Fák (jú)
én olyan lassú vagyok
mint egy fa
nyolcvan év nekem
még kamaszkor
a gravitáció ellenére
növök felfele
csak ki kell várni
a gyökereket
magamba
eresztem
a leveleim
ne rágd le
és fény
és víz
ennyi
elég
is
lesz
Vannak napok
vannak napok amikor
tágra nyílt seb az ajtó
segítségért kiáltó száj
rám meredő ferde szem
tátogó szakadék
több a levegő ha becsukom
vannak napok amikor
becsukom a szám s bent ragad
egy unott bányamérnök
a tavaszt keresi bennem
valamit ami ficánkol
vagy legalább vizes
izmaim készséggel táguló utak
vannak napok amikor
szuszogásod elaltatja a mérnököt
azt hiszem szeretlek
habostorta leányálom
tetején cseresznye
(a másik napok éjszakák,
kiszáradt mocsarak
koktélozó amerikai nő
homokozóban felejtett gyerek)
vannak napok amikor
kinyitok ajtót ablakot
szélpálya feszül rajta ingunk
láthatatlanná válunk mindketten
csak én szédülök
és te nem
Krakkói vers
Egy eldugott kis kápolna volt,
távol a főtér zajaitól.
Letérdeltem, de nem jöttek a szavak.
Hallgattam.
Hátam mögött egy öreg apáca imádkozott,
sebes suttogásából az „s” betűk kivillantak,
mint sok apró gőzmozdony füttye.
Kint ugyanolyan elszántan fütyült egy kismadár,
s a kápolna nyitott ajtaján át
a két fogatlan ima találkozott.
A sípok összecsendültek,
dallamuk végigkúszott a padok közt,
már nem is tudtam, melyik – melyik,
égi -e vagy földi.
S a csengésből egyszer csak fény lett,
a fényből meleg,
a melegből béke,
susogó csend,
Ámen.
Kígyók
a szerelmek
átkúsznak rajtam
mint kígyók
egyik lábamon fel
a másikon ki
útközben lerakják
petéiket a fejemben
melyeket
se kikölteni
se eltakarítani
nem tudok
testem nyirkos
marad
és sóvár
Réman Zsófi 1991-ben születtett Kolozsváron. Győrben és Budapesten végezett fuvolaművészként, jelenleg Budapesten él. Versei jelentek meg a dunszt.sk és az ujnautilus.info oldalakon.
