Hirdetésblokkolás kikapcsolása

Oldalunkon kevés számú hirdetés van, ám ezek is segítik a lap üzemeltetését. Kérjük, hogy kapcsold itt le a blokkolót, ígérjük nem fogja rontani az olvasási élményedet :) Köszönjük!

Kovács Smit Edit

Kovács Smit Edit

Kovács Smit Edit

Tanár, költő

Kovács Smit Edit így vall magáról: „A vajdasági Zentán születtem 1978-ban. 2013 óta foglalkozom hosszabb szünet után újra aktívan írással, a korábbi prózát innentől már a lírára váltottam. Újvidéken élek a családommal, ahol 2008 óta a helyi kéttannyelvű gimnáziumban tanítok magyar nyelv és irodalmat, így napi szinten az irodalom és a nyelv kreatív vonzásában élek.

2018-ban sikerrel pályáztam az NKA Székely János alkotói támogatására. Ennek eredményeképp jöttek létre a Hold motívumához kapcsolódó verseim, melyek a blogformához idomulva születtek meg a hozzájuk tartozó járulékokkal, amit az ott kialakult szöveganyagban vettek magukra.”