Hirdetésblokkolás kikapcsolása

Oldalunkon kevés számú hirdetés van, ám ezek is segítik a lap üzemeltetését. Kérjük, hogy kapcsold itt le a blokkolót, ígérjük nem fogja rontani az olvasási élményedet :) Köszönjük!

Jász Attila: el

Jász Attila: el

2016. 06. 05., v - 06:13
0 hozzászólás

Jász Attila költő, esszéista, lapszerkesztő, öngyógyító magányos harcos. Ötvenéves. Tartózkodási helye ismeretlen. Állítólag feltűnik néha a Herecse egyik nyúlványának tetején. Az el című könyve a Könyvfesztiválra jelent meg, de a Könyvhéten is érdemes lesz megkeresni. Néhány verset olvashattok a kötetből a DRÓTon.

Könyv
Versek

18. (majd)

Talán, amikor majd ötvenéves 
     leszek, vagyis amikor már elég 
          öreg hozzá, hogy ne csak a ver-
               seimből, az életemből is papír-

hajót hajtogassak, kék fények 
     közt, borgőzösen, kezembe
          szorítom az idő ezüst szilánkos 
               tükrében ringatózó holdkavicsot.
 

17. (hely)

Amikor a kép sarkában már
     csupán egyetlen fa áll, vagy
          annyi se, amikor ennyi bőven
               elég, ahogy ez a kis csenevész
                    nyírfa itt a kertben, alig látha-

tóan téblábol, araszol a kép 
     széle felé észrevétlen, mintha 
          nem találná a helyét, jelzi, ő 
               nem is látszik, csupán egy ár-
                    nyék, az én helyem a képen.

16. (vég)

Életem hajójának árbocára
     kötöztetem magam, magam
          ellen védem, védeném ma-
               gamtól, hiába, szitokszavak 
                    hagyják el ajkam, és e szavak 

szorítják testem az árbochoz, 
     olyan szorosan, kiserken a 
          vérem, csordogál el az élet 
               lassan belőlem, mire leszed-
                    nétek, már halott leszek, végre.

15. (királydráma)

Nézd, ne hidd, hogy nem
     voltunk királyi pár, hogy 
          figyelmed felém lejárt ,bo-
               nyolítani kár, hát szúrj le, 

szemtől szembe, ha mu-
     száj, ha már elárultál, nem 
          baj, hogy van pár közös 
               gyerekünk is, tedd meg 

bátran, ne habozz, a ko-
     ronát majd elveszi más, és 
          másnak adja át, tovább, ő 
               lesz az új király, látod, így 

változnak a dolgok, leg-
     alábbis azt hiszed, néhány 
          száz évig biztosan, na de
               csináld már, csak szúrjál!

14. (el)

Amikor  annyira kellett volna, 
     hogy itt legyél és szeress, és
          amikor olyan  nehéz velem, 
               fogd a kezem, simogasd fáradt 
                    fakéreghomlokom, amikor na-
                         gyon fel vagyok indulva, hogy 

ez nem mehet így tovább, pedig 
     belehalnék, ha csak egy percig 
          is lélegzésed gondolata nélkül 
               kellene élnem, de ím, itt a perc, 
                    épp előttem múlik, és távozik, 
                         nélküled is, veled együtt, el.

13. (és)

Én csak egy tükör vagyok,
     a szeretet irányít, előhív
          téged, amikor hiányzol,
               akkor élek, életre kelek,

de csak akkor, ha éles a
     kép benned, addig élek,
          távolodok, homályosulok, 
               ha közeledsz, föltámadok,

ha ott hagysz, meghalok,
     ha nem vagy, nem vagyok, 
          egy újabb kép érkezéséig,
               aztán kezdem újra, és…

12. (tovább)

Utoljára a felhőket akarom
     majd látni, előtte a földet,
          sárga füvekkel, csikkekkel,
               eldobott műanyag üvegekkel

és sörösdobozokkal tarkítva, 
     aztán lassan a fák öreg bőrét,
          bokrok poros leveleit, lassan
               emelve tekintetem tovább

a fák lukas lombja fölé, aztán
     már csak a felhőket szeretném
          látni, ahogy fekve futok velük 
               tovább, csak tovább, tovább.

11. (alatt)

Mindig is így akartam szeretkezni 
     a tájjal, határozott, ám finom moz-
          dulattal nyúlni az illatos fűszoknya 
               alá, lassan haladni fölfele, ujjanként 

tovább morzsolgatni a föld zsíros 
     feketeségét, forrásvizet szürcsölni  
          hozzá, és belefeküdni a langymeleg 
               porba, feküdni csak hanyatt, érezni, 

ahogy átmelegít, és várni a langyos
     esőt, ami lemossa majd a port, és sár-
          rá változik, de feküdni csak tovább, 
               miközben gerinced alatt folydogál, 

csorog el szép lassan az idő maga.

10. (hála)

Hála az elhagyónak, örökre fel-
     szabadított, talán meg is, ebből
          a világból, ahol meg kéne felelni,
               de nem ment, ezáltal szabad let-
                    tem, szabadon élem álmodott é-

letem a hegyen, ez nem szerep-
     vers, az élet vendége lettem, aján-
          dékba kapok minden csillagot
               az egemen, érzem csak, köszönöm
                    annak, aki erről nem tudott, csak 

szilánkosra törte tükörszívem, így
     egy teljesebb és törékenyebb ént 
          ragaszthattam össze, köszönet és 
               hála az égnek, hogy ilyen lehet,
                    megszülethet, akinek, aminek kell.