Mikaël Gómez Guthart
Mikaël Gómez Guthart (Párizs, 1981) műfordító és filológus. Witold Gombrowicz, Alejandra Pizarnik és Miguel de Unamuno francia fordítója.
Kína egyike azoknak a témáknak, amelyekhez, úgy látszik, senki sem nyúlhat büntetlenül: ritka az olyan szerző, aki Kína ürügyén ne a saját legbensőbb fantazmáit tárná fel; ezek, ilyen értelemben Kínáról szólva saját magukról beszélnek.
Simon Leys
Lin Shü a délkelet kínai Fuzsian vidékén született autodidakta tudós, a Csing-dinasztia, a császárság utolsó uralkodó dinasztinájának leszármazottja, egyszerre volt festő, költő, kalligrafikus, regény- és esszéíró, valamint műfordító. Kína könyvtáraiban az ő fellépése előtt – a XIX. század vége felé – nemigen voltak irodalmi fordítások: a több évszázados kínai hagyomány értelmében ezek az intézmények régi kínai szövegek kommentálására fektették a hangsúlyt és nem importáltak irodalmat. Lin Shü nagyban hozzájárult a külföldi “egzotikus”- előbb angol, majd francia, amerikai, svéd és német irodalom Kínában való megismertetéséhez. Lin Shü azonban nem beszélt és nem olvasott semmilyen idegen nyelven.
Fordításaihoz egy olyan, az adott nyelvet – elvben – elég jól ismerő munkatárs segítségét vette igénybe, aki a mandarin beszélt változatában felolvasta neki a kiszemelt művet. Ezt a nyersfordítást ültette át aztán Lin Shü klasszikus mandarin nyelvre,
egyes – igaz, csekély számú – szakértő véleménye szerint az eredetihez hűen, figyelmét elsősorban a meseszövésre és nem a stílusra, a szöveg dallamára, vagy ritmusára összpontosítva. Lin Shü bámulatos képességgel rendelkezett ahhoz, hogy egy-egy szöveget egy másik ember szemével olvassa.
Sorozatosan tizenkilenc ilyen munkatárs segítségével lefordított, helyesebben átírt csaknem kétszáz nyugati klasszikus művet egyebek közt Balzac, Shakespeare, a két Dumas, Tolsztoj, Dickens, Goethe, Stevenson, Ibsen, Montesquieu, Hugo, Csehov és Loti írásait. Egyes átültetései a XX. század elején valóságos bestsellerré váltak Kínában, ilyen például a Kaméliás hölgy, amely A párizsi kaméliás hölgy öröksége címmel jelent meg. Ennél is meglepőbb, sőt rejtélyesebb az, hogy
Lin Shü fordításai közül mintegy ötvennek a szerzőjét, sőt még az eredeti nyelvét se sikerült azonosítani, ezek között az elveszett kéziratok között ismeretlen remekművek is lappanganak.
A könyvek néha keresztutakat, elágazó ösvényeket járnak be, országhatárokon kelnek át, hogy váratlan helyekre jussanak el. Erre nem egy példával szolgál a világirodalom, illetve az írás története. A fiatal Izsák Bashevis Singer, Knut Hamsun, Romain Rolland és Gabriele d’Annunzio fordítója nem tudott se norvégül, se franciául, se olaszul,a két világháború közötti Lengyelországban kiadott német fordításokat ültette át jiddis nyelvre. Witold Gombrowicz saját maga írta át spanyolra Ferdydurke c. művét két kubai író, Virgilio Pinera és Humberto Rodriguez Tumeu közreműködésével, akik viszont egy szót sem tudtak lengyelül, az így létrejött szöveget fordította le franciára a buenos aires-I Alliance française egy tanára segítségével – így született a Ferdydurke első francia kiadása 1958-ban, Maurice Nadeau jóvoltából.
Lin Shü 1921-ben fogott bele Cervantès Don Quijotéjának fordításába,a már bevált módszer szerint, egy 1885-ben kiadott angol fordítást véve alapul.
Munkatársa, ezúttal Csen Zsijalin, egyetemi éveinek egy részét Angliában töltötte és így alkalmasnak látszott a kijelölt feladatra. Szövege azonban csak részben volt hű az eredetihez, nemcsak számos, ebben nem szereplő párbeszédet is tartalmazott, hanem átugrotta a híres, 285 oldalnyi bevezetést is.
Mindez emlékeztet bizonyos Pierre Ménard titkos vállalkozására, aki Jorge Luis Borges szerint át akarta volna írni a Don Qujote első könyvét.
Lin Shü csonka fordítása 1922-ben jelent meg Sanghaiban Egy őrült lovag életrajza (vagy, a későbbi kiadások szerint A megbabonázott lovag élete) címmel. Nyomdáival, irodalmi kávéházaival a Kelet Párizsának becézett Sanghait akkortájt a kínai könyvkiadás fellegváraként tartották számon. A beteg, legyengült Lin Shü két évvel később hunyt el, örökségül ezt a fél-Don Qujoté-t hagyta ránk.
Érdekes összefüggés, hogy Cervantès Don Quijotéja éppen egy beteg öregembernek, a lovagregények bolondjának kalandjait beszéli el, és hogy a szerző állítása szerint ezeket arabból fordította egy muzulmán történész. Az állítólagos fordító a XIV. század óta lovagregények visszatérő figurája: egyes szerzők gyakran állítják, hogy szövegeiket toszkán, tatár, florentin, görög, magyar, vagy akár valamilyen azonosíthatatlan nyelvből fordították. Ezek szerint a modern irodalom nyitánya egy 1605-ben megjelent fordítás lenne, melynek hőse regényolvasó. A kör szépen bezárul.
Bármennyire pontos is egy újraírással felérő fordítás, az eredetit nem helyettesítheti, Ortega y Gasset szerint csak odavezető út. Lin Shü és hű munkatársa Csen Zsijalin munkássága nem cáfolja, hanem éppen ellenkezőleg ragyogóan példázza ezt a megállapítást.
Párizs, 2017.
Fordította Kassai György.
