Denis Emorine
Anna Ahmatovának
Anna
Nem tudom, köszönetet mondjak-e,
Vagy szánjalak,
Hogy verseidért
Ennyit szenvedtél.
Mindkettőt, kétségtelen.
Az időn túlról
Visszafordulok feléd,
Hogy megfogjam kezed.
Látom, ahogy mozdulnak ajkaid,
De nem hallom tisztán
Szavad.
Szemeid szomorúak, Anna,
Kezed kissé remeg,
S én elfordítom tekintetem,
Hogy ne lássalak többé.
Megzavartalak, tudom.
S te nem vártál meg,
Anna.
Mennyire gyűlölöm a szenvedést és a halált.
Semmit sem kérdezel.
Nincs vigasztalás.
Távol tőlem
Folytatod utad.
Látod,
Nincs egymásnak mit mondanunk.
Rettenetes.
Annyira zuhog kint a hó.
A bokrokba kapaszkodik az élet,
Botladozva.
Nincs többé remény, mert
Nem létezik a jövő.
Te tudtad ezt,
S én is tudom.
Delphine Haslé-nak
Ránk hajol az éj
Vállai felett,
S kezet nyújt felénk.
Hajába csimpaszkodnak
kimondott szavai.
Szeretnék összeszedni párat,
mielőtt tovatűnnek
végleg.
Nem merném tenyerembe rejteni őket,
Megsérteném Önt vele,
S az idő sem engedné.
Az éjjel lépteink ritmusára
Lágyan elnyeli gondolataink.
Szívdobbanásaimba írnám,
Vésném találkozásunk.
Ránk hajol az éj.
S Önnek hála
A világ feldagadt arcát
Feledem.
*
Száműzött arccal tértek meg,
Láttam, ahogy tükröződtek az utakon
Vértől ázottan,
S folyton eszembe juttatják,
Igazam van, hogy életem vízjeleként
Tekintem a halált.
Láttam, ahogy körvonalakban
Kirajzolódnak
A világ száműzöttjeinek árnyain,
Egy asszony fájdalmán, mit nem tudtam csillapítani.
Mind egy irányba menetelve,
Mielőtt a világ szívére gyűlnek
Melegedni
Kísértettűz köré.
Senki nem látja a világ száműzött arcait.
Én is elfordítom tekintetemet,
Hogy éljek még egy keveset.
Éjjelente
Vöröslő szemeik lángra lobbantják álmomat.
A fájdalom kereszteződéseiből tértek vissza
Száműzött arccal.
Ábrahámnak vagy Borisznak hívják őket…
S még más neveken,
Miket a világ már feledett,
Vagy szertelen vésett az emlékezet faragott sírköveire.
Mindig a világ kereszteződéseiben gyülekeznek.
*
Ne kövess a halál partjaira.
Érkezésemtől fogva, ígérem,
Úgy teszek majd, mintha az örökkévalót kutatnám,
S igyekszem majd hinni is,
Hogy nyugtassalak.
Ismét magányra lesz szükségem,
Mert nem változik majd semmi,
S főleg nem életem.
Nem tüntetem majd el lábnyomaim,
S fejemet, elmémet nem fordítom
Csak feléd.
Összeszedem majd a kósza gondolatokat,
Hogy fel ne oldjam ellentmondásaim.
Végül el tudom szavalni majd
Paszternak verseit oroszul
Mielőtt meghalok…
A halál,
Igen, a halál Keletről érkezik.
Fordította Pallai Károly Sándor
A fordító munkáját a Nemzeti Tehetség Program egyedi fejlesztést biztosító ösztöndíja (NTP-EFÖ-P-15-0180) támogatásával végzi.
Denis Emorine költő, esszéista, író, dramaturg 1956-ban született Párizs mellett. Irodalmi tanulmányait a Sorbonne-on végezte. Édesanyja révén, aki angolt tanított, őt is bensőséges viszony fűzi a nyelvhez. Apai ágon orosz felmenői is vannak, ezért mindig élénken érdeklődött Kelet-Európa iránt, számos alkalommal járt Oroszországban és 2014-ben Magyarországra is ellátogatott, ahol az ELTE-n tartott előadásokat és felolvasásokat, Batta Eszter képeihez írt szövegei pedig egy kiállítás keretében is olvashatóak voltak az ELTE Egyetemközi Francia Központjában.
Kedvelt témája az identitáskeresés, a képmás/alteregó szimbolika, az idő múlása. Színdarabjait Franciaországban, Görögországban, Kanadában és Oroszországban is játsszák. Számos könyvét lefordították és kiadták már Görögországban, Romániában, Indiában és az Egyesült Államokban. Rendszeresen közreműködik a Les Cahiers du sens folyóiratban. A párizsi Éditions du Cygne kiadónál három könyvsorozat vezetője. Költeményeivel 2004-ben elnyerte az első díjat a Féile Filiochta nemzetközi versenyen. Lettres à Saïda (Levelek Saïdának) című kötetéért a Var-i Akadémia 2009-ben költészeti díjjal tüntette ki. Bouria, des mots dans la tourmente (Bouria, szavak a szenvedésben) című kötetéért 2015-ben az Antonio Filoteo Omodei nemzetközi verseny díját vehette át. Ugyanebben az évben a libanoni Naji Naaman Alapítvány költészeti tevékenységéért szintén kitüntetésben részesítette.
