegi végén az alanyiság áll. Ezzel a verssel búcsúzunk a költőtől, csakúgy, mint a lírai én az intim társtól:
az elválás egy olyan tény, amely már magában rejti a következő találkozás ígéretét.
A szívem
a hely, ahol eltűnsz és megjelensz
ahol elkülönülsz
képtelenség elbúcsúzni
az elválás is már egyfajta ígéret
megöleljük egymást
elvesztjük egymást
lássuk hát be, a hullámoknak
nincs más vége,
csak a magány…
