Nyomásgyakorlás
felborított bögréből
folyik a tej
a porcelánra festett
plútó kutya
nem éri el
lassan csordogál
az asztalról a székre
markolom
az asztal lábát
de már rángat
a szőnyegre
összekulcsolom kezeimet
ne verjen
már neki imádkozok
nem istennek
az ütések nehezek
szemei könnyesek
ilyenkor mindig
arra ügyelek
ordításommal
ne verjem fel
a környéket
szégyenlem
hogy anyám
ilyen hangosan
szeret
Emberfogyatkozás
leült a küszöbre
már kávét se kért
a nyár nyalogatta
a tájat
a forró beton
nem fenyegette
felfázással
de már különben
se akart és tudott
volna szülni
erőtlenül szívta
a cigarettát
megszokásból élt
ült a küszöbön
a betontestű közönyön
egy dallam se
jutott eszébe
lehangolódtak benne
a hangszerek
még sose látták
ilyen szelídnek
kisimultak a szitkok
a szemében
elmesélte
jövőre kapott
időpontot cétére
kikapcsoltatta
a villanyáramot
kiengedte a vadludakat
szálljanak el
ő is lassan útra kel
Kisiklás
áprilisi sugarakat
burjánzott a nap
miközben kikaparták
belőlem a magzatot
nem jött ki hang a számon
most meg már csak
ordítani tudok
visszaszáradtak a helyükre
a nyákos vérlemezkék
kékséges esték
a tengerre vitt
hogy felejtsek
hogy a só kimarja
a szememből a könnyet
egy életre
hogy életet adhassak
egy új testnek
combjaim a tagadástól
feszültek
hiába horgonyzott le
mélyen
csupán a meddőség
fogant meg bennem
egymás torkának szegezzük
a kérdést ki rontotta el
melyikünk hordozza
a sérült kromoszómát
már nem találjuk
a másikon az erogén zónát
fuldoklunk a naplementében
a feltételes anyaság
szűzhártyát varr télre
Kötelék
A vonat hangjába
kapaszkodva
elmenni.
Itthagyni
a nagy semmit.
Nincs szerető,
nincs család,
nincs tenger,
nincs folyó.
Valaki vágja
már el a
szoknyám alól
kilógó köldökzsinórt!
Ablakpárkány
átázott anyasággal
remeg a párkányon
az ablakot nem lehet
kinyitni
az esőcseppek odaadóan
mossák a kicsukott múltat
a halálnak örökös szaga van
kikéredzkednék
hogy együtt fázzunk
a köldökzsinór nem hagy
asszimilálódni
szüntelenül
csitítgatják bennem
a követelőzést
azt mondják elmúlik
pedig egyre élesebben
rajzolódik ki
anyám száján a sírás
kétségbeesetten keresi
a hazautat
a bepárásodott üvegen át
hallgatjuk egymás szívkorgását
Mélyrepülés
Megfelezi a testét,
hogy teljes legyen.
Önmagával összeérjen,
a csontozatba beleférjen.
……
kutyasors
törött bors
az orr alá
hogy
minek él
többet most már
ne egyél
jut is, marad is
ad is, kap is-
a maradékból
nők szoknyái alól
elhasznált test
most hozzá ér
ő inkább már
nem beszél
aki bújt, aki nem
elvetél
…..
Lejárt szavatosságú este
spicces teste
hízeleg.
Kilakoltatott fészek
a méhe.
Röptetne.
Füstmérgezést kapott
minden fecske.
Leállósáv,
hűtlen igen.
Bíró Tímea 1989-ben született a vajdasági Szabadkán. Csantavéren nőtt fel. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar befejezése óta a Szabadkai Népszínházban dolgozik, mint rendezőasszisztens, súgó, ügyelő. Verset azért ír, mert rajong a költészetért. A Magyar Szó külsős munkatársa, mivel újságíróként tevékenykedik a Képes Ifjúság című mellékletnél. Művészeti titkárként és közönségszervezőként dolgozik a Szab-Way Színházi Szervezetnél. Publikált a Magyar Szó napilap Kilátó rovatában, a Szegedi Lap, a Híd, a zEtna, a Műhely, az Ex-Symposion, az Irodalmi Szemle, és a Sikoly folyóiratokban. Jelenleg Szabadkán él, és folyon hiányzik neki a tenger.
